Az ország kedvenc frontembere: íme Henri Gonzo, és minden, amit érdemes tudni róla

2018. április 9.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Henri Gonzo nevét elsősorban a Fran Palermonak köszönhetően ismerte meg Magyarország, hiszen a pár éve berobbant, nagy sikerű indie-rock formáció egyértelműen új színt hozott a hazai zenei színtérbe. Aki járt már a koncertjükön, pontosan tudja, hogy Henri egy valódi egyéniség: elképesztő szettekben jelenik meg a színpadon, és olyan hangulatot varázsol zenésztársaival, amitől rögtön egy mediterrán tengerparton érezzük magunkat. A banda április 16-án ünnepli hatodik születásnapját az A38 Hajón, és ennek apropójából most egy kicsit közelebbről is megismerhetitek a frontembert.

Henri családjának nagyrésze a Karib-tenger térségéből származik, és már kiskorától kezdve fontos szerepet töltött be az életében a zene. Édesapja a havannai zeneakadémián tanított, édesanyja balettozott, ő maga pedig már három évesen zongorázott és gitározott. Igaz, akkor még a sportok felé húzott inkább a szíve, pár évvel később ismét a zene felé fordult, és onnantól csakis a saját feje után ment.

Az első dal, amit megtanult eljátszani, a Szamár-induló volt zongorán, majd 15 éves korában véglegesen eldöntötte, hogy zenei karrierre vágyik.

"A saját tempómban tanultam meg rengeteg olyan hangszeren játszani, ami apukám szerint hülyeség volt, például tangóharmónikán vagy trombitán. Nagyon különböző az ízlésünk. De az tény, hogy sok afro és karibi motívum jelenik meg a zenénkben. Ennek és az európai rock & roll zenének a keveréke lett a mi bandánk hangja" - meséli Henri

Henri tinédzserkorában szeretett bele igazán a gitározásba, majd rengeteg olyan barátra lelt gimisként, akik szintén tanultak valamilyen hangszeren játszani. Innentől már csak egy karnyújtásnyira volt a zenekar megalapítása: a srácok közösen utcazenéltek, megszülettek az első saját dalok, és egyre több koncertszervező figyelt fel a formációra. Végül 2011-ben hivatalosan is megalakult a kilenctagú indie-rock banda, a Fran Palermo. A zenekar azóta már az Akvárium Nagyhallját is megtöltötte kubai ritmusaival, amire valódi mérföldkőként emlékezik vissza Henri.

Henri az az előadó, aki mellett egyszerűen nem lehet elmenni egyedi kinézete megemlítése nélkül. A legkülönbözőbb színekben, a legizgalmasabb ruhaösszeállításokban áll a színpadra az énekes, és elárulta, hogy legszívesebben online boltokból tölti fel gardróbját. Kedvenc márkái közé tartozik például a Crap Eyewear, a Bensimon, a Cheap Monday, a Rag & Bone, a leginspirálóbb tervezőnek pedig Hedi Slimane-t és Yves Saint Laurent tartja. Ami a hazaiakat illeti; legszívesebben Nanushka és Aeron kollekcióiból válogat.

"Szeretem a francia divatot, főleg a ’60-as éveket. A napsárga, fehér, kék, homok és pasztell színeket. A bőrdzsekit, fehér pólót, kék farmert, a színes öltönyt a Chelsea boots-ot vagy mokaszint" - árulta el Henri

A zenélés mellett a festés és a Mattisse-féle "cut-outs" világa áll közel Henrihez - utóbbit rendszeresen gyakorolja is, már az egész lakását ilyen képet díszítik. Emellett grafikusként dolgozik, és egy időben a kerámia is vonzotta, csak az sajnos több időt igényelne.

"Főleg a huszadik század spanyol és francia festőit szeretem, ilyen például Miro, Matisse, Picasso vagy Calder. Mai képzőművészek közül közel áll hozzám Robbie Simon, akivel majdnem együtt dolgoztunk két éve egy Fran Palermo lemezborítón (végül magunknak csináltunk, mert így olcsóbb volt), és még szeretem John Zabawa képeit is" – meséli a dalszerző

A dal, amit sajnál, hogy nem ő írt meg:
Feu! Chatterton - L`ivresse. Egy nagyon energikus mai francia zenekar, most jött ki a második lemezük.

Ha egy híres ember bőrébe bújhatna egy napra:
Kolumbusz vagy Napóleon!

Az álom úticél:
Hawaii, Buenos Aires, és persze Amerika.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)