„Elnézést a Krausztól, de valljuk be...” - Miért érzi egy fél ország személyes sértésnek a Dancing with the Stars végeredményét?
Lement a Dancing with the Stars negyedik évada, megvan a győztes, és ezzel egyidőben elszabadult a népharag. Mert Krausz Gábor nyert, T. Danny pedig, akit a műsor kezdete óta potenciális nyertesként emlegetnek, csak harmadik lett.
Ezeket láttad már?
Viccnek is rossz, csak a mezőny fele táncolt jobban, Marics Peti és T. Danny az igazi győztesek tudás alapján. Csak néhány komment, ami nehezményezi a DWTS tegnap esti döntőjének végkimenetelét. A Dancing with the Stars első három évadában az a közös, hogy minden esetben a mezőny legkiemelkedőbb versenyzője - Gelencsér Tímea, Tóth Andi és Csobot Adél - nyert. Nehéz elvitatni a tehetségüket, az eredményüket, ahogy Krausz Gábortól is felesleges lenne elvitatni azt a különleges, tündérmese-szerű narratívát, ami az elmúlt hetekben tagadhatatlanul az énmárkája része lett. Ha akarta, ha nem, ha tudatos volt ennek a táplálása részéről, ha nem. Hogy ebben mekkora szerepe van annak, mennyire jól táncol? Valójában nem sok, mert a lényeg az, hogy milyen körülmények között és kivel táncolt hétről-hétre.
Krausz Gábornak a szakítását/válását övező legnagyobb médiazajban kellett parkettre állnia, és egy olyan terepen bizonyítania, ami minden, csak nem az erőssége. Az, hogy ebbe nem bukott bele, már önmagában egy olyan dolog, aminek jár az elismerés.
Mese vs. tánc
Magyarországon a 2000-es évek óta ízlelgetjük (hol finoman, hol habzsolva), hogy mi diktálunk a tévének, és nem fordítva. Zsűri voltunk a Megasztárban, a Csillag születikben, az X-Faktorban, és ahogy haladtunk előre az időben, egyre kevésbé volt döbbenet tárgya, ha az adott versenyző sorsa, története, szerethetősége erősen befolyásolta a végeredményt.
Márpedig egyre erősebben diktált ez a tényező a tehetségkutatók és showműsorok evolúciójában. Kiváló énekesek hullottak el, mert egy ponton túl nem tudott hozzájuk kapcsolódni a közönség. Talán a tökéletes metszéspont, ahol az elvitathatatlan tehetség mellett ott volt az a késztetés is bennünk, hogy emeljük már ki ezt a fiút a mélyszegénységből, az az X-Faktor 2021-es győztese, Alee volt.
A fent leírt dinamika a Dancing with the Stars negyedik évadában is tökéletesen tapintható, attól függetlenül, hogy itt nem az volt a tét, hogy valakinek megváltozik az élete, mert mi összefogunk, és szegény gyerek holnaptól lakáshoz juthat, meg szerződéshez, és úgy általában egy jobb élethez. (Erősen kérdőjeles, hogy Alee valóban jól járt-e azzal 2021-ben, hogy megnyerte az X-Faktort.)
Ebben az esetben arról volt szó, melyik tábor kerekedik felül a másikon: amelyik azt értékelte, hogy egy olyan híresség, akinek köze nincs a tánchoz, mennyit fejlődik néhány héten belül, amivel azt az illúziót adják, hogy tulajdonképpen ez bárkinek sikerülhet, aki beleteszi az időt és az energiát.
Vagy inkább az nyer, akinek a történetét tovább akarjuk az asztalon tartani, mert A, jó nézni, hogy egy ember, aki meg is semmisülhetne, főműsoridőben vállalja a sebezhetőségét és azt, hogy értelmes céllal köti le magát, B, mert jó azt fürkészni, hogy azok a huncut, néma pillantások csak a show részei, vagy tényleg alakul valami Mikes Anna és Krausz Gábor között?
Most akkor Krausz botlábú?
Ne vitassuk el Krausz Gábortól, mennyit fejlődött, de nem kell ahhoz profi táncosnak lenni, hogy az ember különbséget tudjon tenni közte és T. Danny vagy Marics Peti között. Utóbbiak közül bármelyik is nyer, az a végeredmény közelebb áll a szakmaisághoz, de azzal, hogy a műsor az elődöntő után megnyitotta a szavazást, vagyis egy héten keresztül támogathattuk kedvencünket, azzal a Dancing with the Stars egy néma, de annál egyértelműbb gesztussal elhatárolódott attól, hogy a tánctudásról és a fejlődés díjazásáról szól. (Ennek show-nak a népakarat a főszereplője, mindenki más statiszta volt.)
Sőt: valójában már ott elhatárolódott tőle, hogy a szakmai zsűri pontjai mellett épp ennyit ért egy ország véleménye, ami nyilván nem tánckritikusokból és koreográfusokból, hanem laikus nézőkből áll.
Akkor is ennyire fáj, ha Mikes Anna győzelmét ünnepeljük?
Ebben a nagy vélemény-viharban picit megfeledkezünk arról, ki egyengette Krausz Gábor útját a műsorban. Ha ebben a fénytörésben nézzük, akkor Mikes Anna, aki hátrányból indult, hiszen partnere nem egy színpadi ember, mint például Marics Peti vagy T. Danny, azért tudott nyerni, mert szakmailag eltökélten terelgette, emberileg pedig fáradhatatlanul támogatta partnerét.
Mikes Anna ezzel a lehető legelegánsabban terelte el az internetezők és a nézők fókuszát a Fricska-ügyről, és határozta meg a narratívát. Miközben ne felejtsük el a legfontosabbat: Mikes Anna tízszeres Felnőtt Magyar Bajnok standard és tíztánc kategóriában, világbajnoki harmadik és világkupa második helyezett. Tehát, amíg Krauszt ekézzük, emlékezzünk meg róla, hogy a világ egyik legjobb standard táncosa mellett menetelt előre.
Ha így nézzük, már nem is tűnik olyan igazságtalannak, hogy egyetlen nő sem volt döntős (ha a párok laikus tagját nézzük, akkor valóban nem), és bármelyik profi táncosnő győz, az egy nagyon megérdemelt győzelem. Akinek fáj az igazságérzete, annak valamennyire talán megnyugtató ez a narratíva, aki pedig hetekkel ezelőtt beleolvadt a Mikes-Krausz tündérmesébe, és alapvetően happy end-hívő, annak meg úgy volt tökéletes a tegnapi finálé, ahogy volt.
