A falu, ahol a nők életében nincs helye álmoknak - Ezt a megrázó dokumentumfilmet mindenkinek látnia kéne
A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) egyik civil nagyköveteként megrázó női sorsokba látok bele minden évben, a világ minden tájáról. Az elmúlt évek során ott volt például a középkorú Ana Romániából (a Fiam, Julian című filmben), aki, annak ellenére, hogy 40 km-re lakik a tengertől, sosem látta azt, és folyton a fiát várja, akit bántalmazó volt férje ellene fordított.
Ezeket láttad már?
Emlékezetesek az Örök árnyék lányai is az iráni fiatalkorúak börtönéből, akik szörnyű bűnöket követtek el – de lehet, hogy önvédelemből? Tekintve, hogy az országban van halálbüntetés, az életük is veszélyben forog: ahogyan a Hét tél Teheránban című filmből megtudtuk, egy 26 éves belsőépítésznőt felakasztottak, csak mert nem hagyta magát megerőszakolni, majd meghazudtolni.
Salvadorban Teodora Vasquezt harminc évre ítélték, mert elvetélt, és ráfogták, hogy ő maga idézte ezt elő szándékosan - ő, mint a Menj tovább! című filmből kiderült, kiszabadult, de számos társa sínylődik ártatlanul továbbra is a börtönben egy olyan országban, mely az abortuszt egy már megszületett ember megölésével azonos súlyúnak tekinti.
Színi társulat egy konzervatív városban
Civil nagyköveti megbízatásom idén Egyiptomba repített el, azon belül is egy nagyon konzervatív kopt (egyiptomi keresztény) faluba. Az álmok határa című film (címe angolul: The Brink of Dreams), mely díjat nyert Cannes-ban, egyiptomi-francia-dán koprodukció, Nada Riyadh és Ayman El Amir munkája.
A helyszín a Kairótól 243 km-re levő település, Minja. A bemutatott városrész lakói, akik szorgalmasan járnak a helyi kopt templomba és otthonaikat is szentképek díszítik, szegénységgel küszködnek. Telefonnal, így internet-hozzáféréssel azért többen rendelkeznek, de hiába van valamennyi kapcsolatuk a modern világgal, mégis a szigorúan leosztott nemi szerepek szerint élnek.
A társadalom még mindig kevésbé várja el a férfiaktól az önkéntes segítő munkát, ezért is hatódnak meg az emberek, ha azt látják, hogy ők is csinálják
A férfiakat esténként látjuk néha csapatokban beszélgetni, de a nőkkel többnyire csak főzés közben találkozunk. A vallás, amit követnek, meglehetősen nőellenes: az esküvőn a pap hosszasan engedelmességre inti a feleséget, a válás pedig semmilyen okból nem engedélyezett.
Itt alapít amatőr színi társulatot néhány lelkes 18-20 éves lány. Dobolva, kiabálva járják az utcákat, és miután összesereglett a közönség, kezdődik is az előadás. A saját szerzésű darabokba beleszőnek olyan, a helyi társadalomra jellemző problémákat, mint a gyerekházasság, az elrendezett házasság, a felkészületlen, tizenéves anyák, az értelmetlen öltözködési korlátozások és a feleségek bezárt élete.
Többször kiszólnak a közönséghez, kérdéseket szegeznek az embereknek, akik kíváncsian figyelnek akkor is, ha nem értenek egyet a lázadó, provokáló színészekkel - elvégre kevés a szórakozási lehetőség, és most mégiscsak történik valami.
A lányok kitartóan folytatják a színjátszást, próbálnak, új darabokat találnak ki, járják a környéket - noha a családjuktól semmi támogatást nem kapnak, becsmérlést annál inkább. A rendezők négy éven keresztül forgattak, nyomon követték a szereplők sorsának alakulását. Végül hármuk: Majda, Haidi és Monika életét ismerjük meg közelebbről.
A szülőkkel, idősebb testvérekkel, rokonokkal a lányoknak még van erejük ellenkezni, az ilyen támadásokkal szemben még erőt ad nekik a női közösség. A szerelem lesz az a pont, ahol többek elszántsága megbicsaklik. Valószínűleg ők maguk is tudják, hogy az ígéretek, melyek szerint a vőlegény tiszteletben tartja majd a személyes céljaikat, csak üres szavak.
Előbb-utóbb be „kell” tölteniük a felnőtt női sorsot, amiben a helyi hagyományok szerint nincs helye még barátnőknek és hobbiknak sem, nem hogy álmoknak, ambícióknak, személyes kiteljesedésnek. Miért nem tiltakoznak? Talán azért, mert esélyét sem látják olyan kapcsolatnak, amiben nőként és emberként egyaránt elismerik őket.
Szembetűnő az is, hogy a férfi szereplőknek sincs mintájuk arra, hogyan kellene a nőkkel egyenrangú emberként bánni. (Az egyik apa mutat némi fejlődést, de addigra sajnos már késő.) Joseph Fazim egyiptomi kritikus szerint ennek részben vallási, részben pedig politikai okai is vannak: a gazdagok és szegények közt tátongó szakadék, a mobilitási lehetőségek hiánya azt az érzést kelti a fiatal férfiakban, hogy nem tudják irányítani az életüket - így azzal igyekeznek maguknak elégtételt venni, hogy legalább a nők felett uralkodnak.
Meggyőző okfejtésnek tűnik, de ne felejtsük el, hogy nők elleni erőszak a tehetősebb rétegekben is előfordul, elkövetése minden egyéb társadalmi tényezőt megelőzően elsősorban mentalitás, a nemi szerepekről alkotott vélemény kérdése.
A lányok előtt bezárulnak a kapuk, de lesz, aki időben kisurran és inkább a bizonytalant választja. A film azzal próbál feloldozást adni, hogy a színi társulat működtetését más, fiatalabb lányok veszik át. Na jó, de meddig? Amíg ők is férjhez nem mennek?
Mit jelent egy lány számára „felnőni”?
A filmet nézve eszembe jutott, amit a francia feminista Simone de Beauvoir írt (1949- ben) a lányok felnövéséről: „A fiatal lány lassacskán eltemeti gyerekkorát, azt a független és akaratos kis lényt, aki volt, és lehajtott fejjel átlépi a felnőttkor küszöbét. Tudomásul vette végre, hogy nő.” Judith Halberstam még a kilencvenes években is úgy vélekedett, hogy „a kislány számára a pubertáskor nem más, mint korlátozásból, büntetésből és elnyomásból álló lecke”.
Claire Shipman és szerzőtársai 2018-ban mintegy 1300 lány többéves nyomon követésével azt találták, hogy a lányok önbizalma tizennégy éves korukra drasztikusan csökken - holott tizenkét éves korig nincs különbség a fiú-és lánygyerekek magabiztossága között. És ezek a szerzők a nyugat-európai, illetve amerikai társadalomról írtak - mi lehet a helyzet azokban az országokban, ahol, főleg vidéki közösségekben még makacsabbul élnek a káros hagyományok?
Betty Friedan A nőiesség kultuszában kifejti, milyen érvekkel próbálták a korabeli magazinok lehűteni a „másokon keresztül éléssel” elégedetlen háztartásbeli feleségeket az ötvenes évek Amerikájában. Például azzal, hogy valójában nagyon kevés embernek van bármi kifejezni valója - és ha a hagyományos feleségszerep betöltése miatt néhány női lángelme valóban el is vész, a társadalom számára akkor is nagyobb értékkel bír a nők otthoni munkája.
A filmben a lányoknak bőven vannak ambícióik: rendezők, balett-táncosok, énekesnők szeretnének lenni. A fentiek alapján le lehetne inteni őket azzal, hogy szinte semmi esélyük nincs a sikerre, és művészi pályán nagyon keveseknek sikerül befutni. De itt nem arról van szó, hogy a céljaik mennyire reálisak, hanem arról, hogy joguk van-e megpróbálni elérni őket!
Nagyon sok embernek nem jön össze az az életpálya, amiről fiatalon álmodott, de (saját tapasztalatból is mondom) ha elindul az úton és kerüli a megalkuvást, nem fogad el olyan opciókat, amelyekről tudja, hogy nem teszik majd boldoggá, arra lesz esélye, hogy megérkezzen valahova máshova, egy olyan helyre, amely ugyan nem szerepelt az eredeti elképzeléseiben, mégis számos pozitív élményt tartogat, és ugyanúgy elhozza a megelégedettséget, célt és értelmet ad.
Az álmok határa című filmet január 28-án és 29-én láthatjátok Budapesten a Mammutban. Jegyeket IDE kattintva tudtok vásárolni! A BIDF teljes programját ITT találjátok!
