„Egészségügyisnek lenni menő!” - Ismerd meg Petrásovics Orsolya diplomás ápolót!
Az egészségügyi dolgozók fontosságára és megbecsülésére hívja fel a figyelmet az a fotósorozat, amely a Semmelweis Egyetem jelenlegi hallgatóiból és már végzett egészségügyi dolgozókból álló csapatról készült Egészségügyisnek lenni menő! címen. Minden egészségügyi dolgozó fontos szerepet tölt be a betegek ellátásában, bármely szakma hiánya negatívan befolyásolná, sőt korlátozná a betegellátás hatékonyságát. A projekt résztvevőit hivatástudatuk sodorta az adott területre és mindannyian rendkívül fontosnak tartják, hogy az egészségügyi dolgozók számíthassanak egymásra és tiszteljék egymást, végzettségüktől függetlenül. Cikksorozatunkban őket fogjuk bemutatni.
Ezeket láttad már?
Ismerd meg Petrásovics Orsolya diplomás ápolót!
Egészen kicsiként fogalmazódott meg bennem, hogy egyszer majd segítő szakmában fogok elhelyezkedni. Korán, 5 évesen elveszítettem édesanyámat, emiatt alakulhatott ki ez az érzés. Édesapám is arra buzdított, hogy betegek mindig is lesznek, így sosem lehetek munka nélkül.
Eü. szakközépiskolában végeztem 1998-ban, majd 2 évet nappalin tanultam Veszprémben, hogy úgymond felsőfokú ápolói végzettségem legyen. Szemészeti osztályon kezdtem el dolgozni, majd Praktikantin lettem Németországban 3 hónapig. Közben férjhez mentem, terhes lettem, mindeközben elvégeztem levelezőn a diplomás ápolói szakot a Pécsi Tudományegyetemen. Dolgoztam egy ideig intenzíven, sürgősségi ellátásban, illetve mentőztem is másodállásban.
Családi okok miatt később Budapestre kerültem, ahol a DPC Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Rehabilitációs Centrumában dolgoztam vezető ápolóként. Közben született még 2 gyermekem.
Mivel a covid helyzet miatt sok minden változott a munkahelyemen – osztályok szűntek meg, illetve kerültek felfüggesztésre – valamint mentálisan is elfáradtam, így éltem a lehetőséggel, amikor ajánlatot kaptam vezetői állás betöltésére egy egészségügyi termékeket és orvostechnikai eszközöket gyártó és forgalmazó cégtől (SALUS Orthopedtechnika Kft.). Ez a jelenlenlegi munkahelyem.
Többféle munkakörben is megfordultál az évek során. Melyik állt a legközelebb a szívedhez és miért?
Ez elég összetett kérdés, mivel igazából a munkaköröm módosult a kezdő osztályos ápolóból egészen a vezető ápolói státuszba. Mindegyik munkakörnek megvannak a szépségei, és árnyaltabb oldalai. Az utolsó munkahelyemen – a Rehabilitációs Centrumban – eltöltött 9 év, ami számomra a leginkább meghatározó és leginkább örömteli volt.
Az ok igazán egyszerű: kiváló orvosokkal, ápolói csapattal, fizioterapeutákkal, gyógytornászokkal, egészségfejlesztőkkel, neuropszichológusokkal és egyéb terapeutákkal tudtunk összehangoltan gyógyítani.
Magas szakmai minőségben, igazi csapatmunkában dolgoztunk. A betegek individuális gyógyítását tartva szem előtt különböző aspektusokból, innovatív módon segítve őket a gyógyulásuk útján. Egészen különleges érzés az, ahogy egy STROKE beteg hétről hétre fejlődik és az egyik oldali szinte teljes bénulás és beszédzavar után azt a látni, hogy megközelíti az eredeti egészséges állapotot. Vagy akár egy motorbalesetes betegnél nyomon követni – például aki elveszíti valamelyik végtagját –, milyen módon tud neki a team kidolgozni egy rehabilitációs tervet, hogy visszaintegráljuk őt és sikerrel zárjuk az ő kezelését. Ezen az osztályon például nem úgy hívtuk az osztályon fekvőket, hogy a 207/3-as beteg, aki pár nap után, ha lejár a terápiája hazamegy. A "rehabon", ahogy mi hívjuk, egy a keresztnevén szólított páciens van, akinek a testi-lelki támaszai is vagyunk, amellett, hogy ápoljuk, infúziót és különböző kezeléseket kap.
Ezek a dolgok nekem is hiányoznak, hiszen sajnos az osztályunk jelenleg nem működik...
Mi volt a legkülönlegesebb szakmai szituáció, amelyben helyt kellett állnod?
Itt több dolog is eszembe jutott, de ezek inkább negatívabb tapasztalások. Egy viccesebb, ami inkább így utólag volt az, amikor az egyik skizofrén férfi betegünk, aki cukorbeteg volt, egy műanyag ládával elkezdett üldözőbe venni. Én rohantam előle, ő pedig a maga 2 méterével és 100 kilójával, kezében a ládával hadonászva, azt kiabálva, hogy mindjárt elkaplak, végigkergetett a pavilonjából egészen a raktárig, ahova lélekszakadva futottam, mivel azt a helységet magamra tudtam zárni. A történet előzménye annyi, hogy vércukor profilt (ez egy apró ujjbegyen végzett tűszúrás, amikor pár csepp vért veszünk) néztem neki, emiatt haragudott meg rám, persze másnapra már nem is emlékezett az egész sztorira.
Mivel ösztönöznéd a pályaválasztókat, hogy az egészségügyben helyezkedjenek el?
A saját végzettségemből adódóan az ápolói munkakörről tudnék inkább beszélni, ami jelenleg ha őszinte akarok lenni, nem egy kecsegtető álommunka.
Viszont a sok nehézség mellett, ha sikerül egy jó csapatban tevékenykedni, ahol az egészségügyi szakemberek hasonló elvek szerint dolgoznak együtt, ahol meg van a kölcsönös szimpátia és tenni akarás, ott sikerélmények (is) várnak rá. Nem beszélve arról az adrenalinlöketről amikor valamelyik beteg, vagy hozzátartozó szívből megköszöni azt, amit tettünk értük.
Kövesd Petrásovics Orsolyát az Instagramon!
Fotók: Mankovics Dávid
Smink: Vámos Vanda, Dobos Viktória, Glósz Gréta
Ruhák: sPirit Clothes Design, Bono Menswear Store, Mediwears
