Egy vesztes az influenszergyárból

Így kezdődik a Jawline, vagy magyarul Tinibálvány című dokumentumfilm, ami megpróbálja bemutatni, hogy minként működik az influenszer-kultúra egy szelete, ami néhány éve teljesen felforgatja a közösségi médiát, átírja a játékszabályokat a szórakoztatóiparban, és mindennél nagyobb hatást gyakorol a fiatal generáció gondolkodására. Austyn Tester nem múló lelkesedéssel veti bele magát az influenszerlét mindennapjaiba, szorgalmasan napról-napra bejelentkezik a YouNow nevű felületre, és videóüzenetben csak mondja és mondja a követőinek. Neki minden egyes nap adásnap van, mindig talál rá okot, hogy bejelentkezzen. Láthatóan a tinédzser fiút az őt körülvevő valóság egyáltalán nem hátráltatja abban, hogy örök optimizmussal buzdítsa a követőit arra, hogy dolgozzanak keményen az álmaikért, bízzanak önmagukban, fogadják el a másikat és boldogok lesznek. Miközben ultapozitív, mindig mosolygós és támogató, jól láthatjuk, hogy a videóüzenetei és a saját valósága között egy jelentékenyebb szakadék tátong, apa nélküli családját édesanyja alig-alig tudja eltartani. Az egész környezetük az egyre szaporodó és mindenhol felbukkanó cicákkal egyetemben csendes perspektívátlanságot mutat. Láthatóan a család is jobb híján abban reménykedik, hogy talán a mindennapi ügyekben lusta és nemtörődöm Austyn álmai valóra válnak, és kimozdítja őket is a dermesztő kilátástalanságból. A fiú egyébként nem sikertelen több ezren követik, ha bejelentkezik rögtön dobálják a lájkokat a követők, még egy közönségtalálkozót is szervez, ahol ha nem is sokan, mindössze egy tucatnyian, de úgy fogadják, mint a legnagyobb sztárokat, van sírás, ölelkezés, és végnélküli szelfizés. Kétségkívül lokális sztárnak számít, egy internetes közösségében mindenképpen, de ő nagy áttörésről álmodozik.

A film másik szálán betekintést nyerhetünk abba, hogy miként működik az a világ, a többmillió követővel rendelkező, hozzá hasonlóan fiatal fiúkból álló sztárinfluenszerek világa, ahová Austyn igyekszik. Itt a tinédzsernél alig pár évvel idősebb tehetséggondozó-menedzser, Micheal Weist az uralkodó. Ügynöksége több, milliós eléréssel büszkélkedő fiatal fiút képvisel, akik egy hatalmas Los Angeles-i házban jönnek össze, vagy talán ott is élnek, ahol Weist állandóan újabb videókat, bejelentkezéseket sajtol ki belőlük, időnként látjuk, hogy a laptopja előtt böngészi a számokat. A menedzser csapatában valójában nincs egy igazi tehetség sem. Ezek a fiúk attól sikeresek, hogy szépen tudnak mosolyogni, és támogatóan beszélnek a rajongóikhoz, jobb pillanataikban pedig olyan vicces videókat vesznek fel, amelyeket bármelyik másik találomra kiválasztott fiútársaság összehoz, olyan poénokkal, amelyek Buster Keaton óta nem számítanak újdonságnak. Weistnek kétségkívül van valamiféle üzleti tehetsége, és kiválasztja a leghibátlanabb "alapanyagokat", de valójában úgy viselkedik, mintha egy délutáni gyereksorozatból tanulta volna el, hogy miként kell a sikeres, nagymenő tehetségkufárt játszani. Dölyfös, állandóan kérkedik azzal, hogy mennyit keres, az aranybányájának számító srácokkal pedig úgy viselkedik, mintha idomított majmok lennének, elképesztően ízléstelenül öltözködik, de ha olyan szeszélye van, akkor elviszi a kegyeltjeit vásárolni a Rodeo Drive-ra, ahol a legdrágább üzletekben, Chanel, Saint Laurent jól bevásárol mindenféle további luxusholmit. Csak a pénz érdekli, egy ponton el is mondja, hogy nyaralni nem jár, ez őt nem érdekli, neki az a kikapcsolódás, ha rengeteg pénzt elkölthet a luxusboltokban.

Hihetetlen, de igaz történet: szexguru, Rolls-Royce-ok, áhítat és gépfegyverek

Hihetetlen, de igaz történet: szexguru, Rolls-Royce-ok, áhítat és gépfegyverek

Weist világában senki sem különb Austynnál, valójában mindenki ugyanazokat az üres közhelyeket puffogtatja. "Vállald fel önmagad", "Higgy az álmaidban", "Tiszteljétek egymást" - ugyanezeket a szlogeneket koptatja Austyn és Weist csapata is, az egyiket a lepusztult környezete teszi hiteltelenné, a másikat az egész ipar hamissága, ahol a hierarchiában fentebb állók pontosan az ellenkező elvek alapján viszonyulnak az alattuk állókhoz, még akkor is, ha éppen az alatta állók termelik a bevételt. Lenézik, kigúnyolják őket, és ahogy a film egy pontján kiderül, még át is verik őket. Óvva intenénk a naiv önbizalommal teli Austynt, hogy ehhez a csapathoz akarjon tartozni, de végre előtte is felcsillan a remény, hiszen turnéra hívják egy valóban sikeres, és már nagyobbacska sztárnak számító testvérpár mellé. Óriási lehetőség, hogy a vágyott áttörtést elérje a fiú.

A Jawline nagyon pontos képet fest az influenszerjelenség zavarba ejtő világáról, és mérhetetlen ürességéről. Bár teljesen értelmetlen karriernek tűnik, hiszen Weist ki is mondja, hogy 30 évesen senki nem lesz tiniinfluenszer, gyorsan kopnak ezen a területen a bálványok, de mégis a lelkünk mélyén szurkolunk Austynnak, hogy összejöjjön neki, ugyanakkor a film végén hiába látjuk, hogy mélypontra kerül, valahol örülünk annak, hogy új célt kell választania. Weist influenszervilág legalább annyira nyomasztó, ha nem még annál is nyomasztóbb, mint Austyn kisvárosi kilátástalansága, ott legalább remény van arra, hogy más módon is ki lehet belőle törni, vagy ki lehet benne alakítani egy értelmes életet. A Sundance fesztiválon díjjal kitüntetett Liza Mandelup rendező fontos látleletet készített a közösségi médiában belenövő generációról. Vannak a filmben igazán torokszorító részek, első sorban azok, amikor a fiúkért rajongó lányok elmondják, hogy mit jelentenek nekik sztárinfluenszerek. Nagyon szomorú látni, hogy mennyire sokan vannak, akik számára már az a minimális figyelem, és odafordulás, amit egy influenszertől kaphatnak milyen sokat jelent. Éppen ezért szomorú, hogy valójában kihasználják őket, ha nem is maguk az influenszerek, de a mögöttük álló ügynökök, cégek mindenképpen.

A Jawline hazai bemutatója a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon volt, reméljük valamilyen formában újra elérhető lesz Magyarországon is.