WhisperTon olyan üzenetet küldött a Dancing with the Stars győzelme után, amire még nagyon sokáig emlékezni fogunk
WhisperTon és Tóth Katica győzelmével zárult a Dancing with the Stars ötödik évada, melynek mezőnye túlzás nélkül a legerősebb volt a műsor magyar kiadásának történelmében. A sokak szerint nagyon megérdemelt győzelmet kitörő örömmel fogadta, ám annál szerényebben kezelte a páros, és persze nem maradhatott el a DWTS-tól való búcsújuk sem.
Ezeket láttad már?
Kétségkívül jókora előnnyel indult a Dancing with the Stars nyertese az ötödik évadban a műsor amatőr versenyzőihez képest (igaz, a balett, nem pedig a társastáncok terén), ez azonban egyáltalán nem zavarta a nézőket, akit WhisperTon hamar elvarázsolt személyiségével, kedvességével és humorával is elképesztő tehetsége mellett. Sőt olyannyira sikerült megtartania előnyét, hogy a múlt szombati döntőben a szavazatok 70 százaléka rá és partnerére, Tóth Katicára érkeztek. (Ha lemaradtál a döntő legizgalmasabb pillanatairól, itt képbe kerülhetsz.)
WhisperTon és Tóth Katica tehát az első helyen végzett, Szabó Zsófi és Suti András lett a második helyezett, míg a Törőcsik Franciska-Baranya Dávid páros a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott fel. A győzelem és persze az elmúlt hetek mellett nem mehetett el szó nélkül a győztes, aki így kommentálta Dancing with the Stars győzelmét.
„Egy történet most lezárul, egy új viszont csak most íródik! Az elmúlt 3 hónapban megtanultam újra hinni magamban, szeretni azt, aki vagyok – úgy, ahogy vagyok! Visszakaptam a rég elvesztett szeretetemet az egyik legcsodálatosabb önkifejezési forma felé, amin keresztül több ezer csodálatos lélekkel sikerült kapcsolódnom!
A tánc megtanította nekem, hogy nincs szükség többre, csak a nyers, őszinte, autentikus valómra – ugyanis az bőven elég! Hálásan köszönöm Katicának, a családomnak, a nézőknek és a TV2 legcsodálatosabb stábjának, hogy lehetővé tették nekem, hogy az álmaimat éljem!” – fogalmazott posztjában WhisperTon.
A döntőben egyébként Lékai-Kiss Ramóna több versenyzőtől is megkérdezte, milyen tervei vannak a tánccal kapcsolatban a műsor befejezése után, amire a legtöbb esetben abszolút tudatos és pozitív válasz érkezett. Tóth Katica és WhisperTon egy fokkal titokzatosabbak voltak, és csak annyit árultak el, hogy arról, milyen formában és mikor folytatják, egyelőre még nem árulhatnak el sokat, de hamarosan érkeznek a bejelentéssel. Szóval a Dacing with the Stars talán véget ért, a győztes pár azonban biztosan nem hagy minket – alternatív – folytatás nélkül.