Dallos Bogi az elengedésről írt dallal jelentkezik

2020. február 17.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Dallos Bogi első lemeze három éve jelent meg, azóta több klipje látott napvilágot, valamint beturnézta az egész országot. A fiatal énekesnő most egy vadonatúj dallal jelentkezik, amely az elvesztés, elengedés és elmúlás témáit járja körbe.

Dallos Bogi hat éve igazán aktív a magyar zenei életben, amely idő alatt számos dalt és egy lemezt adott ki, valamint megnyerte a Fonogram-díjat is az év felfedezettje kategóriában. A még mindig nagyon fiatal énekesnő 2017-es albuma után, is több sikeres dalt adott ki. Legutóbbi szerzeménye 'Keresem a helyem' címmel jelent meg az ősszel és már túl az egy millió megtekintésen is, most pedig egy egészen más hangulatú single-je jelent meg.

"A Már értem egy igazán nagyjelentőségű dal számomra, amely egy személyes történetet dolgoz fel, az elvesztésről, elengedésről és elmúlásról szól. 2 éve vesztettem el a nagymamámat, és most értem meg rá, hogy ezt az érzést kiadjam magamból ilyen formában. Szerettem volna, hogy ez a dal a mi közös történetünk legyen, arról az állapotról szól, amikor először éled át, hogy valaki nincs többé. Számomra ez nem szomorú, inkább egy ráeszmélés az együtt töltött idő, élmények jelentőségére, megbecsülésére. Természetesen nem szeretném ráerőltetni a hallgatókra az értelmezést, mindenki érezze azt, amit neki jelent.Úgy érzem, hogy egy nagyon intim, letisztult, szép képi megvalósítást kapott a dal. A forgatás legizgalmasabb pillanatai a víz alatti jelenetekhez kötődnek, ahol igazán különleges felvételek készültek." – mesélte a dalról Bogi, amelyet Wagner Emillel közösen írt, és Somogyvári Dani hangszerelt.

Az új klipet Mák Roland rendezte. Bogi friss új kislemeze tavasszal lát napvilágot, amelyet az Akvárium Klubban mutat be egy nagyszabású koncert keretein belül április 9-én.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)