Álom és valóság találkozása Farkas Dorottya színházában
Farkas Dorottya színházi rendezőként különleges utat jár be: a tudományos világból indult, hogy végül a Freeszfe képzésén keresztül találja meg hivatását. Az interjúban betekintést nyújt első, máris nagy figyelmet kapott színpadi műve, az Emese álma kulisszái mögé. A társadalmi kérdésekkel való konfrontációról, az indulás kihívásairól és jövőbeli terveiről is beszél.
Ezeket láttad már?
A Trafó színpadán futó Emese álma nemcsak egy izgalmas színházi kísérlet, hanem egy erőteljes társadalmi látlelet is. A darab alkotója, Farkas Dorottya, és főszereplője, Kárász Emese, közös erővel formálták meg ezt a monodrámát, amely identitáskeresésről, szexuális erőszakról és kirekesztésről mesél.
Kezdjük azzal a külső szemnek talán bonyolultnak tűnő kérdéssel, hogy kinek is volt álma az Emese álma: neked vagy a Freeszfe-n osztálytársadnak és az előadásban Emesét alakító Kárász Emesének? Esetleg mindketten gondolkodtatok egy közös projekten?
Eredetileg egy közös rendezésen gondolkodtunk, de ezt idővel elvetettük, és új leosztást csináltunk: Emese a színpadon lesz, én pedig mögötte. Ekkor kezdtem el igazából agyalni, hogy miről is szeretnék valójában előadást készíteni. Eleinte csak annyiban voltam biztos, hogy abból kell kiinduljak, amit ismerek, ezért a történet központjába egy fiatal nőt állítottam, aki számára küzdelmesek a mindennapok itthon, Magyarországon. Az „álmot” viszont Emese ihlette. Az ő nevéből és annak eredettörténetéből fogant meg végül az a gondolat, ami beindította a fogaskerekeket.
Alkotótársad még Vass Szandi is, aki az SzFE-n végzett dramaturg szakon. Vele hogyan találtátok meg egymást?
Több mint fél évvel azután, hogy összeállt a fejemben az alapsztori, ráeszméltem, hogy végtelen mennyiségű feljegyzésem van arról, hogy mit akarok csinálni, és egyedül nem fogom tudni kibogozni. Villámsebességgel elkezdtem dramaturgot keresni. Olyan embert szerettem volna bevonni, akit tényleg megmozgatnak a darabban boncolgatott kérdések, de valahogy a közvetlen környezetemben nem találtam meg az alkotótársamat. Már több körben kértem ajánlásokat, míg végül összekötöttek Szandival, akivel rögtön találkoztunk is. Leültünk egy kávéval, én szépen elővettem az egy év alatt felhalmozott jegyzeteket és elkezdtem Szandit bombázni a sokszor egymásnak is ellentmondó ötletfoszlányokkal. Ő meg nemcsak jól bírta a strapát, hanem azonnal érteni vélte, hogy mit szeretnék létrehozni.
Hogy indultál el színházi rendezőként? Illetve milyen segítséggel vágtatok bele csapatoddal a színházcsinálásba?
Egy tanévet és egy gyakorlati évet töltöttem a Freeszfe Egyesület színházcsináló felnőttképzésén, de előtte Angliában tanultam pszichológiát, és sokáig a tudományos világban képzeltem el a jövőmet. Színházzal kint kezdtem el foglalkozni diákszínpadokon, és nem sokkal azután, hogy a Covid hazakergetett, legnagyobb szerencsémre indult egy képzés, ami nem a klasszikus ötéves iskola volt, hanem egy szabadabb, sokoldalúbb kurzus. Itt főként azt tanultam meg, hogy nemcsak lehet segítséget kérni, de érdemes is. Ezért amikor elkezdtem az Emese álmával foglalkozni, gyakorlatilag mindenkit megkerestem, akinek a véleményére kíváncsi voltam. A Freeszfés tanulmányaimnak köszönhetően abban a kiváltságos helyzetbe kerültem, hogy el tudtam érni azokat, akik, ha nem tanítottak volna és nem ismernének, sosem válaszoltak volna az e-mailemre. Így viszont Keresztes Tamás mellett Ascher Tamás, Kárpáti Péter, és még más remek szakemberek jöttek hozzánk próbát nézni és visszajelzést adni a munkákról. Szerintem egyébként előnyére vált a projektnek, hogy nem a színházi világból jövök. Sok mindenhez nem úgy nyúlok, mint az, aki ebben szocializálódott. Én azt keresem, hogy mi a legjobb a projektnek és a csapatnak, akkor is, ha emiatt járatlan utakon kell szerencsét próbálni.
A történet szerint Emese színes bőrű fiatal lány, aki egy televíziós hírcsatornánál dolgozik, ám egy nem kívánt terhesség miatt elveszti a kapcsolatot a valósággal. A monodráma szól identitáskeresésről, szexuális erőszakról, a társadalmi kirekesztés problematikájáról, de a magyarságtudat mibenlétét is firtatja. Olvasatodban miért aktuálisak ezek a témák?
Legtöbben vágyunk arra, hogy valahogyan meghatározhassuk önmagunkat, a társadalmat, aminek részei vagyunk, és persze azt is, hogy a kettő hol válik el, ha egyáltalán elválik. A szexuális erőszak kérdésköre pedig nem most aktuális, hanem továbbra is az. Bár erősebben jelen van a közbeszédben, mint mondjuk harminc éve, mégis lényegében ugyanolyan gyakorisággal történik meg. Szerintem az ilyesféle erőszak nagyon is hasonlít ahhoz az erőszakhoz, amit a politikában látunk. Elmaszatolt helyzetek, nulla felelősségvállalás és hátrahagyott áldozatok. Jó lenne ezen változtatni és ehhez az első lépés talán az, hogy felismerjük a visszaélés különböző alakjait. A társadalmi kirekesztésnek is számtalan formájáról beszélhetnék, de vegyük most a darabhoz kapcsolódóan a reprezentáció kérdéskörét: hány színes bőrű színészt látunk ma a magyar színpadokon? Természetesen nem arra gondolok, hogy mindenféle etnikumból rakjunk oda valakit pusztán a látszat kedvéért, de mondjuk roma származású színészből biztosan elférnének még néhányan a kőszínházi társulatokban. És vannak ennél égetőbb kérdések, és itt válik relevánssá például a nemzeti identitás: a jelen politikai elit egyértelműen homogenizálni akarja a magyarokat, egyvalamilyenné formálni őket, és ez a rendszer minden szintjén megjelenik, legyen szó hitről, kultúráról vagy családpolitikáról. Ez pedig szuper stratégia, ha a cél a voksok bezsebelése, mert uszítani nagyon könnyű. Sokféleséget elfogadó társadalmat nevelni lényegesen nehezebb. Csakhogy enélkül harmónia – vagy mondjam azt, hogy béke? – nem lesz soha.
Az Emese álmát "sorsdiagnózisként" aposztrofálod. Mit jelent Emese esetében ez a kifejezés?
Nem találtunk megfelelő műfajmeghatározást a darabhoz, ezért csináltunk egyet. A dráma főhőse azzal küzd, hogy érvényesüljön egy elutasító közegben, erre pedig megoldást kínál, ha kitalál magának egy küldetést, egy szerepet. Ez menti meg őt a fojtogató külvilágtól. Az már más kérdés, hogy ez tényleg jó-e neki, de ezt minden néző döntse el magának.
Az eredettörténetünkhöz kapcsolódó, a darab címével megegyező monda hogyan ágyazódik be a sztoriba? Miért pont ezt a mondát választottad vezérmotívumnak? Csupán a főszereplővel való névegyezés sugallta, vagy véletlen az egybeesés?
Véletlen egybeesésről szó sincs. A fejemben a monda adta az egész történet alaphelyzetét. Az eredetmonda a névegyezés miatt ugrott be, de csodával határos módon egybe is fűzte azt a sok szálat, amikkel addig babráltam. Akkoriban jött ki a szívhangrendelet és bennem újra felcsaptak az indulatos hullámok, hogy mégiscsak min mehet keresztül egy nő egy nem kívánt terhesség alatt, miközben ráadásul minden irányból bombázzák a babaváró hitellel. Tegyük fel, hogy ez a megtermékenyítés nem is közös megegyezésen alapult, a nő nem volt öntudatánál, nem volt ébren, álmodott. Szerintem így is lehet értelmezni ezt a mi mitikus megtermékenyítés-sztorinkat. Azt már rég tudtam, hogy egy megőrülés-történetet szeretnék színre vinni, és a mondának ez a fajta kiforgatása jó alapnak bizonyult. Erre fektettük rá utána a többi réteget, melyek Emese bőrszínéből eredeztethetők, s így állt össze a gondolatkísérlet, hogy vajon mit élhet át ebben a helyzetben egy többszörösen hátrányos helyzetű fiatal lány itthon. Sok mindenről akar szólni ez a dráma, talán túl sokról is, de voltaképp arra voltunk kíváncsiak, hogy ha ez a csomó, önmagában is megterhelő faktor egyszerre van jelen, az mit tud csinálni az emberrel.
Milyen tervekkel a tarsolyodban vágsz neki a színházi világ meghódításának? Titokban vagy nyíltan, de minden ifjú titán a meglévő megreformálására törekszik, kvázi meg kell váltani a világot. Neked vannak - kis túlzással élve - ilyen ambícióid?
Másfél éve végeztem a tanulmányaimmal, azóta útkeresésben vagyok. Rengeteg reformra lenne ötletem, köztük például a munkavégzés reális bérezése, érdekvédelmi szervezetek létrehozása, a független alkotók és kollektívák állami támogatása és a többi, de azt érzem, hogy ezek nem rajtam fognak múlni. Én inkább az alkotói vonalon szeretnék mozogni és ott képviselni ezeket az értékeket. Hódítani nem tervezek, de szívesen csinálnék olyan színházat, amiről az emberek úgy mennek ki, hogy azt érzik, kaptak valamit. Egy-két kérdést – ha a mást nem is –, amelyek mentén el lehet kezdeni mélyebbre ásni, megvizsgálni azt a közeget, amiben élünk.
Alkotók:
Emese: Kárász Emese, Dramaturg, társíró: Vass Szandi, Zeneszerző: Erményi Gabó, Rendező- és produkciós asszisztens: Fazekas Ella, Látványtervező gyakornok: Kamuthy Maja, Író, rendező, producer: Farkas Dorottya, A projekt mentora: Keresztes Tamás, Grafika: Kováts Janka
Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!