´Egymás mellékszereplői vagyunk egymás életében´ interjú Polus Enikővel

Látszólag jelentéktelen és felejthető történetek ezek, "elkövetőik" mégis az életünk fontos mellékszereplőivé válnak. Többek között erről mesél Életünk mellékszereplői című könyvében Polus Enikő mentálhigiénés szakember, családsegítő, fejlesztő pedagógus.

"Ha vihar van a vízen, akkor kell igazán evezni megállás nélkül."

Nagyon friss kiadványról beszélünk, hiszen a covid-érában íródott, a karantén is hatással volt rá. Mikor, hogyan született meg benned az Életünk mellékszereplőinek ötlete?
A könyv ötlete kb. 8-10 éve született meg bennem sok más témakörrel együtt. Azóta empirikus megfigyelésekkel és "trend-brend" kutatásokkal bővült még mindegyik téma, a lányom egyik festménye pedig feltette az i-re a pontot. Sokáig tologattam magam előtt a dolgot, aminek az egyik oka az időhiány volt, a másik a félelmem, hogy én bizony nem vagyok író. Nem akartam egy újabb szerepkört vállalni, volt már bőven. Azt hiszem, ez az érzés velem marad majd akkor is, amikor majd a könyvtesók is megszületnek.

A karantén alatt azt gondoltam, eljött az írás ideje, azonban hamar kiderült, hogy csak még kevesebb időm lett, mert egészségügyben lévő dolgozóknak és családjaiknak nyújtottam önkéntes lelki segítséget egy szakmai csapattal, és az online rendelés is zajlott mellette a klienseimmel. A Jaffa Kiadó vezetőjétől azonban érkezett egy bátorító levél, ami ott és akkor a mellékszereplőmmé vált. Komoly lendületet kaptam tőle, nagyon sokat jelentett. Így aztán sérült csuklóval, egy súlyos szemgyulladással és gerincsérvekkel leültem a nappali egyik sarkában lévő számítógéphez és erőt vettem magamon. Hónapok következtek, azt se tudtam sokszor, hogy milyen napszak van, de mivel életfeladatomnak érzem, hogy a "jó ügyeket" eljuttassam az emberekhez, erős volt a motiváció, hogy ne adjam fel. Azzal adtam magamnak a lendületet, hogy minden órában táncoltam pár percet. Ha vihar van a vízen, akkor kell igazán evezni megállás nélkül. 20 éve írok szakmai cikkeket, de ezzel a tapasztalattal itt semmit nem értem. Néha nem tudtam abbahagyni, néha pedig ideges voltam, hogy miért kell írnom, amikor már mindjárt vége a karanténnak és inkább futnék ki a nagyvilágba. Hiányzott a természet inspirációja, a színházak légköre, a koncertek zenevilága, a barátokkal a tánc és ti, akikkel együtt élünk ezen a Földön: emberek. De a könyvmenedzser, Tibenszky Moni Lisa végig fogta a kezemet, hogy mindegyik munkámat el tudjam végezni időben.

A könyv elején egy saját kis fogalomtár, amolyan saját füveskönyv olvasható. Mi alapján építetted fel ezt?
A könyv egyik fő kérdése, hogy miként lehetsz az életedben főszereplő. Bár elsőre azt gondolnánk, hogy ez magától értetődő, mégis sokan nem emberként, hanem különböző szerepkörökben élik le az életüket, miközben érzelmileg eltávolodnak saját maguktól, ezzel magánéleti és kapcsolati problémákat generálva. Hogy miért? Mert észrevétlen folyamat az elidegenülés. Akár magunktól, akár másoktól. A jóléti társadalom ezt kitermeli a pszichében, emiatt kell odafigyelnünk a megfelelő és minőségi önismeretre, amiben megtanulhatunk érzelmileg is jól kapcsolódni önmagunkhoz. Ha mi nem vagyunk jól ezen a területen, akkor mindez beivódik a kapcsolatrendszereinkbe, és pusztításokat végez. Ennek mindannyian szem- és fültanúi vagyunk!

Szomorú látni, hogy a modern társadalmakban az ezekből származó következmények mennyi embert érintenek. Épp ezért mesélek a könyvben arról, hogy a főszereplő, vagyis te, egy életúton jársz. Ezen az úton találkozol azokkal a mellékszereplőkkel, akiknél ott vannak a kulcsok, edzések, megtanulandó képességek, megoldási stratégiák, életpróbák, amiktől érzelmileg egyre érettebbé válsz. Ahogy a szorgos és a rest lányt mese-történetében az úton találkozik a mellékszereplőkkel a szorgos lány, majd szolgálatot teljesít és annak folyamatos érzelmi, lelki, személyiségbeli gazdagodás lesz az eredménye.

" De ott a rest lány, aki szinte észre sem veszi a mellékszereplőket, elrohan minden mellett, mert csak a "fizetségre" koncentrál. "Jár nekem automatikusan minden"-életérzéssel éli az életét, de az érzelmi érettségért semmit nem hajlandó megtenni. Jól rejti ez a mesetörténet a ma élő ember társadalmilag belénk marketingelt életfelfogását, teendőit."

A könyvben négy mesét és rengeteg hétköznapi élettörténetet használtam, hogy a szimbolikus gondolkodáson keresztül megérezzünk valamit, ami eddig "mellékes ügynek" számított. Nincs jól boldogulás érzelmileg intelligens kapcsolódások nélkül. Minőségi kapcsolódások pedig akkor jöhetnek létre, ha a mellékszereplők által fejleszteni tudtuk az képességeinket. Enélkül nem lehetünk főszereplők, nem lehetnek küldetéseink, feladataink. A mellékszereplők jelenléte nem mellékelhető ügy! Így a felelős szerkesztő, Jolsvai Júlia javaslatára a könyv elején található már egy érzelmi edukációs fogalomtár, ami segít a szimbolikus részeknél. Pl. EQE-svédasztal, művészeti önismeret, érzelmi nagytakarítás, lelki tetoválás, lelki vírusok stb.

Luxusdivat a szocializmusban? Nem ellentmondás, Rotschild Klára megcsinálta

Luxusdivat a szocializmusban? Nem ellentmondás, Rotschild Klára megcsinálta

Könyved központi elemét képezik a mesék, azonban itt nem (csak) a hagyományos értelembe vett, gyerekeknek szánt mesékről van szó. Mikor egy történetet hallgatunk, mik azok a kérdések, amiket érdemes feltennünk magunknak?
A mesék a 19. századig nem a gyerekeknek szóltak, hanem a felnőtt társadalom lelki építőkövei voltak. Így a mese tele van élettörténetekkel, történelmi megélt helyzetekkel, pszichés lenyomatokkal, elődeink életével, szokásaival, gondolkodási stratégiáival. A könyvben az olvasó élete van a főszerepben. A mesék, a szimbólumok, a művészeti- és a természeti motívumok beindítják az olvasó képzeletét és fantáziáját, és megindítják az érzelmi edukációt. Emiatt a könyvben önismeretet segítő mellékszereplői kérdések, rajzok, feladatok várják az olvasót. Előidézem a meghittséget, de az unalmat is, hiszen egy alapvető önismereti tényező, hogy ahol megjelenik az olvasó unalma, dekoncentrációja, dühe vagy meg nem értettsége, ott van valami lelki elrendezni való. Nem szerettem volna, hogy ez a könyv gyorsan elolvasható legyen. Aki nem szeret olvasni, pár oldal után nyugodtan félreteheti és másnap is előveheti, akár csak 1-2 oldal erejéig. Hiszen a művészeti önismeret is hasonló módon végzi mellékszereplői feladatát, amikor színházban, moziban, tévé előtt ülünk, vagy egy kiállításon veszünk részt.
"De gondoljuk csak végig, hogy reagálnánk, ha egy filmből vagy színdarabból hirtelen eltűnnének a mellékszereplők! Mi lenne nélkülük a főszereplővel? Pánik. Na, ugyanez történt a karanténban."

Egymás mellékszereplői vagyunk egymás életében, és hirtelen eltűnt a mellékszereplők mindennapos jelenléte. Ez hatalmas hiányt és szorongató érzetet keltett sok emberben.

Polus Enikő: Életünk mellékszereplői, Jaffa, 3999 Ft

Paradox módon a könyv "főszereplője" a "mellékszereplő", talán róluk mesélsz a legtöbbet. A rohanó hétköznapokban sokszor észre sem vesszük ezeket a fontos embereket vagy pillanatokat. Hogy érdemes közelíteni feléjük?

Mondok egy példát: egyszer régen egy nagyon kedves barátnőm, Kling Rita, látva azt, hogy milyen szomorú voltam egy életeseményem miatt, meglepett titokban több száz rózsával. A mellékszereplői üzenete mellé annyi volt írva: érezd magad királynőnek, mert az vagy. Ő ott és akkor egy olyan fontos mellékszereplői életfeladattal szolgált nekem, ami nélkül ma nem ülnék itt és nem beszélgetnénk. Csak fel kell tudnunk ismerni és tudatosítani azt, hogyan szolgálja a fejlődésünket egymás mellékszereplése.

Hogy válhat valakiből jó mellékszereplő?
Azt hiszem, a mellékszereplő és a mellékszereplés paralel módon fejlődik bennünk. Nagyon fontos felismerni azt, hogy szükségünk van egymásra, jobban, mint a karantén időszakában az élesztőre. Nincsenek véletlenül betévedt mellékszereplők.
A mellékszerepléseinket pedig vállalni kell, hiszen nem kidobott idő az, amit másnak adunk. Sokat írok a könyvben a negatív hozadékú mellékszereplőkről is, és felhívom a figyelmet arra, hogy "a rontó" a mesékben soha nem mellékszereplő. Azt hiszem, nem törekednék arra, hogy jó mellékszereplővé váljak, mert néha épp a tökéletlen emberi működésem tud segédkezni egy főszereplőnek. De arra nagyon figyelnék, hogy lassuljak, nyitott szemmel és szívvel járjak, megéljek itt és most pillanatokat, amelyben aztán megszelídül bennem minden félelem, szorongás, pánik, ijedtség, nehéz érzés. Ez a megszelídülés hosszasan ki van fejtve a könyvben.

Te magad is igencsak sok szerepkört vállalsz az életedben. Vezeted az alapítványod, édesanya vagy, jelen vagy a bizniszvilágban és a mentálhigiénés segítő szakmákban is. Hogyan találtad meg az arany középutat? Mit tanácsolsz annak, aki úgy érzi, "szétaprózódik"?
Napjaink maximalizmusában lehetetlen elkerülni a szétaprózódást. Ma társadalmi elvárás, hogy fel tudjuk mutatni, kik vagyunk, mit értünk el, hiszen ezek a külső elvárások is nehezítik a szerepköreinket. A szerepkörök jönnek-mennek az életünkben, a legfontosabb az, hogy emberek maradjunk mindig, minden körülmény között. Szülőként például meg kell értenünk, hogy nem késünk le semmiről, ha bizonyos szerepkörök csak akkor érkeznek meg, amikor a gyerekek már felnőnek.

A mindennapokban nagyon fontos a jó időmenedzsment, aminek kiindulópontja a saját idegrendszerünk és önismeretünk működése. Egy lelki segítő szakember sokat segíthet ezekben. Ha pl az életemben nem lenne időnként csendesség, olvasás, tánc, kajakozás, színház, koncert és kirándulás, az én időbeosztásom és energiakészletem is szétesne. Szerintem nagyon sokat segít az is, ha visszatalálunk a természethez, a természetes életformákhoz. "Sokszor beszélünk környezetvédelemről úgy, hogy a saját lelki nagytakarításainkat nem végeztük el, pedig ez az első lépés, ha óvni és védeni akarjuk azt a gyönyörű természetes világot, amely teremtve lett körénk."