Elkezdődött a suli és azzal együtt a bullying - Erről szól B. Nagy Réka új dala

2020. szeptember 3.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egyedi, különleges, ugyanakkor nagyon fontos jelenségre hívja fel a figyelmet B. Nagy Réka, Magyarország egyik legnépszerűbb vlogger-influenszere, akinek fülbemászó dalai sorra lopják be magukat a hallgatók szívébe. Szeptemberrel nem csak az iskolák kezdődnek meg, hanem sok esetben ezzel együtt a bullying, vagyis a megalázás, a kegyetlenkedés és a szekálás is. Az énekesnő ráadásul nem a levegőbe beszél, saját elmondása szerint ő is áldozatul esett már.

"Az ihletet egy régi, rossz élmény adta, amikor az iskolában zaklatás áldozatává váltam. Sokszor nem tudtam merre tovább, nem bíztam magamban, nem volt önbizalmam, ezzel a dallal pedig azokhoz szeretnék szólni, akik szintén ilyen problémákon mennek keresztül, hiszen fontos, hogy bízzunk magunkban, legyünk kitartóak. Nem mehetünk el szó nélkül a bullying mellett, áldozatként kérjünk segítséget is, ha kell, ha pedig ilyet tapasztalunk, avatkozzunk közbe" – mondja Réka, aki azóta is szívén viseli az ügyet.

A "Valahol" különlegességét mutatja az is, hogy ez az első olyan szerzemény, amelynek dalszövegét Réka egyedül alkotta meg, és a klip rendezésében is közreműködött.

Nézd meg itt videót:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)