Elhunyt az első profi női dobos
Ugyan sokat beszélünk arról, hogy még mindig nincs igazi egyenlőség a nemek között, de ma már szerencsére rengeteg dolgot természetesnek veszünk, ami alig pár évtizeddel ezelőtt még egyáltalán nem volt az.
Ezeket láttad már?
Ki vonná ma kétségbe, hogy a nőket is megilleti a választójog? Ki gondolná ma úgy, hogy nem lehet jogász, orvos, rendező, vagy akár zenekari dobos egy nő? Valószínűleg nem nagyon akadnának ilyenek, pedig 100 évvel ezelőtt még ezek közül az evidenciák közül még egyik sem számított természetes dolognak. Míg a női ügyvédeken, orvosokon nem ütközik meg senki, az még ma is kuriózumnak számít, ha például egy zenekarban női dobos püföli a bőröket. Pedig sok, igencsak híres és tehetséges női dobost tart manapság már számon a zenei világ. Száz évvel ezelőtt még a fehér hollónál is ritkábbnak számított a női dobos. Viola Smith volt az egyik legritkább holló az 1920-as években.
A zeneszerető családba született Viola hatodik gyerekként látta meg a nagyvilágot, tréfásan azt nyilatkozta egy dobos magazinnak, hogy neki a családi zenekarban végül csak a dob maradt. Szülei profi dobos barátja tanította kezdetben a hangszeren játszani, de a korszak egyik legnagyobb dobosának, az önálló pedagógiát kifejlesztő zenepedagógusának és hangszerépítőjének, Billy Gladstone tanítványa is volt.
Az első nagy sikereket a Frances Carroll & Her Coquettes dobosaként aratta:
Viola Smith a harmincas években a The Coquettes női zenészekből álló big bandjének dobosaként tett szert népszerűségre. A tanulással ezt követően sem hagyott fel, 1940-es évektől a legendás zenészképző, a Juilliard School tanulója lett, ahol nagyzenekari ütősként képezte magát. Már a negyvenes években újságcikkben hívta fel a figyelmet arra, hogy a nők nem kapnak a tehetségükhöz mérten elég lehetőséget a zenekarokban, és szorgalmazta, hogy alkalmazzanak több női zenészt a szórakoztatóiparban.
Viola Smith a The Billboard magazin címlapján 1940-ben:
Dobosként szerepelt néhány hollywoodi filmben, játszott amerikai elnök beiktatási ünnepségén, fellépett olyan sztárok mellett, mint Ella Fitzgerald, Bob Hope, a Broadway Kabaré című musical ősbemutatóján a színpadi Kit Kat zenekarban dobolt estéről estére. Még bőven 100 felett is odaült a dobok mögé. "Könnyű életem volt" - mondta a Tom Tom magazin róla készült videójában. Igazi úttörő volt, aki 107 éves korában hunyt el. Nyugodjék békében!
Forrás: PitchforkMedia