Törőcsik Franciska olyan dolgot tett a Dancing with the Stars fináléja után, amire csak nagyon kevesen képesek

2024. december 16.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Törőcsik Franciska és Baranya Dávid az idei mezőny legkreatívabb, legötletesebb (alkotó)párja volt, nem véletlen, hogy – ha rögös úton is, de – eljutottak a Dancing with the Stars fináléjáig, ahol a harmadik helyet szerezték meg. Hogy bántotta-e Törőcsik Franciska büszkeségét, hogy az elképesztő teljesítményük ellenére sem győztek, sőt még a második helyről is lecsúsztak? Ő ennél sokkal intelligensebb és sportszerűbb, és ezt a döntő után nem sokkal be is bizonyította.

Törőcsik Franciska bebizonyította, hogy az egyik legsportszerűbb versenyző volt a Dancing with the Stars ötödik évadában
Törőcsik Franciska bebizonyította, hogy az egyik legsportszerűbb versenyző volt a Dancing with the Stars ötödik évadában
Fotó: TV2 Sajtószoba

Nyolc adás, tíz páros, megannyi maximális pont, három döntős és egy nyertes. A Dancing with the Stars igazi csemege volt azoknak, akiknek még fontos, hogy a zsűri személye valid, a véleménye pedig releváns legyen, akik szeretik a szépet, és szívesen követik, mit kezd egy híresség az őt ért kihívásokkal egy számára teljesen idegen élethelyzetben.

Az idei évad döntősei megkérdőjelezhetetlenül erősek voltak, azonban a szavazók többsége úgy érezte, idén WhisperTon és Tóth Katica érdemli meg a győzelmet, így Szabó Zsófi és Suti András lett a második helyezett, míg Törőcsik Franciska és Baranya Dávid a harmadik helyezen végeztek.

Franciska azonban egyáltalán nem szomorkodott, amiért nem lett első vagy második helyezett partnerével, sőt. Már hetekkel ezelőtt elárulta nekünk egy exkluzív interjúban, hogy szeretne nyerni, azonban nem mindenáron: „Csak akkor akarok győzni, ha az odavezető úton önazonos tudok maradni. Leginkább arra koncentrálok, hogy hétről-hétre olyat tudjunk letenni az asztalra, amire büszkék vagyunk, közben szeressük és élvezzük a táncpróbákat, hogy ne egy küzdelem legyen a verseny, hanem élmény, és ez eddig abszolút így van.”

Ugyanakkor az is elhangzott tőle az adások során, hogy leginkább partnere, Baranya Dávid miatt szeretne minél tovább eljutni a műsorban, mert úgy gondolja Dávid igazán megérdemel már egy győzelmet.

Szabó Zsófi és Suti András reagált WhisperTon Dancing with the Stars győzelmére: végre valaki, aki nem kliséket puffogtat

Szabó Zsófi és Suti András reagált WhisperTon Dancing with the Stars győzelmére: végre valaki, aki nem kliséket puffogtat

Törőcsik Franciska a mezőny legsportszerűbb versenyzője

Talán keveseknek tűnt fel, de a műsor utolsó hetében (egész héten lehetett szavazni a három döntős párra) arra biztatta a nézőket, hogy kövessék őket Dáviddal a döntőben, viszont szavazzanak arra a párra, aki a legszimpatikusabb számukra. De azután is végtelenül fair maradt, amikor kiderült, hogy ők végeztek a harmadik helyen: a színésznő Instagram-posztban gratulált nagyon elismerően "ellenfeleinek".

„Fantasztikus és felemelő este volt a tegnapi!!! Szívből gratulálok WhisperTonnak és Tót Katicának a győzelemhez. Csodálatosan tehetséges és kedves emberek vagytok, nagyon megérdemeltétek az első helyet! Szívből gratulálok szabó Zsófinak és Suti Andrásnak is. Zsófi, hatalmas utat jártál be a verseny során, gyönyörűen táncolsz, és olyan jó, hogy a kamaszkorunk, és Szabó István Rokonok című filmjének ‘mini’ szerepei után most újra keresztezték az útjaink egymást!” – fogalmazott Törőcsik Franciska, aki szeretné, ha a Dancing with the Stars után is folytatódna számára a tánc.

Köszönjük szavazatát!

Elégedett vagy Törőcsik Franciska és Baranya Dávid harmadik helyezésével?

Igen, ez így szuper volt.
Szerintem második helyet érdemeltek volna.
Nekik kellett volna megnyerniük!
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
0 seconds of 1 minute, 52 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
01:52
01:52
 

Ez is érdekelhet

Stréli Bence: „Nem titkolom, hogy az olimpia is a szemem előtt lebeg”

glamour plusz ikon Stréli Bence: „Nem titkolom, hogy az olimpia is a szemem előtt lebeg”

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ez sokkolni fog: ezek a kozmetikumok árthatnak az egészségednek (x)

Ez sokkolni fog: ezek a kozmetikumok árthatnak az egészségednek (x)

Egészséges és ragyogó hajkoronára vágysz? Akkor ezekre a dolgokra figyelj! (x)

Egészséges és ragyogó hajkoronára vágysz? Akkor ezekre a dolgokra figyelj! (x)

Ezért változik olyan gyorsan a nők hangulata (x)

Ezért változik olyan gyorsan a nők hangulata (x)

Minden vágyad az egészséges és hidratált bőr? - 3 tipp, ami biztosan segít (x)

Minden vágyad az egészséges és hidratált bőr? - 3 tipp, ami biztosan segít (x)