Zokogva fogadta kiesését a Dancing with the Stars búcsúzó párosa, aztán olyan dolgot mondtak, amire kevesen számítottak

2024. november 30.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Dancing with the Stars hatodik adása a páratlan párosok tematika köré épült, a versenyzők ugyanis az egyéni produkciók után ismét összeálltak. Az előző adással ellentétben azonban nem négyen, hanem hárman álltak parkettre, azaz minden, még versenyben lévő párhoz egy konkurens is csatlakozott. Ha lemaradtál az adásról, összefoglalónkból képbe kerülhetsz a pontszámokkal, a legemlékezetesebb pillanatokkal, a veszélyzónásokkal és persze a kiesővel kapcsolatban.

Ez a páros a Dancing with the Stars kiesője a hatodik adásban
Ez a páros a Dancing with the Stars kiesője a hatodik adásban
Fotó: TV2 Sajtószoba

Öt páros lépett parkettre a Dancing with the Stars hatodik adásában, de csak négyen jutottak tovább az elődöntőbe. A versenyzők ezúttal két produkcióban mutatták meg, mennyit fejlődtek az elmúlt egy hétben: először egyéni produkciókkal kápráztatták el a zsűrit és a nézőket, majd kiegészülve plusz egy táncossal, újabb körben bizonyítottak. Szente Vajk, Ördög Nóra és Juronics Tamás ezúttal mindkét körben (1-10-ig) pontozta a párosokat, akik talán minden eddiginél magasabbra tették a lécet.

HIRDETÉS

Tóth Gabi és Papp Máté Bence: 25 pont

Egyre erősebb önbizalommal menetel a Dancing with the Stars műsorában a páros, aki nem indított túl jól a zsűrinél, ez azonban nem egyáltalán nem befolyásolja őket. Ezúttal egy lendületes quicksteppel készültek, aminek nem igazán örült az énekesnő, tekintve, hogy egy rendkívül megterhelő táncról van szó. Szerintem imádtuk, ezt előrebocsátom – kezdte meg "kritikáját" Szente Vajk, aki kifejezetten erősnek találta a produkciót, mind dinamikáját, mind összhangját tekintve, technikailag azonban egyik zsűritag sem találta hibátlannak a látottakat.

Juronics Tamás szerint nagyon bájos produkciót nyújtott a páros, megjegyezte azonban, hogy a lépéseket illetően ez a tánc még a néptáncos háttérrel rendelkező Papp Máté Bencével is kifogott. Ennek ellenére 25 pontjuk igazi erős kezdés volt.

7 beszédes pillanat, amikor Mihályfi Luca és Hegyes Berci között tökéletes volt a kémia a Dancing with the Stars-ban

Mihályfi Luca és Hegyes Berci: 28 pont

Annak ellenére, hogy komoly esélyesei a műsornak, az ötödik adásban veszélyzónába kerültek, és csak a nézők szavazatain múlt, hogy megúszták a kiesést. Berci meg is jegyezte, hogy nem sokon múlt a műsorban maradásuk, ezért nagyon oda kell tenniük magukat. Mihályfi Luca és Hegyes Berci egyébként kifejezetten erősek a latin táncok terepén, most azonban egy elegáns standard táncban, a bécsi keringőben kellett bizonyítaniuk, ami szinte már zavarba ejtően profin állt Lucának.

Juronics Tamás viszont finomságot keresett, nem pedig azt a fajta vad dinamikát, amit Luca általában képvisel. Szente Vajk nem győzött ellenkezni, viccesen bécsi keringőnek nevezte a produkciót Bécs latin negyedéből. Az ő álláspontján volt Ördög Nóra is: kifejezetten tetszett neki, hogy a pár ennyire önazonosan interpretálta ezt a táncot. 28 pontjukkal könnyedén megelőzték Gabi és Máté párosát.

WhisperTon és Tóth Katica: 30 pont

És ha már esélyesek: a komoly balettos múlttal rendelkező WhisperTon és partnere, Tóth Katica továbbra is igyekszik lenyűgözni a zsűrit, és elérni azt a bizonyos maximális, 30 pontos értékelést. Nálunk ugyanis minden alkalommal megjegyzi a zsűri, hogy bár színtiszta profik, hiányolják azt a fajta pluszt, amitől elszáll a produkciójuk.

Ördög Nóra szerint ezzel a tempóval egyenesen a döntő felé haladnak, de Szente Vajk is imádta a produkciót, egyenesen káprázatosan jónak nevezte a végpózt, sőt úgy fogalmazott, ezért a látványért már megérte felkelni. Juronics szigorú kritikáját azonban ezúttal sem úszta meg Ton: a koreográfus leszögezte, hogy nem amatőrként, hanem profi táncosként méri a teljesítményét. Ennek ellenére ő is megadta a párosnak a 10 pontot, így most először végre megszerezték a maximális 30 pontot.

Megkérdeztük WhisperTont, szerinte megnyerhetik-e a Dancing with the Stars ötödik évadát, a válaszából egy ország tanulhatna

Megkérdeztük WhisperTont, szerinte megnyerhetik-e a Dancing with the Stars ötödik évadát, a válaszából egy ország tanulhatna

Törőcsik Franciska és Baranya Dávid: 27 pont

Az idei mezőny egyik legkreatívabb párja annak ellenére is a kiesés szélére került az előző adásban, hogy maximális pontszámot kaptak a zsűritől, de Törőcsik Franciska már elfogadta a műsorból és a szabályaiból fakadó lent és fent dinamikát, így előre néz. Rumbájuk a tőlük megszokott módon nagyon magas minőségű és érzelmes volt.

Szente Vajk szerint szép volt ugyan az egyéni produkciójuk, de mint előadás, ennél sokkal kevesebbel is beéri, sőt. Úgy gondolja, hogy rumbájuk kimerült abban, hogy szép, elmaradt azonban az a plusz, amit eddig megszokhattak a párostól. De Ördög Nóra szerint is túljátszott volt az előadásuk, nem érezte őszintének a produkciót, ami Juronics Tamás várakozásait is alulmúlta. A szigorú kritika ellenére 27 pontot kaptak a zsűritől.

Szabó Zsófi és Suti András: 30 pont

Zsófi úgy fogalmazott, hogy amíg az előző adás és a bécsi keringő az érzelmekről szólt, pasodobléjuk centrumában az erő állt. És valóban brutálisan erős energiákkal álltak parkettre, a végső póz azonban nem sikerült, az utolsó pillanatokban megcsúsztak és elestek, ez azonban egyáltalán nem zavarta a zsűrit. Juronics Tamás hangsúlyozta, mennyire jól összeállt a páros, és hogy mennyire egyenrangú félként voltak jelen.

Szente Vajkot is lenyűgözte a bátorságuk és vakmerőségük, és hangsúlyozta, hogy a valódi tánc igenis képes arra, hogy történetet meséljen el, ehhez pedig nincs szükség színészkedésre és az érzelmek túljátszására. Nem véletlen, hogy 30 pontot kaptak, így az első helyre kerültek, holtversenyben Tóth Katicával és WhisperTonnal.

Szabó Zsófi: „A táncban nem lehet rejtegetni az érzelmeket, és számomra ez hatalmas kihívás”

Szabó Zsófi: „A táncban nem lehet rejtegetni az érzelmeket, és számomra ez hatalmas kihívás”

Így alakult a zsűri tabellája az első, egyéni produkciók alapján:

1. Szabó Zsófi és Suti András: 30 pont

1. WhisperTon és Tóth Katica: 30 pont

3. Mihályfi Luca és Hegyes Berci: 28 pont

4. Törőcsik Franciska és Baranya Dávid: 27 pont

5. Tóth Gabi és Papp Máté Bence: 25 pont

A második kört Papp Máté Bence, Tóth Gabi és Baranya Dávid hármasa nyitotta meg egy izgalmas cha-cha-chával. Dávid kifejezetten jót tett Gabinak, és ezzel a zsűri is egyetértett. Ördög Nóri érzett némi zavart az énekesnőben a helyzetből fakadóan, azonban édesnek nevezte, amihez Juronics csatlakozott. Édes volt, de nem negédes – fogalmazott a koreográfus, aki szerint olyannyira sokat adott hozzá Gabi teljesítményéhez Dávid jelenléte, hogy még sosem látta ilyen jónak az énekesnőt. 24 pontjuk csak kicsit múlta alul az első produkciójuk pontszámait.

Tóth Gabi üzent a Dancing with the Stars nézőinek, miután csont nélkül tovább jutott az ötödik adásban: „A sok kételkedő most láthatja...”

Tóth Gabi üzent a Dancing with the Stars nézőinek, miután csont nélkül tovább jutott az ötödik adásban: „A sok kételkedő most láthatja...”

Őket követte a Mihályfi Luca, Hegyes Berci és Suti András trió, méghozzá egy forró latin tánccal, a sambával, ami eleve természetes közege a párosnak. Jelentem, a zsűri le van nyűgözve – kezdte meg az értékelést Szente Vajk, aki méltatta a hármas pontosságát, energiáját és előadóképességét, Ördög Nóra viszont nem találta elég izgalmasnak a koreográfiát. Nem értett vele egyet Juroncis Tamás, számára ez a produkció megadott mindent, amit az előzőből hiányolt. 29 pontjukkal az összesített lista élére kerültek.

Törőcsik Franciska és Baranya Dávid kreatív duójához csatlakozott Papp Máté Bence egy tangó erejéig. Dávid úgy érezte, épp itt az ideje, hogy bizonyíthassa, mennyire jó táncos is valójában Máté, ezért úgy állt a közös koreográfiához, mint a tangó és a néptánc fúziójához. Juronics Tamást meggyőzték a hármas megoldásai, és Szente Vajk is úgy érezte, végre visszakapta egyik kedvenc párosát. Viccesen hungaro-tangónak nevezték a produkciót, és kifejezetten örültek, hogy Máté visszatért gyökereihez. 28 pontjuk nem volt kimagasló, összeadódva viszont az első körös produkcióval a második helyre kerültek.

„Itt valami nagyon bűzlik” - A Dancing with the Stars nézői furcsa dologra hívták fel a figyelmet

„Itt valami nagyon bűzlik” - A Dancing with the Stars nézői furcsa dologra hívták fel a figyelmet

Szabó Zsófi Suti Andrással és Hegyes Bercivel salsázott, és egy percig sem okozott nagy meglepetést, hogy az összecsiszolódás nem tartott túl sokáig. Ennél a pontnál határozottan úgy tűnt, hogy ez a hétvége Szabó Zsófié: őrületes energiával vetette bele magát partnereivel a produkcióba. Mélység és titokzatosság nem volt benne Juronics Tamás szerint, cserébe úgy gondolta, jól összeértek a táncosok energiái. 29 pontjuk összeadódva az első körös pontszámokkal egy első helyet ért.

Stana Alexandra ugyan már nem aktív versenyzője a Dancing with the Stars-nak, visszatérésének azonban mindkét táncos nagyon örült. WhisperTon és Tóth Katica párosa ugyanis Alexandrával egészült ki, méghozzá egy olyan produkció erejéig, ami a döntőben is megállta volna a helyét. Szente Vajk egyenesen azzal viccelődött, hogy a következő évadban WhisperTon profi táncosként is csatlakozhatna a műsorhoz. De Juronics Tamást is lenyűgözte az előadás, ugyanakkor úgy érezte, picit eminens és száraz is volt néhol. 29 pontjukkal ők is az első helyig repültek, egyenesen a Szabó Zsófi és Suti András mellé.

Így alakult a zsűri listája a második produkció után

1. Szabó Zsófi és Suti András: 59 pont

1. WhisperTon és Tóth Katica: 59 pont

3. Mihályfi Luca és Hegyes Berci: 57 pont

4. Törőcsik Franciska és Baranya Dávid: 55 pont

5. Tóth Gabi és Papp Máté Bence: 49 pont

A hatodik adás már az elődöntőbe való jutásról szólt, az öt párosból ráadásul csak ketten jutottak tovább automatikusan, ők hárman pedig veszélyzónába kerültek.

  • Törőcsik Franciska és Baranya Dávid
  • Mihályfi Luca és Hegyes Berci
  • Tóth Gabi és Szabó Papp Máté

Az eddigiekhez hasonlóan a zsűri most is megmenthetett valakit, a veszélyzónában maradt két páros sorsáról pedig a nézők döntöttek. Ördög Nóra Mihályfi Luca és Hegyes Berci párosát szeretné látni a következő adásban is, és csatlakozott hozzá Szente Vajk és Juroncis Tamás is, utóbbi azonban megjegyezte, nagyon bízik benne, hogy Törőcsik Franciska jut tovább. Úgy tűnik, ezzel a nézők is rezonáltak, ugyanis Törőcsik Franciska és Baranya Dávid kapott több szavazatot, így ők jut tovább az elődöntőbe. Búcsúzik tehát a Dancing with the Stars műsorától Tóth Gabi és Papp Máté Bence. A kiesést könnyekkel fogadta Tóth Gabi, majd megjegyezte, nagyon örült, hogy itt lehettek, és ő is így érezte igazságosnak az eredmény alakulását. Előtte azonban olyan gesztust küldött a zsűrinek, amiben benne volt az elmúlt hetek minden feszültsége, és amivel a másik fél jól láthatóan nem tudott mit kezdeni.

Köszönjük szavazatát!

Egyetértesz a végeredménnyel?

Igen.
Nem, és nagyon sajnálom.









Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Immunerősítő hatásuk verhetetlen és fillérekért beszerezheted őket bárhonnan - gyűjts te is gyógynövényeket

glamour plusz ikon Immunerősítő hatásuk verhetetlen és fillérekért beszerezheted őket bárhonnan - gyűjts te is gyógynövényeket

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Vedd fel a harcot a PCOS okozta hajhullással: ezt tedd, hogy gyönyörű maradjon a hajad (x)

Vedd fel a harcot a PCOS okozta hajhullással: ezt tedd, hogy gyönyörű maradjon a hajad (x)

5 dolog, amit azonnal meg kell tenned, ha online bántalmazás áldozata lettél (x)

5 dolog, amit azonnal meg kell tenned, ha online bántalmazás áldozata lettél (x)

Ezeket a hatóanyagokat mindenképpen érdemes beépíteni a bőrápolási rutinba! Mutatjuk, miért (x)

Ezeket a hatóanyagokat mindenképpen érdemes beépíteni a bőrápolási rutinba! Mutatjuk, miért (x)

Pár használat és újra ragyogni fog a bőröd - Mutatjuk, az 5 legtutibb hidratáló krémet (x)

Pár használat és újra ragyogni fog a bőröd - Mutatjuk, az 5 legtutibb hidratáló krémet (x)