„Az álommeló nem tudna szerkesztői utasításra működni, mert abban a pillanatban szerepjátékká válna az egész” – Interjú Varró Szabolccsal, Az álommeló kreatív producerével

2023. május 25.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A hivatás megtalálására, az önmegvalósításra és a sikerre mindenki vágyik, így nem csoda, hogy Az álommeló című üzleti reality egy egész országot szegezett a képernyő elé. Varró Szabolccsal, az RTL kreatív producerével rántjuk le a leplet arról, hogy mi a műsor igazi titka.

Varró Szabolcs, Az álommeló kreatív producere
Varró Szabolcs, Az álommeló kreatív producere
Fotó: GLAMOUR

Az álommeló üzleti reality hat hétre rabolta el a magyar tévénézők szívét. A Cápák között című műsorból a már jól ismert üzletember, Balogh Levente egy hónapon, pontosabban 28 adáson keresztül kereste az elnöki asszisztensét. A pozícióra jelentkezőknek napról napra kellett bizonyítaniuk, hogy valóban rátermettek a feladatra. A tét bruttó hárommillió forintos fizetés, valamint egy soha vissza nem térő karrierlehetőség az ország egyik legjobb szakembere mellett. Oké, de miért álom a meló Balogh Levente oldalán? – merül fel a kérdés jogosan. „Az esély arra, hogy valaki neki dolgozzon egy olyan kimagasló és egy olyan egyszer adódó lehetőség az életben, ami önmagáért beszél. Balogh Leventének dolgozni, az ő pályáját, az ő karrierjét, az ő businessét támogatni, valamint Balogh Leventétől tanulni érdekes és vonzó feladat lehet sokak számára” – állítja Varró Szabolcs, Az álommeló kreatív producere.

HIRDETÉS
Varró Szabolcs, Az álommeló kreatív producere
Fotó: fotó: RTL

Az álomfőnök szerepében: Balogh Levente

„Egy nagyon szimpatikus, és sokak által megálmodott karrierútja van Balogh Leventének. Alulról kezdte építeni a vállalkozását, nagyon sokat dolgozott, voltak jó ötletei, volt egy kis szerencséje is, de jól használta ki a lehetőségeit. A terméke pedig világhírre tett szert, ugyanis egy ideig még a Közel-keletre is exportálta az ásványvizét. Gazdag lett, de becsületesen dolgozott, és emberséges tudott maradni. Olyan jó története van, hogy akár egy forgatókönyvíró is írhatta volna. Ez egy olyan mese, amivel nagyon jól és nagyon könnyen lehet azonosulni. Ha már mesénél tartunk, akkor elmondhatjuk, hogy ez egy olyan mese, ami happy enddel végződik.” A műsor népszerűsége többek között abban is rejlett, hogy a tévénézők szerették volna megtudni, mi Balogh Levente szupertitkos receptje a sikerre. Nem csak az üzletember jobb kezéért versenyzőknek volt mit tanulnia a műsor során, de a nézőknek is. „Ha lesz következő évad, akkor biztosan lehet hasonlóan jó karaktert találni, de Balogh Leventéből csak egy van, és egyelőre Ő Az elnök.” – árulta el a mindenkit foglalkoztató kérdésre a választ Varró Szabolcs.

Az üzleti reality elindítására egyébként már évek óta készült az RTL, de keresték azt a tökéletes üzletembert, aki tényleg álommelót tud kínálni a magyarok számára. „Egy műsor főszereplőjének kiválasztása fontos lépés – bár nem szeretem a főszereplő kifejezést, mert ez a karakter nem egy szerepet játszik el, ez a valóság. Évekkel ezelőtt, amikor Andy Vajna még élt, volt arról szó, hogy ő lesz a The Apprentice magyar megfelelőjének „főnöke”, de végül ez nem valósulhatott meg. Ezt követően évek teltek el, amíg megtaláltuk, hogy kivel lehet elindítani a műsort. Balogh Levente a személye, a személyes brandje, a népszerűsége, valamint az üzleti életben elért eredményei miatt került képbe. Persze az sem utolsó szempont, hogy a Cápák között minden évadában nagy sikerrel szerepelt.”

Havi bruttó hárommillió a magyarok álomfizetése?

Természetesen a piszkos anyagiakról sem feledkezhetünk meg, ha a magyarok álommelóját kell definiálnunk. „A másik szempont Balogh Levente ajánlata. Ez a műsor azon kevés televíziós műsorok közé tartozik, amely esetben nem a tévécsatorna, nem a gyártó cég ajánlja fel a fődíjat. Valóban Balogh Levente kínálja a fizetést, és nem is nevezhető nyereménynek, hiszen ez egy munkáért járó fizetés. A hárommillió forintos havi bruttó fizetés minden munkakereső számára kecsegtető ajánlat lehet.”

ByeAlex: „Lehet, hogy nem én vagyok a legnépszerűbb az országban, viszont megkerülhetetlen vagyok”

ByeAlex: „Lehet, hogy nem én vagyok a legnépszerűbb az országban, viszont megkerülhetetlen vagyok”

A társadalom nem csak főzni és énekelni szeret

Magyarország második üzleti realityje arról tesz tanúbizonyságot, hogy a magyarok nem csak főzni és tehetséget kutatni szeretnek. „Többek között a Cápák között sikere miatt fogalmazódott meg a csatorna vezetésének fejében, hogy érdemes lenne - ebben a műfajban (üzleti reality) - több ilyen típusú műsort is készíteni. A Cápák között kreatív producere is voltam, és elmondhatom, hogy 5 hosszú év kitartó és kemény munkájának gyümölcse az, hogy egy brand lett ebből a produkcióból. A legutóbbi évadnak már kimagasló nézettségi eredményei voltak. Főműsoridőben, hétvégente teljesen más zsánerű, régóta sikeres szórakoztatóműsorral szemben is megállta a helyét. Ez komoly eredmény volt. Ebből egyértelműen lehetett látni azt, hogy érdekli az embereket az üzleti téma is, és szívesen nézik az ilyen jellegű tartalmakat.”

A magyar verzió különlegesebb, mint gondolnád

Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a főszereplő különlegessége és a műsor 24 karakterének harca önmagában nem elég a jó műsorhoz. A kulisszák mögött egy teljes stáb állt, akiknek tagjai gőzerővel dolgoztak a műsor sikerén. „A stáb, a gyártócég és az RTL is nagyot vállalt azzal, hogy napi műsort készítettünk Az álommelóból. Ez globálisan egyedülállóvá teszi a műsort, ugyanis ez a formátum heti műsorként működik. Külföldön, a világ minden táján egy széria átlagosan 12 epizód, míg a mi feladatunk Herman Péter Pierre drámai és szórakoztató műsorokért felelős kreatívigazgató vezetésével és a közvetlen munkatársaimmal –, Kónya Gergely RTL senior producerrel, Rényi Zsuzsi RTL game producerrel, Vetró Péter főszerkesztővel és Ács Emese executive producerrel az volt, hogy egy 28 epizódos naponta megjelenő évadot hozzunk létre.” A produkció alkotói számára ez jelentette a legnagyobb kihívást, hiszen az inspirációként szolgáló külföldi műsorok struktúrájukból adódóan nem nyújtottak eleget a magyar piacra szánt műsor felépítéséhez. „Ebből adódóan nem lehetett egy az egyben átvenni a külföldi műsorok felépítését. Nyilvánvalóan láttuk a külföldi játékokat, de azok nem jelentettek egy-az-egyben segítséget a magyar verzió kialakításához.” – árulja el az RTL kreatív producere.

Varró Szabolcs és Balogh Levente a kulisszák mögött
Fotó: fotó: RTL

„A szerkesztők feladatai közé tartozott többek között a menetrend, valamint a megmérettetések és a feladatok megtervezése, de ezen műsorelemek megalkotása is a Leventével történő egyeztetés alapján történtek. Ez azért volt nagyon fontos, mert a feladatok és a helyzetek az ő elvárásainak megfelelő módon kellett, hogy szűrjék a versenyzők képességeit és tulajdonságait.” Ez pedig teljesen érhető, hiszen a havi hárommillió forint és az egy évre szóló szerződés nem játék. „Ez az együttműködés Balogh Levente számára is egy szerencsés lehetőség. Mi tudtuk az igényeit, ő pedig bízott bennünk, hiszen évek óta együtt dolgozunk, és volt 30 napja arra, hogy a segítőivel együtt kiválassza a számára tökéletes munkaerőt a tesztek és megmérettetések alapján.” Pont ezért szabad kezet kapott abban is, mikor, ki, és hányan mennek haza a nap végén. „Volt egy struktúra, miszerint a széria 28 adásának keretein belül végül csak egy maradhatott, de arról, hogy Levente hogyan és miként vált meg a játékosoktól, arról ő döntött. De ez a műsor nem is tudna szerkesztői utasításra működni, mert abban a pillanatban szerepjátékká válna az egész.”

Varró Szabolcs gratulál Balogh Levente új elnöki asszistensének, Keserű Balázsnak
Fotó: fotó: RTL

Exkluzív interjúk a GLAMOUR.hu oldalán:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Már hivatalos: ezt a súlyos betegséget diagnosztizálták Kamilla királynénál

Már hivatalos: ezt a súlyos betegséget diagnosztizálták Kamilla királynénál

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

7 óriási tévhit a hüvelyszárazságról, amit azonnal el kell felejteni! (x)

7 óriási tévhit a hüvelyszárazságról, amit azonnal el kell felejteni! (x)

Ha gőzöd sincs, milyen ajándékot vegyél karácsonyra, segítünk! Íme 30 szuper ajándékötlet (x)

Ha gőzöd sincs, milyen ajándékot vegyél karácsonyra, segítünk! Íme 30 szuper ajándékötlet (x)

Pár használat és újra ragyogni fog a bőröd - Mutatjuk, az 5 legtutibb hidratáló krémet (x)

Pár használat és újra ragyogni fog a bőröd - Mutatjuk, az 5 legtutibb hidratáló krémet (x)

Így kerüld el otthon a bakteriális vaginózist (x)

Így kerüld el otthon a bakteriális vaginózist (x)