Budai Lotti: „Érdemes feltenni a kérdést magunknak: tényleg mindenáron a házasságra vágyunk?”
Budai Lotti töretlenül ontja magából a tudományos igényességgel megírt könyveket, amelyeknek fókuszában női sorsok állnak. Két népszerű könyvsorozatának két új darabja jelent meg a napokban. Ennek kapcsán beszélgettünk az írónővel.
Ezeket láttad már?
Nemrég megjelent Budai Lotti a „Micsoda szinglik voltak - Egyedülálló nagymenők a történelemből” és „A viaszszobrász” című regénye. Ennek kapcsán beszélgettünk az írónővel a szingliségről, a régi idők házasságairól és a mai társadalomról.
Miért pont a szingliség lett a témája a Micsoda nők! sorozat legújabb darabjának?
A könyvsorozat mindig aktuális jelenségekre reflektál. Az egyedülálló nőkről szóló kötet megírását az a tény inspirálta, hogy Magyarországon még mindig nagyon erős a klasszikus, hagyományos nemi szerepeknek a sulykolása. Nagyon sok nőnek okoz frusztrációt a „férjtelenség” okozta megbélyegzettség. Pedig a házas lét csak egy a számtalan szerep közül, amit egy nő felvehet. Lehet boldogan élni másképp is. A kötetben híres, szingliként kiteljesedett nők életét mutatjuk be. Van köztük, akit személyes tapasztalatok ábrándítottak ki a házasságból, volt, aki csak házasság nélkül tudta kibontakoztatni képességeit és volt, aki férjhez mehetett volna, de azért nem tette, mert tudta, kifejezetten boldogabb lesz egyedülálló nőként.
Mi a baj a régi idők házasságával?
Az intézmény hosszú ideig bekebelezte a nőket. Hiába volt bármilyen tehetséged, egy férj megtilthatta, hogy kibontakoztasd azt, vagy egyszerűen a ház körüli teendők és az anyagi önállóság hiánya nem tette lehetővé a teljes életet. A házasság elvárás volt, pedig a női léleknek nem feltétlenül az. A kötettel szeretnénk önvizsgálatra biztatni a nőket. Tegyék fel a kérdést, miért vágynak házasságra, tényleg szívükből fakadó döntés-e összekötni az életüket valakivel? Lehet csak a konvencióknak akarnak megfelelni, vagy túl nagy kompromisszumot kötnek az elköteleződéssel. Feldmár Andrásnál hallottam: házasságkötéskor a két én meghal, hogy újjászülethessen a mi. Komolyan tudjuk venni ezt a lélektani folyamatot, vagy csak szeretnénk kiposztolni az Instára a menyasszonyi ruhánkat?
„Vannak romantikus írók, realisták, naturalisták, kollektivisták – és vannak nők" - miért gondolják sokan, hogy a nők rosszabb írók, mint a férfiak?
Szerinted mi a baj a mai társadalommal, hogy még mindig nem elég rugalmas az emberek magánéletére vonatkozó személyes döntéseket illetően?
Ennek megválaszolásához eléggé vissza kell mennünk az időben… Házasság mindig ott volt, ahol volt vagyon. Számított, hogy a javakat a tényleges utódok örököljék. Monogámiát csak az asszonyoktól vártak emiatt, rájuk nézve volt korlátozó ereje a frigynek. Törvényes gyereket nem lehetett törvényes kötelék nélkül szülni. Már régen is dobálóztak olyan kifejezésekkel, hogy az egyedülálló nők a „családi” vagy „hagyományos értékeket” veszélyeztetik. De ne hagyjuk magunkat megvezetni: az egyedülálló nő nem értékekre, hanem érdekekre veszélyes, gazdasági és hatalmi érdekrendszerekre. Épp ezért a szinglik megvetése nem egy spontán dolog, hanem egy tudatos propaganda eredménye.
Szerzőpárosként Zubor Rozival hogyan dolgoztok össze?
Először keresgélünk, kit érdemes belevenni a kötetbe, aztán felosztjuk egymás között a személyeket. Kit ki szólít meg… És kutatunk, hogy minél részletesebb életrajzot írjunk egy-egy hölgyről. Az előszó, a kultúrtörténeti áttekintés megírása mindig az én reszortom.
Olyan régóta foglalkozol a témával! Meg lehet még lepni téged a nőtörténeti kutatások során?
Hát persze. Például egy tévhit szerint a szingliség mindig is megvetett státusz volt, de ez nem igaz. Recessziók idején sokkal több egyedülálló nő élt és ez elfogadott volt. Ők a tágabb családot segítették gyerekszülés helyett. A társadalom a haszontalanságot bélyegezte meg, „pártában maradni”, legfeljebb balszerencse volt, nem szégyen. Az 1700-as évek környékén Angliában kezdték el nyomasztani a szingli nőket röpiratokkal, gúnyversekkel, karikatúrákkal, amelyek a szingliket magányos, boldogtalan, bogaras, frusztrált vénlányokként mutatta be Innen származik a bolond macskás nő képe is…Ez a propaganda annyira hatásos volt, hogy a sztereotip kép az egyedülálló nőkről ma sokakban benne él, holott kutatások bizonyítják, a nyugati társadalom legelégedettebb csoportja, az a harmincon felüli, egyedülálló, gyerektelen dolgozó nő.
A napokban jelent meg „Öt érzék” sorozatod darabja is, a Viaszszobrász, ami az érintést és a francia forradalmat helyezi a fókuszba.
Így van. És hogy miért pont a viasz? A XIX. század Európájában a viasz egy olcsó, könnyen elérhető anyag volt. A történelemben fennmaradtak női viaszszobrászok nevei, például Madame Anatomiste-é, Madame Tussauds-é. A regényben ez utóbbi hölgy képzeletbeli riválisát jelenítem meg, a kor hölgyeinek tipikus problémáival, de nem tipikus megoldásaival. A forradalom megrázó korszakát is bemutatom. Akkor a nőkben is felébredt az egyenlőség iránt táplált remény. Politikai klubokat szerveztek, beadványokat írtak, szavazati jogot akartak. Hogy hogyan hallgattatták el őket egyik pillanatról a másikra, az is kiderül. Szóval ez egy megterhelő történet, de úgy éreztem, hogy muszáj mementót állítani a kornak.
Harcos feminista vagy, mégis boldog kapcsolatban élsz.
Így van. A párom szerint akkor vagyok a legvonzóbb, amikor felbosszant valami patriarchális igazságtalanság és „mozgósítom magam”. Hagyjuk egymást kibontakozni és egyetértünk abban, hogy nem szeretnénk gyermeket vállalni.
Még mindig nagyon népszerű, és egyre változik a Rizsporos hétköznapok című blogod és Facebook oldalad. Szoktak kommentelni férfiak is?
Vannak visszatérő, támogató férfi nézőim és olvasóim, akik szintén szeretnének változást a nők életében. De persze rosszindulatú kommentelők is, akik tudományosan bizonyított tényeket is meg akarnak cáfolni. Például, hogy a nők is vadásztak az őskorban.
