Miért ragaszkodnak a britek a monarchiához? A politológus válaszol
A korszakos uralkodó, II. Erzsébet halála nemcsak világméretű gyászt von maga után, hanem kritikát és kérdéseket is. Vajon van-e értelme a monarchiának a 21. században? Soós Eszter Petronella politológus szerint azért ragaszkodnak a britek a monarchiához, mert tartós közösségi élményt teremt számukra.
Ezeket láttad már?
Idejétmúlt hagyomány az egész?
Vajon képes lesz-e az új király, III. Károly összetartani a Nemzetközösséget? Szükséges-e ez egyáltalán? 2022-ben “felségnek” szólítani valakit és hajlongani, pukedlizni előtte? Olyan személy előtt, aki csak úgy beleszületett egy privilegizált helyzetbe, mesés kastélyokban lakik, szolgák veszik körül, pazar ruhákat hord és népes családjával együtt az adófizetők pénzén él? Egy elvileg demokratikus államban?
Ha nekünk mindez furcsa is, a briteknek úgy tűnik, nagyon is megfelel: az Ipsos 2022 májusi felmérése szerint a megkérdezettek 68 százaléka a monarchiát támogatja, és csak 22 százalék köztársaságpárti (a maradék 10 százalék nem tudja eldönteni).
Mi lehet az oka ennek az igen magas társadalmi támogatottságnak? – kérdezem Soós Eszter Petronella politológustól.
"A királyi család - a királynő és a dolgozó családtagok – folyamatos jelenléte közösségi élményt teremt, és közös identitást ad" – mondja a szakértő. "Nevüket mindenki ismeri, életük eseményeiről a bulvárlapokból is értesülhetnek. Látják, hogy ők is egy olyan család, mint a többi, konfliktusokkal, kisebb-nagyobb problémákkal - ettől olyan közel érzik őket magukhoz, ami egy köztársasági elnök esetében elképzelhetetlen. Az államfő 4-8 évig marad, jön-megy. Ha meg is szeretik, soha olyan közismertté nem válik (pláne az ország határain túl), mint az uralkodó, aki akár évtizedekig a trónon marad."
"Az uralkodó az állandóságot képviseli" – folytatja Soós Eszter Petronella – "és biztonságérzetet nyújt: tekintve, hogy a királyi család tagjai jó genetikai adottságokkal rendelkeznek (Erzsébet 96, édesanyja 101 évet élt), a britek biztosak lehetnek benne, hogy jövőjük a legifjabb családtagok révén akár a következő száz évre is biztosítva van. Ránéznek Vilmosra, tudják, hogy ő lesz a következő király. Ránéznek György hercegre, és tudják, hogy ő követi majd az apját a trónon (és nagy eséllyel a 22. században is élni fog és uralkodhat!). Így lehetőségük van arra, hogy képet alkossanak az országuk jövőjéről - és egyáltalán, megnyugodhassanak abban, hogy az országuk létezni fog."
Érthető, de ezek után is megmarad a kérdés: igazságos-e, hogy valakinek csak úgy a születése jogán az ölébe hullik a hatalom?
Jogos felvetés, amit onnan is meg lehet közelíteni, hogy a királyi család tagjai beleszületnek egy munkába, amit nem ők választottak, mégis kötelező ellátniuk. Konzervatív nézőpontból az uralkodás nem csak előjog, hanem felelősség is. II. Erzsébetre is váratlanul hárult ez a kötelesség, miután nagybátyja, VIII. Eduárd lemondott a trónról (hogy feleségül vehesse az elvált asszonyt, Wallis Simpsont), apja, VI. György pedig viszonylag korán, 56 évesen elhunyt.
Elképzelhető-e, hogy megmarad a monarchia, de modernebb formát ölt?
A brit monarchia jelenleg a díszruhákkal, szigorú protokollal együtt meglehetősen konzervatív - Erzsébet igyekezett itt-ott tágítani a határokat, de összességében ő még egy 20. század eleji arisztokrata kultúrát hozott annak minden szépségével és terhével. Fia és unokája azonban már más típusú emberek, egyetemen tanultak, még jobban felvették a 21. század ritmusát.
Elképzelhető, hogy Károly és Vilmos majd felülbírálják az udvar költségeit, visszafogják a rongyrázást és a nem dolgozó családtagok juttatásait – vélekedik a szakértő. – Az is valószínűsíthető, hogy ők lazítani fognak a protokollon, és egy populistább, közvetlenebb monarchiát fognak megvalósítani. Károly első lépése az volt, hogy kivonult a Buckingham palota elé, kezet fogott a néppel és hagyta, hogy egy nő megpuszilja. Vilmosnak is volt a közelmúltban egy hasonló jelenete: egy idősebb úr, amikor meglátta, a meghatottságtól sírva átölelte, ő pedig hagyta. Számíthatunk tehát változásokra, de csak lassan, mert az új uralkodónak bizonyítania kell a folytonosságot.
Nem lesz Károlynak könnyű dolga, ugye?
Az elmúlt egy hetet annak bizonygatásával töltötte, hogy követni fogja az édesanyja által kijelölt utat. A Yougov felmérése szerint Erzsébet 75 százalékos népszerűségnek örvendett halála előtt (azaz a megkérdezettek ilyen aránya felelte azt, hogy pozitív véleménnyel van róla), Károly esetében viszont csak 42 százalék ez az arány. Ezzel együtt jó kommunikációs csapattal rendelkezik, akik az Erzsébethez hasonlóan fegyelmezett, szorgalmas uralkodó képét festik róla. Az édesanyja halála másnapján figyelemre méltóan jó beszédet tartott, így több újság arról cikkezett, hogy rokonszenvesen indított, adjuk meg neki a lehetőséget, hogy bizonyítson. Valószínűleg ideális átmeneti uralkodó lesz.
Mekkora az esély ezzel együtt az egykori gyarmatbirodalomból lett nemzetközösség szétesésére?
A csökkenésére mindenképpen lehet számítani. Antigua és Barbuda már most bejelentette, hogy három éven belül népszavazást tart a köztársaságról. Ausztráliában napirenden van a kérdés. A Nemzetközösség, sőt, maga az Egyesült Királyság összetartása is egy nagy kihívás lesz Károlynak. A monarchia jelenleg az egyik legfontosabb összetartó ereje az országnak.
De Gaulle 1946-ban Szolónra hivatkozva amellett érvelt: nem az a kérdés, hogy objektíve mi a jó alkotmány, hanem ”mondják meg előbb, hogy mikor és melyik népnek”. Ez alapján úgy vélem, a brit monarchia ebben a pillanatban alkalmas lehet arra, hogy úgy-ahogy megtartsa az egységet, eltakarva az ernyője alatt a forrongó ellentéteket. A siker azonban nagyrészt személyfüggő. II. Erzsébetnek viszonylag jól ment az összetartási feladat, a fő kérdés, hogy III. Károlynak és Vilmosnak miként sikerül majd.
Yohji Yamamoto: „Az igazi divat eltűnőben van, de amíg élek, harcolok érte”