Beszélgetés Juhász Gergely rádiós műsorvezetővel: „Egyetlen műsoromhoz sem állok hozzá úgy, hogy na, itt egy újabb adás, toljuk le valahogy”

Huszonöt éve vagy a szakmában, vagyis ha a rádiózás nő lenne, akár ezüstlakodalmat is ünnepelhetnétek. Hogyan emlékszel a kezdetekre, mit szeretsz ebben a hivatásban a leginkább?

A rádiózás számomra terápia, önkifejezés és folyamatos önfejlesztés. Olyan szerelem, aminek a lángja évek múltán sem hagy alább. Már tizenévesen is folyamatosan hallgattam különböző rádiós műsorokat, de akkoriban, a kilencvenes évek végén a legnagyobb hatással a Sláger Rádió volt rám. Ez volt az első olyan rádiók egyike Magyarországon, amelyek amerikai mintára működtek. Úristen, hát lehet ezt így is csinálni?! – ez volt az első gondolatom, amikor az akkori műsorvezetőket figyeltem. Itt döntöttem el, hogy én nem szeretnék mást csinálni, csak ezt. Egy álom vált valóra, amikor szerződtettek a Sláger Rádióhoz, ráadásul mindez pont a huszonötödik születésnapomon történt.

Egyenes út lehet a műsorvezetői szék felé, ha valakinek jó a dumája és a humora?

Egyáltalán nem. Ebben a szakmában szerintem nagyon fontos, hogy mindig legyen benned egy sosem szűnő tudásszomj és alázat, hiszen a technika, a műsor- és a zenetrendek folyamatosan változnak. Egy jó műsorvezető – amellett, hogy jól beszél, jól improvizál – érdeklődő, tájékozott, elszánt és kreatív. Én a 90’-es években kezdtem rádiózni, végigéltem az elmúlt negyedszázad slágereit, figyelemmel kísértem az előadók pályafutását, a könnyűzene változását, fejlődését, és számos információt raktároztam el magamban. Egyetlen műsoromhoz sem állok úgy hozzá, hogy „na, itt egy újabb adás, toljuk le valahogy”. Én a hallgatók fejével gondolkodom, arra figyelek, hogy ők mit szeretnének kapni egy-egy műsortól. Arra is törekszem, hogy egyedit nyújtsak, és olyan információkat osszak meg, melyek más műsorokban nem hallhatók. Már csak emiatt sem engedem, hogy például a kívánságműsorban, amit vezetek, valaki ellője a sablonos „Küldöm mindenkinek, aki szereti” szöveget. Minden más kívánságműsorban folyamatosan ezt hallani.

A rádiózás egy része tanulható, a többi pedig tehetség és érzék kérdése, emellett a személyiség, a személyes „vonzerő” is fontos pillér. Milyen mértékben lehet része a Juhász Geriség a műsoroknak? Mennyire kapsz szabad kezet a Rádió 1 Kívánságműsorban és a World Is Mine Radio Show című mixműsorban?

Abszolút szabad kezet kapok mindenben. Mindkét műsorba beleadom a személyiségem egy-egy darabját, ettől lesz az egész személyes és egyedi. Persze az egészet nem úgy kell elképzelni, hogy minden adásban elmondok magamról egy történetet, inkább úgy, hogy például egy hallgatóval vagy az egyik DJ-vel való beszélgetésbe igyekszem beleszőni valamit az életfelfogásomból, a tapasztalataimból, ugyanakkor pontosan tudom, meddig mehetek el.

A WORLD IS MINE Radio Show milyen mintára működik? Mmerikai rádióműsor az alapja?

Egyáltalán nem. Sosem csinálnék ilyet, hogy valamit vagy valakit lemásolok. A WORLD IS MINE Radio Show alapja az előző műsorom, a Music Killers, ami majdnem 7 évig futott a Music Fm-en. Saját, önálló formátum. A Radio Show ősszel két éves lesz. Sok tervünk van vele, rengeteg tartalék van még a műsorban.

2017-ben íróként debütáltál: napvilágot látott Ütközés című thrillered, melyből idén nőtt ki az Ütközés 2, ami az előbbi folytatásaként, kiegészítéseként is felfogható, habár a két könyv egymástól függetlenül is olvasható, élvezhető. Mi volt meg először, a sztori vagy a karakterek?

A sztori. Minden könyvnek úgy ülök neki, hogy majdnem száz százalékban a fejemben van a kész történet, és pontosan tudom, honnan hová akarok eljutni. A karakterek is teljesen készek már a kezdetekkor, de ők alkotás közben folyamatosan fejlődnek, és még az utolsó pillanatban is elő tud belőlük bújni olyasmi, amire még én is rácsodálkozom. Mintha elkezdenének saját életet élni, ki akarnak törni a határok közül, amik közé elhelyezem őket. A szereplőim olyanok, mint a biliárdgolyók: ha az egyiket meglököd, az hat a másikra, a másik hat a harmadikra és így tovább. Az Ütközés regényekben tulajdonképpen nincs is főszereplő, mindenkarakter ugyanolyan fontos. Egymástól látszólag teljesen független életutak találkoznak egymással, negatív vagy pozitív irányba mozdítva ezzel a cselekményt. Mindegyik szereplőnek megvan a maga igaza és személyes története, egyáltalán nem hétköznapiak, nem tisztán aljasak vagy jók. Talán ezért könnyű velük azonosulni.

Tanultad valahol az írást? Jártál esetleg Kreatív írás tanfolyamra? Csak azért kérdezem, mert ahhoz képest, hogy az Ütközés regényeid életed első munkái, mind a karakterek, mind pedig a helyszín leírások rendkívül kidolgozottak, a szókincs gazdag, a cselekmény pedig számos fordulatot tartalmaz.

Nem jártam tanfolyamokra, képzésekre, mert a jelenlegi rádiós munkáim miatt erre nem jutna annyi idő, amennyi kellene. De természetesen nagyon szeretném és fogom is képezni magam, az írásban is nagyon fontosnak tartom a tanulási fázist. Azt szoktam mondani, hogy egy jó író legalább közepes olvasó is egyben. Szerintem minél többet olvas egy író, annál jobban és kreatívabban fog tudni fogalmazni. Számomra az írás – akárcsak a rádiózás – önismereti tréning, menekülés és öngyógyítás is egyszerre.

Mi volt a legnagyobb kihívás az alkotói folyamat során?

A leadás előtti időszak. Szerintem egy könyv olyan, mint egy dal: soha nincs kész, és a végtelenségig lehetne csiszolni. Én is sokat csiszoltam volna a regényeimen, de meg kellett tanulnom, hogy van egy pont, ahol muszáj elengedni a történetet. De persze ilyenkor meg jönnek a dilemmák: tényleg van ebben annyi, hogy megéri kiadatni? Valóban olyan értékes és izgalmas a sztori, mint amilyennek én érzem, amilyennek megálmodtam?

Úgy tudom, nemigen érdekel, mennyi az idő – ha úgy adódik, hajnal kettőkor is nekiállsz írni.

Valóban. Volt, hogy hazaestem éjjel kettőkor, és bár tudtam, hogy reggel hétkor kelnem kell, nem feküdtem le, hanem írtam, mert éppen akkor kapott el a flow, akkor jutott eszembe egy jó párbeszéd, vagy mondjuk egy történeti mellékszál, ami akár a könyvem végkifejletére is hatással lehet. Észrevettem magamon, hogy ha nagyon fáradt vagyok, vagy ha nagyon túlpörgetem magam a munkában, akkor mindig jön valami plusz erő. Ilyenkor magasabb fordulatszámra kapcsol az agyam, és akár öt-hat órán át is képes vagyok írni. Az első két könyvem több kulcsfontosságú jelenete, fordulópontja is ilyen éjszakákon született. Az Ütközés a második résszel lezárult, most épp a harmadik könyvemen dolgozom.

Szerző: Jónás Ágnes