Az Irie Maffia sztárja, Sena Dagadu szerint is kell a női erő!

Sokan tudják, hogy az Irie Maffia énekesnője vagy, azt talán kevesebben, hogy a tizenkét tagú zenekarban egyedül vagy nő. Hogy folyik a munka a fiúkkal? Másként bánnak veled, mint egymással?

Sosem volt ügy, hogy az egyetlen nő vagyok, a közös célok elérésére figyelünk, és arra, ki hogyan találja meg magát a feladatban. Időnként azért rádöbbenek: például minap megbeszélték, hogy csak fiúk elmennek a dobosunk nyaralójába a nyarat lezárni. Felháborodva kérdeztem, "mi az, hogy csak fiúk?". "Ja, mert te fiú vagy", mondták. Nincs az, hogy én vagyok a lány, és akkor ezt vagy azt nem lehet előttem mondani. Meggyőződésem, hogy kell a csapatba női erő, hogy egyensúlyba kerüljön a női-férfi energia. Néhány éve csatlakozott a menedzsmenthez Sápi Zsófi – nem tagadom, akkor azért felsóhajtottam.

Férjed az együttes egyik alapítója, egyben harsonása: Dermot, alias Élő Márton. A közös munka előny vagy hátrány a magánéletben?

Ha nem lennénk együtt, egyikünknek sem lenne túl sikeres a magánélete. A munkánk elveszi az időnk nagy részét, nehéz elkülöníteni a zenei életünket. Mindketten célorientáltak vagyunk, elmennénk egymás mellett, ha nem dolgoznánk együtt. Heti négyszer-ötször távol vagyunk az otthonunktól. Utazunk, koncertezünk, fesztiválozunk – minden hangos körülöttünk, tádádádá. Ha a zenésznek a férje-felesége civil, nehéz megszervezni, hogy legyen idő egymásra. Örülök, hogy sokat együtt tudunk lenni a férjemmel.

Hét éve született a lányod, Kekeli. Nyilatkoztad, hogy azóta még többet mókáztok a családdal. Azért biztos nem mindig móka és kacagás a családi élet. Voltak nehézségeid anyaként? Hogyan tudod összeegyeztetni hivatásodat a gyerekneveléssel?

A nyári szezonban nagyon elfoglaltak vagyunk, sokat utazunk, sokszor vagyunk távol az otthonunktól, nagyon fáradtak vagyunk, mikor hazajövünk. Buszozunk, reggel hatkor hazaérünk, alszunk, valahogy felkelünk, csinálunk egy kakaót, jön a mese, játék, idevinni-odavinni a gyereket. Kekeli elég kemény kiképzést kap: hétfőn a maminál alszol, kedden érted megy Réka, elvisz a házhoz, mert haza fogunk jönni, és tudunk együtt lógni, de másnap már mész Mirával nyaralni ésatöbbi. Szerencsére családi hálózatunk a kezdetektől gondoskodik a kényelméről. Más gyerekeknek talán nem ilyen megterhelő a nyara, de ő nagyon rugalmas, egyáltalán nem viseli meg ez az aktivitás. Viszont nem jó – se neki, se nekünk –, hogy mikor más családok nyaralnak, mi nem tudunk hosszan és érdemben együtt lenni. Ha van két szabadnapunk, és megkérdezem a lányom, mit csináljunk, tízből kilencszer azt fogja kérni, maradjunk otthon, a maradék alkalommal játszóházba vagy uszodába menne. Sógyurmázunk, sütünk-főzünk, sütős műsort nézünk – az otthonlétre vágyik, de ilyenkor mi is.

Várandósan egészen a kilencedik hónapig felléptél fesztiválokon, és szülés után félévvel már ismét színpadra álltál. Kaptál bírálatot, amiért nem tetted magad parkolópályára a gyerek miatt?

Ilyen kritika nem ért. A közönségünk inkább azon volt kiakadva, hogy elmegyek szülni (nevet). Éreztem, hogy korai a visszatérés, de kötött a szezonunk, a nyár a legerősebb. Vagy elmegyek megkeresni a nyári pénzemet, vagy nem, és akkor a zenekar sem keres, a férjemnek pedig meg kell oldania, hogy eléldegéljünk. Nem jött szóba, hogy ne térjek vissza hamar. Improvizatív vagyok, megyek a flow-val, az árral, és meglátom, mi történik. Ha nem úgy alakul, ahogyan elterveztem, megyek arra, amerre lehet. A lelki békémet áldozom fel, ha aggódom: hidegen hagy, mások mit gondolnak rólam, úgysem ismerik az életem, nincs is hozzá közük. A feladatom, hogy egyensúlyt teremtsek a környezetem számára, vagy legalább megpróbáljam megteremteni. Ez inspirál.

Mit gondolsz a nők mai helyzetéről, például arról, hogy egy friss statisztika szerint Magyarországon összesen 22%-kal keresnek kevesebbet, mint a férfiak, és 8%-kal kapnak kisebb bért ugyanazért a munkáért. A hivatásodban is ez a jellemző?

Egyenlően osztozunk a zenekarban. Mondjuk én többet szeretnék kapni (nagy nevetés). Ha megpróbálnának kevesebbet adni, nem lenne zenekar (ismét nevet)! Azért is felháborítóak az adatok, mert a nőknek többet kéne keresniük ugyanazért a munkáért, hiszen több mindent csinálnak. Legyen nő, családanya, tartsa össze a családot, dolgozzon, fusson be karriert, legyen sikeres. Álljon a lábán magas sarkúban, kisminkelve, nehogy fájjon a gyomra, nehogy beszóljon, hogy nem akar menni. Oké, keressünk minimum ugyanannyit, mint a férfiak!

Édesanyád magyar, édesapád ghánai származású, mindkét nép kultúráját jól ismered. A két országra jellemző női szerepek közül melyik áll hozzád közelebb?

Ghánában több népcsoport lakik, más-más szerepe van a nőknek a különböző kultúrákban. Van, ahol anyai ágon történik az öröklődés, az anya a család közepe, és vannak maszkulin, patriarchális közösségek. A ghánai nők iskolázottak, de a fővárostól háromszáz-ötszáz kilométerre, már más a kép. Mások az épületek, a rendszer is, amiben a gyerekek felnőnek. Keményen kell akarni a kitörést a nehéz helyzetből, a lányoknak még inkább. Segítséget jelentenek az olyan kampányok, mint például az Education Of A Girl Child, mely azért küzd, hogy a lányokat kiskoruktól ne csak a piacra küldjék, kosár paradicsommal a fejükön, hanem járassák iskolába. Nem mondanám, hogy egyenlőség van Ghánában, egyenlő bérezés meg egyáltalán nincs, rosszabb helyzetben vannak a nők, mint a férfiak. Édesanyám művész, ékszereket készít, annak idején vitt magával mindenhová, a szoknyájához voltam tapadva. Klientúrája tág skálán mozgott, főként művészek, de járt hozzá a ghánai elnök felesége is. Sohasem tapasztaltam gyengeséget a ghánai nőknél. Üzleteket, piacokat visznek, a minisztériumban is egyre többen vannak. Gyerekfejjel nekem úgy tűnt, hogy mindent tudnak, mindent megoldanak, mindent a kezükben tartanak. Tiszteltem őket, sokat tanultam tőlük, a határozottságom innen ered – nem kell elnézést kérned, hogy nő vagy, sőt, állj ki magadért!

Vannak tipikus női szerepek a családodban?

Én rakom be a mosást, nem bízom a férjemre (suttog, elneveti magát). Nálunk nincsenek női szerepek, beosztjuk egymás között, hogy mit csinálunk. A férjem többet altat, én többet ébredek a gyerekkel. Épp mosogat, nekem meg ruhát kell majd hajtogatni. Az is elhangozhat, hogy jaj, hagyjál már, nincs kedvem ehhez vagy ahhoz, majd másnap valamelyikünk elintézi. Vagy kő-papír-ollózunk. Nem tipikus családi felállás, tudom. Egész létezésem atipikus: zenészlét és a kulturális keveredés. Mindez másfajta együttműködést igényel. Kompromisszumot köt, aki otthagy egy kontinenst, és másik helyen kezd új életet. Alkalmazkodni kell, a többieknek pedig segíteni a beilleszkedést – ez elviszi a súlypontot. Alapvető célom megteremteni az egyensúlyt. Kibillenek, ha kicsit nem figyelek oda.

Szerintem ha egy nő alkot, legyen szó akár színházi rendezésről, festményről vagy zenéről, az alkotása akkor is jellegzetesen nőies, ha nem kifejezetten csajos témát dolgoz föl.

Nem véletlenül vagyunk mások, mint a férfiak. A női princípium az élet finom szövőszála, amitől egyensúlyba kerül a világ. Amikor egy női művész alkot, kihallatszik a nőiessége – és hadd lehessen hallani! Jó, finom, szép és lényeges ez a hang. A nőiesség emel a nő súlyán, közelebb visz az egyensúlyhoz. Finomaknak, ugyanakkor határozottaknak kell lennünk, hogy komolyan vegyenek. A színpadon sokat vagyok nadrágban, de egyáltalán nem lehet összetéveszteni a fiúkkal. Az együttes segített megtalálni magamban a nőiességet. A nőiséget nem kell belénk erőszakolni, láthatatlan erő, és egyáltalán nem szégyen. Fú, de unalmas lenne az élet, ha csak férfiak lennének!

Szöveg: Kiss Annamária

Ez a cikk eredetileg a GLAMOUR 2017. novemberi számában jelent meg.