6+1 dolog, amit az Emily Párizsban tanít nekünk
Tűkön ülve várjuk már, hogy megjelenjen végre a Netflixen az Emily Párizsban 3. évada, ami a legszebb karácsonyi ajándék lesz a fa alatt. Viszont azon túl, hogy megint isteni lesz elmerülni ebben a bájos világban, érdemes belegondolni, hogy miért lenne annyira jó Emilynek lenni. Soroljuk!
Ezeket láttad már?
Kapott már ez a sorozat hideget meleget; van, aki szerint nem fest hiteles képet Párizsról és a francia kultúráról, míg mások szerint annyira giccses, hogy már-már belefulladunk a cukormázba, ezáltal pedig egyáltalán nem életszerű. A legtöbbeknek azonban egyszerűen csak elolvad tőle a szíve, hiszen az Emily Párizsban pont olyan, mint az élet: van, hogy könnyekben úszik, míg máskor nevetni támad tőle kedvünk, tele van megannyi kudarccal, de újrakezdéssel és sikerekkel is egyaránt. Pont ebben rejlik népszerűségének titka: nem csak látni jó Emily színpompás életét, hanem elhinni, hogy a miénk is lehet ugyanilyen tartalmas, ugyanilyen szép.
A sorozat 2020. október 2-án debütált, és azóta már számos jelölést tudhat magáénak (Golden Globe, MTV Movie Award, stb.). Rendezője Andrew Flemming, a forgatókönyvíró pedig Darren Star, akinek a zseniális Szex és New York és a Beverly Hills 90210 sorozatokat is köszönhetjük. Az Emily Párizsban - azon túl, hogy a habkönnyű világában elmerülni igazi élvezet - jóval több szimpla kikapcsolódásnál… Igen, tanulni is lehet belőle. Nézzük, mik azok a karakterjegyek és jellemvonások, amiket érdemes lehet elcsenni Emilytől, ha hozzá hasonlóan mi is fényt szeretnénk vinni az életünkbe!
Mitől legyen jókedvem?
Az elbűvölő Lily Collins által megformált Emily karaktere sem ússza meg a kritikákat, hiszen felvetődik a kérdés: minek kell állandóan vigyorogni, mindenért lelkesedni és naivan hinni a mesékben? Azok számára, akik savanyú képpel tengetik mindennapjaikat és nehezen veszik észre az élet apró örömeit, idegtépő lehet látni, hogy van egy lány, akinek “bezzeg minden összejön”. Pedig ez csak a jéghegy csúcsa, a háttérben zajló kemény munkát már csak kevesen látják meg. Ez a görbe tükör karcolja meg az egónkat, ha az elégedetlenségtől fuldokolva siratjuk azt az életet, ami nekünk nem adatott meg, másnak meg igen. Viszont aki rendben van magával, annak öröm látni a másik boldogságát. Talán ebből is ered az emberek felől a sorozat iránti, szűnni nem akaró rajongás: mindenki szívesen nézi, akit feltölt Emily életszeretete.
Merjünk nevetni magunkon!
A kudarc leghatékonyabb ellenszere a nevetés és az önirónia. Nincs is jobb, mint egy-egy baklövésnél egyszerűen csak megállni, és jól kiröhögni saját magunkat! Gondoljunk csak bele: annyi hibát ejtünk már csak egyetlen nap folyamán is, hogy ha mindegyiknél összeomlanánk, este már hívhatnánk is a pszichológusunkat. Hibázni márpedig fogunk - így is, úgy is, ezért sokkal jobb egy önirónikus megjegyzéssel elütni egy kellemetlen szituáció élét, mint ott, helyben - sok esetben mások előtt - a kardunkba dőlni. Emily ebben nagyon ügyes: lehet, hogy otthon telesírja a párnáját lefekvés előtt, de éles helyzetben remekül kezeli a szituációt.
Ha belül ragyogunk, az kívül is meglátszik
Emily egy teljesen új munkakörnyezetbe, egy ismeretlen közösségbe, sőt egy teljesen idegen országba csöppen, méghozzá egyik napról a másikra. Eleinte csak magára számíthat, és egyedül rajta múlik, hogy milyen gyorsan tud alkalmazkodni az új környezethez. Miután túl van az első sokkon, azonnal felveszi a kesztyűt: igyekszik helytállni úgy a munkahelyén, mint a magánéletben, így nem is marad túl sokáig egyedül: csatlakoznak hozzá a kis szárnysegédei. Barátokra lel, a kollégái egyre inkább elismerik a munkáját, apró sikerélmények érik és beköszönt az életébe a szerelem is. Mi ez, ha nem ékes bizonyítéka annak, hogy a pozitív emberek csak úgy vonzanak maguk köré mindent és mindenkit?
Ne engedjük, hogy letörjék a szárnyainkat!
Összehasonlítva Az ördög Prádát visel Emily-jével, szembeszökő a különbség… Mindkét karakter egy elképesztően gyorsan változó és fejlődő szakmában dolgozik, ahol muszáj tartani a lépést. Nincs idő nyalogatni a sebeinket, hanem pörgősnek, produktívnak és teherbírónak kell lenni. Igen, itt teljesíteni kell, és ez olykor rettenetesen stresszes, de nem mindegy, hogy ki hogyan tud - vagy legalábbis hogyan próbál - megbirkózni vele. Míg az egyik belehal a munkájába (és a túlhajszoltság lebetegedéshez, sőt, balesethez is vezet), addig a másik csak egyre erősebb lesz a terhektől. Nyilván sok esetben a főnök hozzáállásán áll vagy bukik minden, de az mindkét történet esetén azonos, hogy az “Emily-ket” rendesen próbatétel elé állítják feletteseik. Az egyik viszont eljut Párizsba, a másikuk meg nem.
Tanuljunk meg felállni a padlóról
Emily életében is történtek olyan nem várt fordulatok és felmerülő problémák, amelyekkel - töretlen jókedv ide vagy oda - még ő sem tudott megbirkózni. Van, hogy egyszerűen csak minden összeesküszik ellenünk és tényleg semmi, de semmi nem jön össze. A kudarc-széria pedig látszólag sosem ér véget és ilyenkor általában az önsajnálatba burkolózva tudunk csak létezni. Ehhez minden jogunk megvan egyébként - egy darabig. De utána fel kell állni, ahogy Emily is teszi még a legkínosabb helyzetekben is. Gondoljunk csak a szerelmi háromszög esetére vagy amikor hibát hibára halmozott a munkahelyén. Ilyenkor mozgósítsuk emberi erőforrásainkat, azaz bátran kérjük szeretteink és barátaink támogatását, hiszen miért kellene az élet minden nehézségével egyedül megküzdenünk?
Engedjük el azt, ami nem épít, hanem rombol
Nem könnyű kiszelektálni, mi az, ami jó hatással van ránk, és mi az, ami csak lehúz. Ilyenkor dillema dilemmát követ, hiszen honnan tudhatjuk, hogy biztosan jó döntést hozunk-e? Rossz hírem van: sehonnan, és ezzel Emily is tisztában van. Rengeteget őrlődik; van, hogy a szerelemben nem tud választani, de sokszor a karrierje tekintetében is elbizonytalanodik. Minden egyes nap döntéseket kell hoznia, és bizony sok olyan van köztük, ami végül balul sül el (gondoljunk csak arra az ominózus jelenetre a pezsgős üveggel…). Viszont - ha nagy nehézségek árán is, de - képes arra, hogy megváljon azoktól a dolgoktól és azoktól a személyektől, akik és amik nem előre viszik, ezáltal pedig csak olyan emberekkel veszi körül magát, akik értékelik és becsülik, azaz: a legjobbat hozzák ki belőle.
Ne hallgassunk a károgókra
Emily mindenhol belebotlik valakibe, akinek van valamilyen kivetnivalója vele kapcsolatban: hol a ruháját kritizálják, hol a teljesítményét, hol a hiányos franciatudását, hol pedig az önfeledt jókedve szúrja mások szemét. Nincs olyan hely Párizsban, ahol ne találkozna egy-egy megvető pillantással: a munkahelyén, a francia nyelvórán és még az utcán is folyamatos kéretlen kritika éri. Erre mit tesz ő? Kis időre szomorú lesz, de aztán megrázza magát, elmosolyodik és felszegett fejjel, büszkén továbbsétál. Ugye te is így teszel?
