Az irodalom nem egy tantárgy, hanem az életünk – interjú Juhász Anna irodalmárral

Sokan kicsit félnek a nagy és komoly klasszikusoktól. Hogyan lehet ezeket az ikonikus írókat közelebb hozni az emberekhez?

Ha van egy szerző, akiről úgy gondolom fontos lenne vagy többet kéne beszélni, akkor bemutatom egy irodalmi esten. Így amellett, hogy egy hónapig a netes felületeken közösen készülünk rá az olvasókkal, azalatt a kilencven perc alatt az esten, a felolvasások mellett megjelenik minduntalan maga az ember - meglátjuk közelről az alkotót is. Adytól Krúdyig, Babitstól Füst Milánig és Szabó Magdáig – „barátaink”, közeli ismerőseink lesznek, megszűnik a távolság. Nagyon jó példa erre a Pilinkszky-centenárium, hisz egy éven keresztül beszélünk, több szemszögből vizsgáljuk a XX. századi magyar irodalom egyik legmeghatározóbb életművét. Pilinszky megértése sokrétű, és időt igényel – mégis fiatalon érdemes elkezdeni, mert megéri megismerkedni vele. Mégis, hogyan tud ez egy fiatalnak csábító lenni? Hogyan tudjuk megérteni, hogy a műveiben az életünk van megírva? A tragédia, a szépség, a kitartás? Talán úgy, ha lépésről-lépésre közelebb kerülünk az emberhez: művei mellett megismerjük interjúit, életét, látjuk a házát, a családját, a küszködését, a vágyódását. Egy életet, tele jóval és rosszal – akárcsak a mienk. Így máris kapcsolódhatunk hozzá.

Mit mondanál annak, aki állítja, hogy nem szeret olvasni?

Azt, hogy még nem találkozott olyan könyvvel, ami igazán megérintette. De ez így túl általános, úgyhogy inkább leülnék vele beszélgetni és picit kérdezgetném az életéről, mitől alakult ki ez a fal körülötte? Hiszen az irodalom jelen van az életünkben a kezdetektől, a mondókákban, amikor olvasni tanulunk az iskolában, egyszerűen nem lehet kikerülni. Az irodalom nem egy tantárgy, hanem az életünk. Mégis pont az olvasás kötelezősége által alakul ki talán ellenérzés, averzió – de hiszem, ezt le lehet bontani. Tele vagyunk sztereotípiákkal, fájdalmakkal és ítéletekkel. Én hiszek abban, hogy hidakat kell építeni, megismerni a másikat; úgyhogy leülnék azzal az emberrel, aki azt mondja nem szeret olvasni, és a beszélgetés végére egy olyan könyvet választanék neki, amiről úgy gondolnám, hogy a legtöbbet adja majd neki. Nem győzködném, hanem egy idő után beszélne helyettem a könyv – az lenne a mankó, a fogódzkodó egy új életbe, amiben már a betűk is társak lennének – és ebben a világban mindannyian, minden külső tényező ellenére röpülhetünk és szabadok lehetünk. Ez pedig az egyik legfontosabb dolog, amit az élet adhat.

Fotó: Kedves Katalin

Stylist: Balla Frida

Smink: Kovács Viktória

Olvasd el a teljes interjút a GLAMOUR októberi számában