Fel kell tudni ismerni a saját testi vágyainkat - interjú Budai Lottival
Nemrégiben jelent meg Budai Lotti új, Rizsporos hétköznapok – A női szexualitás története című könyve az Álomgyár Kiadó gondozásában. Számos tabu, többek között a menstruáció, a szüzesség, a fogamzásgátlás, a szőrtelenítés vagy épp a prostitúció is a kötet témája.
Ezeket láttad már?
Az impozáns, szemet gyönyörködtető kiadvány egyfajta felkiáltójelként is felfogható. Itt az idő, hogy a nők átkeretezzék és felülírják a patriarchális társadalom férfiközpontú szexualitását, egyúttal felismerjék saját testi vágyaikat, és merjenek azokról őszintén, nyíltan beszélni.
Miért épp a szexualitás témáját választottad új könyved témájául?
A női szexualitás történelme, annak ellenére, hogy keveset tudunk és alig beszélünk róla, elképesztően tartalmas és tanulságos. A Rizsporos hétköznapok-sorozatommal alapvetően a női lét történelmét szeretném körbejárni. Az első kötetben a divattal foglalkoztam, a másodikban a hétköznapokkal, például a házimunka, a házasság, a gyerekszülés történetével. Eredetileg utóbbiban szerepelt volna a szexualitás témája is, csakhogy ez már a második rész írásakor olyan terjedelmes lett, hogy éreztem, külön kötetért kiált. Végül ez lett egyébként a legvaskosabb is. Az új kötet alapvetően két részre tagolódik: az elsőnek talán azt a címet is adhattam volna, hogy a női vágy, a női orgazmus története; a második rész pedig a női szexualitással kapcsolatos tabusított témákkal foglalkozik, mint a házasság előtti szex, a fogamzásgátlás, abortusz.
Szerinted kell nyíltan beszélnünk az iskolákban arról, hogy mi szerez örömet egy nőnek az ágyban, illetve arról, hogy mit kell éreznie egy nőnek, ha orgazmusa van?
Szerintem feltétlenül. A szexszel kapcsolatos felvilágosítás jobbára kimerül a szexuális úton terjedő betegségekről való beszélgetésben. Amiről kell is beszélni, de ha ezzel párhuzamosan elültetjük már gyerekkorban a kamaszok fejében, hogy a szex amúgy valami szégyenteljes dolog, sosem fognak nyíltan segítséget kérni például a biztonságos együttlét érdekében. Ha a szex diszfunkciókkal, káros hiedelmekkel, félelmekkel, szégyenérzettel terhelt, az felnőttkorban negatív irányba befolyásolja az életminőséget, vagy éppen a kapcsolatokat, hiszen nagyon sok nő szenved orgazmuszavarban, vagy hiszi azt magáról, hogy baj van vele, ha ezt vagy azt nem érzi az ágyban, vagy épp színleli az orgazmust. A szexualitás az emberi élet egyik legfontosabb része, ugyanúgy az emberi élet fenntartásához tartozik, mint az evés. Az emésztőenzimek működését pironkodás nélkül magyarázzák a tanárok, míg a klitoriszt, vagy annak működését például meg sem említik. Tudom, sokan nem így gondolkodnak, de ez engem mindig is megdöbbentett.
Ha az ember olyan könyvet ír, ami során kutatnia kell, óhatatlanul érik aha-élmények. Neked a női szexualitás témában mik voltak ezek?
Hogy fogalmunk sincs a szexualitásunkról. Rá kellett jönnöm, hogy még egy szexualitásával alapvetően jó viszonyt ápoló nő is valószínűleg abban a keretrendszerben gondolkodik a saját nemiségét illetően, amit úgy tízezer évvel ezelőtt a patriarchális társadalom felállított a számára. A patriarchális társadalom szexualitása férfiközpontú, a férfiak szexualitása áll a középpontjában. Elég csak megnézni a pikánsnak vagy szókimondónak tartott női magazinokat, miféle cikkekkel vannak tele szexualitás témában (Így izgasd a párod orálisan! Hogy elégítsd ki a párod?) Ha a női orgazmusról írnak, akkor is gyakran hozzáteszik, hogy arra azért van „szükség”, mert hát a párodnak is kell a pozitív visszacsatolás.
Említetted, hogy sok nő színleli az orgazmust. Olvastam statisztikákat a témában, és megdöbbentem, mennyien színészkedünk annak érdekében, hogy kapcsolatunk harmonikus maradjon, hogy ne csaljanak meg bennünket, s hogy ne okozzunk lelki sebeket a férfiaknak, miközben mi csendesen szenvedünk az orgazmus hiányától.
A helyzet valószínűleg rosszabb, mint azt a legtöbb kutatás mutatja, hiszen ebben a témában sok nő akár önmagát is becsapja. Egyébként a könyvem kiindulópontját éppen a mai nők szexualitása, illetve az erre vonatkozó kutatások adják. Ezek alapján a nők hetven-nyolcvan százaléka színlelt már orgazmust, és úgy a felük tudja a női genitália részeit megnevezni egy rajzon. Ez szomorú. Ezeket a témákat szociológusok már elkezdték kutatni a hetvenes években, és lényegében ugyanazokat az adatokat kapták, mint a mai kutatók. Mintha mi sem változott volna az elmúlt ötven évben. A szexuális forradalom messze nincs befejezve. Attól, hogy lehet beszélni a szexről, nem azt jelenti, hogy ne ugyanazokat szajkóznánk, amit mondjuk ezer éve is gondoltunk a szexről.
Hogyan tudnának segíteni a férfiak abban, hogy a nők közelebb juthassanak önmagukhoz szexuális értelemben, és jobban megérthessék, megélhessék saját testiségüket?
A helyzet az, hogy ez nagyrészt a nőkön múlik. Először nekik kell felismerniük, hogy az, ahogyan ők a szexualitásukat megélik, nem feltétlenül természetes. Annyi elvárásnak kellett és kell a női nemiségnek megfelelnie! Az elmúlt pár ezer évben azt akarták, hogy a nő legyen visszafogott, paszszív, ne vágyjon a szexre, hisz azt csak az „olyan nők” teszik. Ma elvileg az ideális nő pajzán, belevaló, szexéhes és vonzó. De ez csak a felszín, mert az egyéjszakás kalandokat megélő vagy a partnereit váltogató nőt ma ugyanúgy megszólja a társadalom, mint korábban. Gondoljunk csak a „minek ment oda”, meg az „ebben a ruhában nem csoda”-féle áldozathibáztatásokra! Ezek a kevert üzenetek aztán pláne összezavarják a nőket is. Ha sikerül kihámozni, mi is az, amire mi, nők vágyunk, akkor lehet csak továbblépni. Addigra lehetőleg kialakul egy olyan kultúra férfiak és nők között, hogy a nők ezeket a vágyakat felvállalják, a férfiak pedig igyekeznek ezeket megismerni.
A pornókultúra felszámolása – ahol a nőket tárgyiasítva ábrázolják, és a fókusz leginkább a nők által a férfiaknak nyújtott élvezeten van – segíthetne abban, hogy a női léttel kapcsolatos tabuk ledőlhessenek?
Mindenképpen. Gondoljunk csak bele: pár évtizede, amikor még csak a pornólapok közvetítették ezeket a tartalmakat, már akkor is szinte csak férfiaknak szóltak. Ma kontroll nélkül érhető el számukra a pornó. Rettenetes csak belegondolni is, hogy egy kamasz ezekből tanulja meg, hogyan kell egy nőhöz nyúlni. Itt nem csak a pornófilmekről van szó! Egy mezei, meztelenséget egyébként kerülő tévéfilm is tökéletesen fals képet nyújt a női szexualitásról. Egy pillanat alatt felizguló, vagy folyamatosan szexre kész nőket látunk, akik amint a lepedőhöz érnek, készek a behatolásra, minden előjáték nélkül, majd néhány perc alatt eljutnak az orgazmusig, természetesen vaginálisan, mindenféle extra segítség nélkül. Ugyan menynyire életszerű ez? Ebből a szempontból ezek a képkockák sem jobbak egy pornófilmnél.
Látsz rá reményt, hogy most, amikor a nők jobban merik hallatni a hangjukat – gondolok itt a #metoo mozgalomra –, eljön végre a nők „aranykora” is, vagyis amikor ők nem csupán másodlagos szereplői lehetnek a szexnek?
Lesz ilyen kor, mert muszáj, hogy legyen! A patriarchális társadalom, amiben élünk, nyilvánvalóan nem működik. Férfias energiákkal, méghozzá alacsony szinten megélt férfienergiával, hatalmaskodással, törtetéssel, érzéketlenséggel viszonyulunk mindenhez. A kollégáinkhoz, a piaci versenytársainkhoz, a harmadik világhoz, a természethez. A túléléshez női energiákra van szükség, egy új alkotmányra, ha úgy tetszik, a férfiak és nők között valódi partnerséggel. Ennek pedig elkerülhetetlenül része lesz a szex is.
A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2022-es áprilisi lapszámában jelent meg.
Szöveg: Jónás Ágnes
Fotó: Budai Lotti szerzői oldal