Divat a roma

2015. április 9.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A nemzetközi roma nap alkalmából egy nagy önkéntes civil összefogás keretén belül ismert színésznők mutatták be a Romani Design roma motívumok ihlette egyedi divatkollekcióját.

Gryllus Dorka és a tervező, Varga Erika
Gryllus Dorka és a tervező, Varga Erika

A Romani Design divatcég és tervezőnője, Varga Erika nem ismeretlen a GLAMOUR olvasóinak, hiszen 2012-ben az egyetlen nem interaktív díjat, Az év hősnője díjat Erika vihette haza. Mi már régóta figyeljük a tevékenységét és nagyon sokra becsüljük, nagyon fontosnak tartjuk.

Április 8-án a nemzetközi roma napot ünnepeljük. Negyvennégy éve ezen a napon tartották Londonban a romák első világkongresszusát, ez az esemény rendkívüli jelentőséggel bír a cigányság történetében. Itt fogadták el a cigány nép szimbólumait, zászlaját, himnuszát és ekkor ismerték el hivatalosan a cigány nyelvet. A nemzetközi roma nap alkalmából a Roma Sajtóközpont rendhagyó programokkal készült Budapesten, szerte az egész városban és több vidéki településen. A program részeként a Romani Design divatstúdió rendhagyó divatbemutatót tartott az Akvárium Klubban.

A Varga Erika által 2010-ben alapított divatstúdió nem hagyományos eszközökkel vagy bevett sémákkal küzd a romákat érintő negatív diszkrimináció ellen. A Romani Design egy történetet mesél el a divat segítségével, színpompás dizájner ruháin és kiegészítőin keresztül mutatja be a roma kultúrát, annak sokrétűségét, szépségeit, szerethetőségét.

A különleges bemutató egy átfogó civil együttműködés keretében valósult meg, amelyhez neves magyar színésznők is csatlakoztak. A "My Identity-My Freedom" fantázianevet viselő Romani Design kollekciót Gryllus Dorka, Kiss Diána Magdolna, Láng Annamária, Ónodi Eszter, Pető Kata, Szabó Vera, Sághy Tímea, illetve az Örkény színház színészei: Bíró Kriszta, Für Anikó, Hámori Gabriella és Kerekes Éva mutatta be a közönségnek.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
0 seconds of 1 minute, 52 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
01:52
01:52
 

Ez is érdekelhet

Rájöttem, hogy minden testi tünetem mögött egy olyan érzelem rejtőzik, amit nem mertem kifejezni vagy feldolgozni

glamour plusz ikon Rájöttem, hogy minden testi tünetem mögött egy olyan érzelem rejtőzik, amit nem mertem kifejezni vagy feldolgozni

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Napi két liter víz? - Ezért nagyon fontos, még hideg időben is! (x)

Napi két liter víz? - Ezért nagyon fontos, még hideg időben is! (x)

Minden vágyad az egészséges és hidratált bőr? - 3 tipp, ami biztosan segít (x)

Minden vágyad az egészséges és hidratált bőr? - 3 tipp, ami biztosan segít (x)

Ez sokkolni fog: ezek a kozmetikumok árthatnak az egészségednek (x)

Ez sokkolni fog: ezek a kozmetikumok árthatnak az egészségednek (x)

Leesett az állunk, amikor megtudtuk: ilyen problémákhoz vezethet a tanga viselése! (x)

Leesett az állunk, amikor megtudtuk: ilyen problémákhoz vezethet a tanga viselése! (x)