„A 'rendes' asszony ugyanúgy megkapja a kőművesfüttyöt” - interjú Budai Lottival, a Micsoda szajhák voltak című könyv szerzőjével
Budai Lotti legújabb könyvében a női történelem jelentőségteljes, koruk vagy az utókor által megrágalmazott szereplőit mutatja be Zubor Rozival, akivel sikeres podcastját vezeti. A Micsoda szajhák voltak! hiánypótló kötet, megjelenése kapcsán a mai és a múlt idők nőinek helyzetéről beszélgettünk.
Ezeket láttad már?
Budai Lotti, a magyar infotainment regények koronázatlan királynője már gyermekkorában igazságtalannak tartotta a nők társadalomban alárendelt helyzetét. Írásaiban ezért mindig kiemelt szerepet kap a korlátoltság felszámolása a nők lehetőségeivel kapcsolatban.
Miért tartottátok fontosnak megírni a Micsoda szajhák voltak! című gyűjteményt?
A Testsulit vezető Jámbor Eszter ihletett meg minket, akivel a Micsoda nők voltak podcastben beszélgettünk a női szexualitás felszabadításáról. Az ő egyik mondata fogott meg, miszerint minden nőt, aki tett valamit a nők egyenjogúságáért, legalább egyszer leszajháztak élete során.
Ennek hatására Zubor Rozival összegyűjtöttük a legizgalmasabb nőket a történelemben, akik valamilyen szempontból lázadók voltak, vagy fenyegetést jelentettek a patriarchális társadalomra a hatalmuk, a szabadságuk miatt, vagy azért, mert ők rendelkeztek a saját testük felett.
A mitológiai Lilithttől Mária Teréziáig széles a spektrum, de három-négy olyan nőt is belevettünk a kötetbe, akit a köznyelv kurtizánként emleget, jobbára azért, mert férfiak támogatták őket anyagilag. Ami őket illeti: Mary Wollstonecraft mondta azt, hogy egy olyan társadalomban, ahol a férfiaknak a nők anyagilag ki vannak szolgáltatva, minden nő prostituált. Még a házasok is, hiszen ők az anyagi támagotásért cserébe kvázi kötelesek teljesíteni a „házastársi köttelezettségeiket”. Ám ez soha nem a nőkön múlt, hanem a társadalmi berendezkedésen.
Van kedvenc karaktered az új könyvben?
Mária Magdolna valós története nagy meglepetés volt nekem. Egyáltalán nem volt prostituált, csak Nagy Szent Gergely pápa azonosította őt a Biblia egyik történetében szereplő bűnbánó asszonnyal. Viszont van saját evangéliuma, amely szerint Jézus legfőbb tanítása az volt, hogy nézzünk magunkba, ismerjük meg önmagunkat, mert Isten bennünk van. Sőt, Mária Magdolna evangéliuma szerint voltak tanítások, amiket csak rá bízott Jézus, és nem osztotta meg más tanítványokkal. Természetesen az egyház nem adta tovább a híveknek ezeket az információkat, hiszen megrengették volna a nők elnyomására épülő patriarchális társadalmat.
A kettős mérce a mai napig fennáll a világban, különösen a női szexualitást illetően. Még a nők részéről is, gondoljunk csak az Azariah-botrány szereplőjének megalázására, aki külföldre menekült zaklatói elől.
A patriarchális társadalom egyik alaptétele, hogy a „rendes asszony” csak egy férfival szexszel egész életében, a törvényes férjével. Az a nő, aki házasság előtt vagy azon kívül szexelt, azt a veszélyt hordozta magában, hogy egy törvénytelen utódot visz a férfi családjába, aki így nem a saját vérén örökíti tovább a javait. Az ilyen nőket apjuk vagy férjük szabadon megfenyíthette, sőt akár meg is ölhette.
Na most persze a férfiak ettől még nem kívántak monogámiában élni, ezért létrehozták a prostituáltak csoportját. És annak ellenére, hogy a prostituáltak többsége hosszú időn keresztül valójában rabszolga volt, akiknek testét bordélytulajdonosok árulták, a patriarchátus a szajha szitokszót mindig is előszeretettel vetítette ki azokra a nőkre is, akik szabad akaratukból feküdtek le több férfival, s így van ez a mai napig.
Gyakran nők is beállnak a gyalázkodók sorába, ahogy az Azariah jelenség is példázza. És miért? Szerintem ez lényegében a patriarchátus agymosásának az eredménye. Ha én is szidom az „olyan nőt”, akkor én is „rendes asszony” vagyok. És megérdemlem a férfiak védelmét és megbecsülését. Ha nem, akkor pária leszek, erdei boszorkány, füves asszony, vagy ugyancsak szajha. De az az igazság, hogy fölösleges a patriarchátus „buksisimijére” pályázni. A „rendes asszony” ugyanúgy megkapja a kőművesfüttyöt és ugyanúgy kap kéretlen megjegyzést a külsejére a munkahelyen.
Mióta vagy feminista?
A női jogokat illetően már kiskorom óta él bennem valami ösztönös igazságkeresés. Már általános iskolában is igazságtalannak találtam, hogy csak a lányoknak voltak előírva kinézetbeli korlátozások. A nők külseje már ott is közügy volt, a férfiakéval pedig soha nem foglalkozott senki.
A párkapcsolatodban működik az egyenrangúság?
A párommal nagyon megértjük egymást. Ő emancipált, büszkén vallja magát feministának férfiként. Ő olyan férfi, akivel meg tudom beszélni akár az ősi vagy transzgenerációs női sérüléseimet is. Lehet viccesen hangzik, de nálunk nem ritka az olyan beszélgetés, hogy figyu, én most nem tudok segítséget kérni, mert a férfitársadalom évezredeken át azzal traktálta a nememet, hogy egyedül életképtelenek vagyunk, és ezért védelemre szorulunk, de ezt zsákot most akkor sem bírom el egyedül... Úgyhogy légyszi kapd fel, hogy lássam, a támogatásodért nem kell a személyes szabadságommal fizetnem. Aztán persze nevetünk is rajta. Idáig viszont el kellett jutnunk kettőnknek is, és sokáig kerestük is egymást. Elvált nő vagyok, a válás után fél évet töltöttem Párizsban, hogy magamra találjak.
Aki nem teheti meg, hogy lelépjen külföldre, hogyan állhat talpra egy nagy csalódás után?
A válságok mindig hatalmas erőket mozgatnak meg az emberekben, amit a gyógyulásra is lehet fordítani. Ez egy képesség, hogy tanulható-e vagy kell-e hozzá valami velünk született reziliencia, ami vagy van, vagy nincs, a mai napig nem tudom eldönteni. Nekem szerencsére azt hiszem, van. Plusz van egyfajta hitem, ha úgy tetszik, hogy végsősoron minden az én érdekemet szolgálja, csak legfeljebb még nem látom, hogyan. Ilyenkor könnyebb, ha az ember „fel-adja” a dolgokat. Nem láthatok át mindent, de hátha van valami nagyobb erő, ami megteszi helyettem.
A Rizsporos hétköznapok című bloggal lettél híres. Ha a mai kort kellene bemutatnod 2223-ban, mi az a három tárgy vagy jelenség, ami szerepelne benne?
A minap küldte el egy barátnőm egy olyan push-up melltartó hirdetését, amin álmellbimbók vannak, így pólón keresztül nemcsak olyan, mintha nem hordanánk melltartót, de azt a látszatot is kelti, hogy „tökéletes” mellünk van. Szerintem ebben a ruhadarabban benne van mindaz, amit a mai nőkbe a szépségipar bele akar plántálni: ne hidd, hogy jó vagy úgy, ahogy vagy. Lényegében lehete egy másik eszköz a Photoshop is... Még egy igen tanulságos darab a botoxinjekció vagy a ráncfelvarrás. Félreértés ne essék, szíve joga mindenkinek ilyen kezeléseket igénybe venni, ha ettől jobban érzi magát a bőrében, de fontos látnunk, hogy ez az első kor a történelemben, amikor az öregedés ténye lett szégyellnivaló.
Nagy fába vágtad a fejszédet az Öt érzék című regénysorozattal is, melyben már megismerhettünk egy parfümkészítőt és egy festőművész hölgyet is. Mi lesz a következő témád?
A következő A viaszszobrász lesz. Régen a „férfiaké volt” a rendes szobrászat, a bazárinak titulált viaszszobrászatot szánták a nőknek, melynek leghíresebb művelője Madame Tussaud volt. Új regényemben az ő képzeletbeli riválisát keltem életre.
Regényeidben mindig nagy hangsúlyt kap a történelmi korszak bemutatása is. Mit szeretsz jobban, megírni a regényt vagy kikutatni az információkat?
A kutatást, ahogy ezerfelé nyílik ki a világ. Ahogy összeállnak képek, újabb összefüggéseiben látom az életet. De ez még inkább igaz a nőtörténeti tárgyú kutatásokra. Mondhatnám azt is, a nőtörténelem a hivatásom, a regényírás a szórakozásom. Olyan, mintha én is nézném közben, mi történik a szereplőimmel, mintha csak egy filmet néznék.
Jelentőséget tulajdonítasz a kornak és a helyszínnek, amiről éppen írsz?
Sokszor felkeltik az érdeklődésemet olyan korszakok, ahol két kultúra találkozott, mondjuk amikor a 19. században a nyugat nyitásra kényszerítetté Japánt. De van, hogy valami más izgat. A festőművész a reneszánsz Firenzében játszódik. Érdekelt a folyamat, hogyan fordulnak el az emberek a földi „siralomvölgytől” az élet és a művészet szeretete felé.
Megvan az oka, miért pont Itáliában változott meg a világ, jelent meg az individuális gondolkodás. Az individualizmus szitokszónak számít gyakran, pedig sok pozitívuma van, például, hogy embereket egyre kevésbé lehet megvezetni kollektív hipnózissal. Az individualista ember nem indul hadba más nyelvű vagy vallású ember ellen. Ő azt mondja, én boldog akarok lenni, minek kaszaboljak le valakit, akihez semmi közöm. Hadd legyen ő is boldog. Szidják az individualizmust, mint a közösségek bomlasztóját is. Ez igaz is a „készen kapott”, hagyományos közösségekre, mint amilyen a nemzet, a vallás vagy a család... Ugyanakkor nagy barátja és ösztönzője az önkéntes közösségeknek, amelyek virágzásnak indulnak.
Firenzét egyedül fedezted fel, miközben a regényedet írtad. Miért szeretsz egyedül utazni?
Egyedül utazni önismereti élmény. Sri Lankán két hetet voltam egyedül, sokat meditáltam és sok olyan mintázatot fedeztem fel magamban, amit az itthoni zajok és tennivalók közt nem. Talán ezért félnek sokan az egyedül utazástól. Persze volt, hogy esténként a vacsoránál random sírva fakadtam... Processzáltam. Ami, ha gyógyító is volt, a pincéreket néha megijesztette. „Szegény bolond európai nő”, gondolhatták. Ilyenkor szerencse, hogy nem vagyok a konvenciók embere.
De nagyon szeretnék elmenni egy Caminora is, ahogy a párom is tette. Ott valószínűleg még jobban fel vannak készülve a magányosan zokogó turistákra. Ezek az élmények nagyon gyógyítóak, és nem tagadom, nekem is van gyógyulni valóm, nem egy lelki bajomból lett krónikus betegség vagy fájdalom. És ezekből nem egy ősi vagy transzgenerációs, tipikusan női fájdalom, amit a nőtörténeti könyveimen keresztül is gyógyítok. A nők története az én történetem is, és remélem, hogy mindannyian egyre jobban leszünk ebben a világban, s hogy az írásaim is segítenek majd ebben kortársaimnak és az utánunk érkezőknek.
