,,Én nem egy könyvklubot vezetek” – interjú Jakobovits Kitti irodalomterapeutával

Mi az, amit szerinted mindenkinek el kellene olvasnia?

Teljesen őszintén mondom, hogy irodalomterápiás szempontból szerintem ilyen nincsen. A terápia módszerének pont az a lényege, hogy nem a szöveggel foglalkozik, hanem a szöveg által kiváltott élményvilággal. Ezért ugyanaz az inger száz emberből száz különböző reakciót váltana ki – szóval nem tudom megmondani, melyik az a könyv, amit ha elolvasol jobban leszel tőle. Főleg azért, mert az olvasás után jön csak a neheze: a feldolgozás, a beszélgetés.

Van olyan könyv, ami egyszerre nagyon élvezhető olvasmány és még szakmai szempontból is relevánsnak tartasz?

Valahol mindig összefonódik a kettő: az élvezhető relatív kategória, én is csak azt tudom megmondani számomra mi az, ez viszont hatással van arra amikor szakmai céllal keresek szöveget. Nem igazán van olyan, hogy egy szöveg szakmailag "jó", de a terapeuta utál vele dolgozni, nyilvánvalóan már eleve olyan szövegeken akad meg a szeme, amik valamiért tetszenek neki. Viszont oda kell figyelnem, hogy ne vigyek be olyan szöveget, ami számomra terápiás; nem vehetem át a szót a kliensemtől, hogy nekem mennyire segített az adott könyv. Mivel egy szöveggel dolgoznunk ott van az esély, hogy könnyebben kezdünk el a saját élményvilágunkról beszélni, de pszichológusként éreznem kell hol a határ.

Félre tudod tenni néha a szakmai lencsét?

Tudattalanul biztosan mindig ott van bennem a pszichológus, de szakítok időt arra is, hogy úgy vegyek le egy könyvet a polcról, hogy ki tudjak kapcsolni, az élvezetért olvassak. Viszont váratlanul bármikor eszembe juthat, hogy ez a szöveg még jó lehet valamire, fontos témát dolgoz fel, be kéne vinni egy foglalkozásra. Ott van mindig mellettem a post-it és a ceruza, hogy jegyzetelhessek.

Hogy néz ki egy-egy foglalkozás?

Amikor itthon irodalomterápiáról beszélünk, akkor nagyrészt csoportos foglalkozásokat értünk alatta, mivel a hivatalos képzések (például a Pázmányon vagy a Pécsi Tudományegyetemen) elsősorban a csoportvezetésre készítenek fel. Egy előre meghatározott tematikában választ a csoportvezető szöveget, majd arról indul el a beszélgetés: mit láttak a szövegben, milyen hatással volt rájuk. Vannak, akik a szöveg mellett használnak művészetterápiás eszközöket (rajzolás, festés), vagy inkább szöveget alkotnak. A csoport úgy működik – bár nem szeretem így leegyszerűsíteni – mint egy könyvklub, csak szakmaibb. Egyéni ülés vezetéséhez szükséges egyéb végzettség is, ami erre feljogosít és felkészít, nekem ez a pszichológia. Így a klienseimmel nem hétről-hétre olvasunk és gyakran én kérem meg őket, hogy válasszanak szöveget. Mindig érdekes látni, hogy egy ember mit lát az adott történetben, számára miért fontos.

Nyitottak az emberek az biblioterápiára?

Szépen lassan hajlunk arrafelé, hogy a pszichológia nem ördögtől való, másrészt viszont még mindig túl gyakran halljuk a vicceket: hogy ,,csak bolond emberek járnak terápiára” vagy ,,nekem vannak barátaim minek járjak szakemberhez” és ehhez hasonlók. Az irodalomterápiát is hasonló mód kezelik: tudok olvasni, akkor meg minek nekem irodalomterapeuta? Csak itt nem arról van szó, hogy megértetted-e a szöveget, hány pontos lesz az érettségid, hanem arról, hogy mit váltott ki belőled a szöveg. Az irodalomterápia nem iscsak az irodalom szeretetéről szól, meg az emberek megsegítéséről, hanem ez egy komoly terápiás eszköz, és ezt sokan elfelejtik. Mint már említettem: nem egy könyvklubot vezetek.

Mit gondolsz a könyves/kultúr influenszerekről? Szerinted van valamiféle felelősségük, hogy a követőik milyen könyveket olvasnak, illetve hogyan dolgozzák fel azokat?

Az influenszerkedésnek pont az lenne a lényege, hogy a hatalmas infó áradatban kicsit utat mutat, melyik könyvben van érték, mit érdemes olvasni. De ha ilyesmibe kezdünk nagyon nem mindegy miért tesszük: azért posztolunk, hogy a kiadók felfigyeljenek rá és küldjék az ingyen könyveket, vagy azért, hogy tényleg valami értéket adjunk át a követőknek? Sok influenszernél látom, hogy csak posztolnak egy könyv borítót minden kontextus vagy személyes hozzáfűzés nélkül. A másik végletről kiemelkedő pozitív példa volt Ott Anna „olvass Nádast” sorozata, ami mögött biztosan rengeteg munka volt, és ő fél évig aktívan nem csak olvasott, hanem érdemi diskurzust indított a könyvekről, méghozzá szakemberekkel.

Szerinted helye lenne az irodalomterápiának a gimnáziumban is?

Rengeteg diák az iskolában utálja meg az olvasást. A szövegek darálása és a magolás közben teljesen elveszik az intuitív kapcsolódás, amit az irodalomterápia például visszahozhat. Szerencsére egyre több magyartanár tanulja ezt a szakmát, így remélhetőleg több gyerekhez fog elérni ez a módszer. Szerintem fontos lenne minél korábban megtanulni, hogy így is lehet hozzáállni az irodalomhoz.

Melyik volt az a könyv, amely az utóbbi időkben a legnagyobb hatással volt rád?

Irene Solá-nak most jelent meg a Magvetőnél az Énekelek, s táncot jár a hegy című könyve. Csodálatos könyv, eleve közel áll hozzám a mágikus realizmus, de a nyelvezete is szép, költői volt, nagyon jó élmény volt olvasni.

Mit árulhat el rólunk a kedvenc könyvünk vagy kedvenc irodalmi hősünk?

Ha valami kedvenc, akkor mindig érdemes elgondolkodni, hogy miért adtunk neki ilyen kiváltságos pozíciót. Nagy valószínűséggel több van mögötte annál, hogy tetszett vagy szórakoztatott. Ha szeretnénk kicsit jobban megérteni a saját kedvenceinket, akkor kérdezzük meg magunktól, hogy miért pont azt választottuk, mit ad/adott nekünk, mi az üzenete számunkra. Szereplő esetén még az is érdekes, hogy hogyan látjuk a saját személyiségünket mellette, hasonlít-e ránk, vagy inkább a vágyott énünkre, akivé válni szeretnék? Példaként tekintünk rá, esetleg megértő társként? Milyen funkciót tölthet be az életünkben: tükröt mutat, tanít valamit, esetleg hiányt pótol?

Cikk: Csibra-Kaizler Tamara