Az érzéseid jogosak - avagy hogyan változtatja meg az életünket a koronavírus?

Globális krízisként, globális traumaként szoktunk a jelenlegi helyzetre hivatkozni, de tudjuk azt is, hogy korántsem mindenkinek ugyanolyan nehéz most. Kiknek lehet különösen megterhelő a bezártság, a kontaktushiány?
Végső soron mindenkinek. A nehézség szempontjából érdemes különbséget tenni azok között, akiket a koronavírus különösen veszélyeztet, illetve akiket annak "csak" a közvetett következményei. A következmény is lehet nagyon sokféle, de talán nehezebb az időseknek, akik segítségre szorulnak, az egyedül élőknek, akik most tényleg és igazán egyedül vannak, illetve a kamaszoknak, akik épp nem arra vágynak, hogy a szüleikkel legyenek. Nagyon nehéz, még nehezebb, mint máskor, a családon belüli erőszak áldozatainak, mert most össze vannak azokkal zárva, akiktől félnek, illetve a társadalom peremén élőknek, hozzájuk ugyanis a szegénység és az éhezés előbb ér el, mint a koronavírus.

A bezártság, a járvány kimenetelétől való félelem, az emberi kontaktushiány mellett még mik azok az érzések, állapotok, amelyekkel meg kell küzdenünk a jelenlegi helyzetben?
Az emberiség most a törékenységével szembesül. Azok a dolgok, amikben eddig biztosak lehettünk, most hirtelen bizonytalanná válnak, és nem igazán tudjuk, hogyan és mikor lesz ennek a bizonytalanságnak vége. Lehet az is, hogy a jövőben ez a bizonytalanság lesz az általános. Most azonban ez még nagyon új, ismeretlen, nincsenek kipróbált és bevált megküzdési módszereink, mindenki tapogatózik, puhatolózik, mi működik, mi nem. Ráadásul egymásnak teljesen ellentmondó hírek és megoldási módok vannak, ami csak növeli ezt a bizonytalanságot.
A kontroll, illetve a kontroll illúziójának megtartása őrült fontos az emberiség számára, fontos, hogy érezzük, befolyással vagyunk a környezetünkre. Most azonban azzal találkoztunk, hogy ezt a helyzetet nem tudjuk kontrollálni, nem igazán tudjuk befolyásolni. Vagy azok a módok, amivel befolyásolni tudjuk, őrült nagy egyéni, gazdasági és társadalmi áldozatokkal járnak, amit egyszerűen sokan nem tudnak vagy nem mernek kockáztatni.
Nem tudjuk, hogy ez az egész meddig fog tartani. Ez nagyon fárasztó. Nem csak egyéni, hanem gazdasági, társadalmi, politikai szempontból is. Senki sem tudja igazán, hogy most mire kell felkészülni, és ez tényleg kimeríti az embert. Lelassítja. Ami akár lehet részben jó is, de jobb lett volna, ha erre nem kényszerül az emberiség, hanem akarva jut erre a döntésre.

Mit lehetne tenni, hogy eredményesen küzdjünk meg a stresszel? Sokan hajlamosak vagyunk úgynevezett maladaptív, azaz káros, nem hatékony megküzdési módokat alkalmazni (alkohol, túlevés, netfüggőség), miközben tudjuk, hogy ezek hosszútávon csak rontják a helyzetet. Hogyan lehetne ezeket kicserélni egészségesebb dolgokra?
Azt gondolom, hogy most sokkal könnyebb belecsúszni ilyen helyzetekbe, sokkal kisebb a külső kontroll. Az, hogy kicsit most megborulunk, elég természetes reakciónak tűnik, a kontroll- és biztonságvesztett állapotra nem könnyű egyből produktivitással reagálni. Ezzel nem azt mondanám, hogy igyon mindenki, amennyit csak bír, hanem azt, hogy ebben a helyzetben az egyes maladaptív válaszok mögött eléggé legitim okok vannak. Természetesen nem elfogadni kell őket, hanem azt megérteni, hogy a kétségbeesés sokszor ilyen következményekkel is járhat. Ha ezt belátjuk, és nem tagadjuk le, fojtjuk el az érzéseinket, ha tudatosítjuk magunkban, hogy a kétségbeesés, a szomorúság, düh vagy idegesség érthető, megérthető, jogos, és látunk támogatókat magunk körül, akkor talán eggyel könnyebb nem belecsúszni ezekbe. Ezért is nehéz most, hogy éppen az emberi kontaktusokat kell a minimálisra szorítanunk. Fontos, hogy telefonbeszélgetés, videochat formájában ezek az emberi kapcsolatok továbbra is jelen legyenek az életünkben. Sokat segíthet, ha tartunk valamiféle napirendet: reggel felöltözünk, igyekszünk nagyjából ugyanakkor reggelizni, ebédelni, és a hét napjait sem hagyjuk összefolyni: elkülönítjük a hétköznapokat a hétvégéktől, próbáljuk a lehetőségekhez képest normalizálni az életet.

Azt látom, hogy míg rengetegszer hangsúlyozzák, hogy "az egész világ együtt vesz részt ebben, együttes erővel harcol", addig sokakat dühít, hogy míg ők minden szabályt betartanak, és nyögik annak következményeit, addig mások lazábban veszik a dolgokat, elviszik a gyerekeket a nagymamához, kisebb baráti találkozókat szerveznek, vagy épp piknikeznek a parkban.

Sosem csinál az egész társadalom mindent együtt, és ez most sincs másképp. Az egyéni motivációkat és helyzeteket viszont nem ismerjük, nem ismerhetjük, nem tudjuk, hogy mi van annál a családnál, ahol a nagymama minden nap átmegy a gyerekekre vigyázni. Szerintem ítélkezés és jobban tudás helyett megértésben, rugalmas gondolkodásban és elfogadásban kellene fejlődnünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetnének nehéz érzéseink, amikor a parkban együtt bulizó kamaszokat látunk, de az ő döntéseikért nem mi vagyunk a felelősek. Ha szigorúbb és egyértelműbb szabályok lennének, akkor azokat könnyebb lenne betartatni és betartani is, de ehhez az is kellene, hogy többet tudjunk erről a betegségről.

Tudjuk, hogy a krízisek megfelelő megoldásai fejlesztik a személyiségünket. Milyen pozitív hozadéka lehet az egyénre nézve egy ilyen krízis átvészelésének, mint ez a mostani?

A társadalom szerencsésebb rétege most megértheti, hogy sokkal kevesebb pénzből is jól lehet lakni, hogy nem kell annyit utazni, meetingelni, költeni, autózni. A gazdaság, az emberi kapcsolatok, a rendszerbe és az egymásba vetett bizalom viszont sok éven keresztül fogja még a koronavírust nyögni.
Én azt látom pozitív hozadéknak, ha az ember kicsit tud magára fókuszálni, befelé és a vele együtt élőkre figyelni. De illúzió lenne azt várni ettől az időszaktól, hogy itt majd mindenki kiteljesedik. Még a jó vagy jobb körülmények között élők is belefáradtak mostanra, az interneten is egyre több olyan cikket lehet olvasni (miután már elolvastuk, hogy mi mindent lehet a karantén alatt csinálni), hogy talán nem is akkora baj, ha a munkánk mellett (már ha még van) nem csinálunk semmit. Mármint tényleg semmit.