Barbie és Ken egzisztenciális válsága arra ösztönöz, hogy merjük vállalni az autentikus énünket
A Barbi-film rendkívüli népszerűségnek örvend, amit nem is bizonyít más, mint hogy mindössze 17 nappal a film bemutatását követően a jegyárbevétel elérte az egy milliárd dollárt. Vajon miért lett ennyire népszerű ez a film? Csak cukormáz vagy mély társadalomkritika?
Ezeket láttad már?
A Barbie mozifilm társadalmi és pszichológiai kérdéseket egyaránt boncolgat, és számos, tudatosan elrejtett utalást és referenciát is találhat a szemfüles néző. A filmben Barbie és Ken egyaránt megtapasztalják az egzisztenciális válságot, a cselekmény pedig végigvezet minket a küzdelmeiken és a felismeréseiken, egészen addig, míg új értelmet nem találnak a létezésükben.
Ebben a cikkben arról írok, hogyan éli meg az ikonikus duó az egzisztenciális átalakulást, min mennek keresztül és mit tanulhatunk mi, nézők, mindebből.
A történet kezdete - a kiindulópont
A történet kezdetén minden makulátlan és tökéletes. Ken és Barbie látszólag ideális, álomszerű életet élnek Barbie Landben, egy fiktív valóságban. Ahogy azonban mélyebben megismerjük a napi rutinjukat, észrevehetővé válik, hogy mennyire kiüresedett és plasztikus, megkonstruált az életük. A történet előrehaladtával Barbie és Ken felfedezik, hogy az, amit a világról és a valóságról gondoltak, egyáltalán nincs összhangban azzal, ahogyan valóban működnek a dolgok. Felfedezik, hogy mindvégig a társadalmi elvárások és sztereotípiák szerint működtek, ezért elkezdik megkérdőjelezni, kik is ők valójában és milyen valódi vágyaik és törekvéseik vannak.
Bár Barbie és Ken közösen lépnek rá a rózsaszín köves útra, az útkeresésük merőben eltérő irányokat vesz. A kettősséget – ami egyébként a film teljes egészén végigvonul – kiválóan szemlélteti a Mátrix film által inspirált jelenet, amikor is a „furcsa Barbie” felteszi a „sztereotip Barbie-nak" a kérdést: a rózsaszín tűsarkút vagy a Birkenstock papucsot választja-e. Vajon a piros vagy a kék pirula mellett dönt főszereplőnk?
Nagyon jól szemlélteti ez a jelenet a valódi pszichológiai folyamatokat, hiszen Barbie nem akarja a papucsot választani, és legszívesebben maradna a rózsaszín szemüveg mögött, a megszokott, kényelmes és idealizált álomvilágban.
A deperszonalizáció jelentősége
Pszichológiai szempontból az egzisztenciális válság velejárója a deperszonalizáció folyamata – az a jelenség, amikor a személy úgy érzi, mintha a saját életének kívülálló megfigyelője lenne. Önmagát és a világot valótlannak és álomszerűnek érzi és éli meg. A deperszonalizáció egy kevéssé ismert fogalom, pedig a depresszió és a szorongás után a harmadik leggyakoribb pszichiátriai tünetként van azonosítva.
A Barbie-film nem is mutathatná be jobban a deperszonalizációt, hiszen ilyenkor az egyén a saját önazonosságát torzultan észleli. Abban a jelenetben, amikor Barbie sarka a földet éri, elkezdődik a fizikai-lelki “torzulása”. Ez a folyamat végül szorongáshoz, félelemhez, kétségbeeséshez, bizonytalansághoz vezet, számos olyan érzéshez, amely Barbie számára teljesen ismeretlen volt addig a pillanatig. Amikor Barbie visszatér Barbie Landbe, a teljes elidegenedés érzéséhez is eljut – már nem érzi otthon magát sem ott, sem pedig máshol. Összeesik a földön és szinte katatón állapotba kerül.
Ken jellemfejlődése a tudattalan, dependens működéstől az önfelfedezésig
Ken Barbie-val ellentétben teljesen más utat jár be. Barbie mellett Barbie Landben mindig is mellékszereplőnek érezte magát. Jól bizonyítja ezt a film eleje, amikor a néző megtudja, hogy Ken akkor érzi valakinek magát, ha Barbie ránéz. Ken dependens, függő kapcsolatban áll, mivel Barbie személye definiálja őt egészen addig, amíg rá nem ébred, hogy a valóságban, egy férfiak által dominált világban, a férfi is önálló, saját egyedi céllal és küldetéssel rendelkezik, ráadásul a reflektorfénybe, vezető pozícióba is kerülhet.
Ken ezért eleinte fellelkesül – ráébred arra, hogy a függőségből független, önálló személlyé válhat és ő irányíthatja az életét, sőt, másokét is. Megtapasztalja a tiszteletet, az elismerést pusztán csak azért aki, csak azért, mert létezik, csak azért, mert férfi. Végre elégnek érezheti magát és kiléphet az árnyékszerepéből. Ez a friss felismerés egyszerre ad neki extra motivációt, felszabadultságot, de fel is dühíti őt. Ahogyan a valóságban új tudással gyarapszik – megszerzi a könyvtárból a lovakkal és a patriarchális társadalom felépítésével kapcsolatos könyveket és beszélget különböző pozícióban dolgozó férfiakkal – az új tudása fel is háborítja. Egyre csak nő benne a harag és a neheztelés amiatt, hogy miért nem jött erre rá korábban. Ez egészen addig eszkalálódik, míg úgy dönt, visszamegy Barbie földre, felvilágosítja Kentársait és egy felkelést, sőt forradalmat indít.
Ken jellemfejlődése a szüfrazsett forradalom maszkulin változata. A Kenek – ahogyan a 20. században a szüfrazsettek – harcba indulnak a szavazati jogokért és politikai gyűléseket szakítanak félbe. A főszereplő Kent az is nagyon zavarta, hogy ő nem értett semmihez. Nem rendelkezett különleges képességekkel, nem tudta lenyűgözni semmivel sem a társait. A patriarchiális, maszkulin társadalomi berendezkedés azonban ráébresztette arra, hogy ő csak azért is lehet értékes, mert létezik. Ken elsődleges motivációja a lázadással az volt, hogy felhívja magára a figyelmet és megerősítse, majd fenntartsa addig önállóan nem létező önbecsülését. A teljes függőségből a teljes függetlenségig jut el. A lázadás hatására a film végére a Keneknek sikerül kedvezőbb elbánásban részesülniük, és kedvezőbb törvényeket kiharcolni maguknak (akár még vezetői pozíciót is bizonyos területeken).
Barbie arra vágyik, hogy ne a külső megjelenése vagy a stílusérzéke alapján ítéljék meg, Ken pedig több akar lenni, mint egy divatos kiegészítő. Mindkét főszereplőben közös az, hogy az útkeresésük során számos karakterrel találkoznak, akik segítik őket abban, hogy jobban megismerjék önmagukat és felfedezzék egyediségüket és individualitásukat. Mindketten hatással lesznek a környezetükre és inspirálják a társaikat Barbie Landben, hogy ítélkezés nélkül kövessék az álmaikat. Az egzisztenciális krízis a történet végén mindkettőjük számára megoldódni látszik azáltal, hogy megérkeznek az önelfogadáshoz. A film végén Kent az „I am Kenough.” feliratú pulóverben láthatjuk, ami az “I am enough” vagyis magyarul “elég jó vagyok” Ken változata. Ken és Barbie is megtapasztalja a feljogosítottság érzését és ráléphetnek a valódi önmegvalósítás útjára.
A filmben bekövetkező egzisztenciális krízis, valamint a deperszonalizáció végül katalizátorként szolgált a valódi, jelentős változásokhoz.
Mit tanulhatunk mindebből?
- Légy egyedi, hiteles, önazonos! Ahogyan Barbie és Ken végignavigálnak bennünket egyedi, egzisztenciális fejlődésükön, megtanulják elfogadni és felvállalni önazonosságukat és autentikus énjüket. Barbie és Ken jellemfejlődése azt üzeni számunkra, hogy merjünk mi is egyediek lenni és megélni a saját furcsaságainkat, individualitásunkat, változatos érdeklődési köreinket, szenvedélyeinket, a fura szokásainkat, ezzel az inkluzivitás kultúráját erősítve. A film emlékeztetőül szolgálhat azzal kapcsolatban, hogy nem a társadalmi elvárások határoznak meg, hanem sokkal inkább az egyedi képességek, személyiségvonások, erőforrások.
- A szociális nyomás felismerése: a film kihangsúlyozza hogyan hatnak ránk a szociális normák, trendek, elvárások és hogyan befolyásolhatják ezek a kiteljesedésünket és a missziónkat, életcéljainkat, döntéseinket: Az egzisztenciális krízis hatására az ikonikus duó elkezdi megkérdőjelezni az elégedetlenségének forrásait, hogy végül felismerjék, mindvégig olyan elvárásoknak akartak megfelelni, amelyek nem realisztikusak. Ez emlékeztetőül szolgálhat számodra is, hogy tudatosítsd azokat a külső hatásokat, valamint belső vágyakat és értékeket, amelyek nap, mint nap befolyásolják a választásaidat. Tényleg szolgálnak ezek téged? Valóban szeretnél valamit elérni, megvalósítani? Vagy csak azért vágysz valamire, mert a társadalmi megfelelés motivál?
- A valódi változás nem egyszerű: Ahogyan a főszereplők példájából is látjuk, a valódi önmegismerés és változás egy hosszabb folyamat eredménye, amely akadályokkal és kihívásokkal van kikövezve. Időnként nehéz feldolgozni azokat új felismeréseket, de érdemes tudatosítani, hogy az ideiglenes bizonytalanság a változás szerves része és ezért nem érdemes félni tőle.
