Betegségekhez és horoszkóphoz igazított ásvány ékszerek szívvel-lélekkel - interjú a Zolami ékszer egyik tulajdonosával

2022. július 31.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az ékszerek sokunk életében fontos szerepet töltenek be. Vannak, akik az aktuális szettjüket akarják teljessé tenni egy-egy szép darabbal, míg mások a valakihez való kötődésüket fejezik ki.

Vagy éppen azért hordják, mert hisznek abban, hogy valamilyen plusz energiát adnak számukra. Iglódi-Szaller Amanda autoimmun betegségei által ismerkedett meg és szeretett bele az ásványok világába. Másokkal is szerette volna megismertetni mindazt, amit az ásványok adtak neki, így született meg férjével közös családi vállalkozásuk, a Zolami ékszer. Termékeik egytől egyig kézzel, és sok szeretettel készülnek.

Mikor és hogyan kezdődött a Zolami története?

2020 elején döntöttük el, hogy vállalkozást indítunk, és ezt augusztusban sikerült is megvalósítanunk. Autoimmun betegségeimből kifolyólag szerettünk bele az ásványok világába. Nekünk sokat segítettek, így másoknak is segíteni akartunk. Majd jöttek a gravírozott, egyedi termékek, aromaterápiás ékszerek, nemesacél fonalkarkötők, sodronykarkötők, és a kislány/nagylány hajdíszek, hajráfok, hajpántok, amit először kislányunknak, Zolnának készítettem, majd bekerültek a termék kínálatba.

Miért éppen az ásványokra helyezitek a fő hangsúlyt?

Miután sokat segített nekünk, próbáltunk elmenni a természetes gyógymódok irányába, ha családon belül volt valakinek probléma, vagy esetleg a baráti társaságunkban, szóba kerültek, mint segítség, megoldás. Az ásványok világa varázslatos, sokrétű, szemet gyönyörködtető és egyben hatásos. Természetesen a beléjük vetett hit is nagyon fontos.

Mit jelent pontosan az, hogy horoszkópokhoz és betegségekhez tudtok igazítani ásványkarkötőket?

Szerencsére egyre többen keresnek meg bennünket egyedi, személyre szabott karkötők készítésével. Itt mindig meg szoktam kérdezni az illető horoszkópját, problémáit, esetleges betegségeit, vagy, hogy mire szeretné kérni. Lehet az szeretet, boldogság, bőség bevonzás, szerencse, önbizalomnövelés, tanulás segítés, intuíció, különböző szervi betegségek, mint szív, tüdő, ízületi vagy akár az autoimmun betegség. Az is érdekes, hogy általában az adott horoszkóp ásványai az illető betegségeit is lefedik.

Széles kínálatotok van - mely eseményekre ajánljátok az általatok készített termékeket?

Mindennapi használattól a kiemelt eseményekig, például esküvőkre is szoktak egyedi ékszert rendelni, amit nagyon szeretek készíteni, mert az egyéniségemet is bele tudom építeni a tervezés folyamatában. Legyen szó keresztszülő, tanú, koszorúslány felkérésről, vagy esetleg névnap, születésnap, anyák napja, ballagás alkalmából kért ajándékokról, mind szívből, szeretettel készítem el.

Milyen számotokra egy szép ékszer?

Nálunk az egyediség jelenti a szépséget, amitől a vevőink is elégedettek. Mint minden nő, így jómagam is imádom az ékszereket. Amikor találkozom valakivel, az első az, hogy megnézem a nyakláncát, karkötőjét, fülbevalóját. Sok mindent elárulhatnak a viselőjéről. Egy szép ékszer legyen egyedi, karakteres, de ne túl hivalkodó, mindig válasszuk a hozzánk leginkább illő kiegészítőt, amely kiemeli egyéniségünket.

Hogyan zajlanak a gyártási folyamatok?

Ha egyedi termékről van szó, általában egyéni konzultációval indul a gyártási folyamat. Szeretem megismerni azt az illetőt, akinek készül az ékszer. Majd minden fázisról egyeztetés, például az ásvány karkötők esetében, felteszem méretezőre a gyöngyöket, gondosan összeválogatva, megtervezve. Mutatom a vásárlónak, ha nem tetszik, addig variáljuk, amíg nem lesz teljesen olyan, mint amit elképzelt.

Hol találkozhatunk veletek személyesen?

A Zolami ékszer a Facebook oldalunkkal indult, eleinte csak ott voltunk elérhetők. Aztán az idei év februárjától már a webshopunk is elindult, amire nagyon büszkék vagyunk. Zoli, a férjem töltötte fel a termékeket, és a mai napig ő szerkeszti. Nagyon sok időnk és energiánk benne van, de imádjuk, a sok pozitív vásárlói visszajelzés szuper jó érzés nekünk. Személyesen pedig vásárokban találkozhatnak velünk, a Facebook oldalunkon folyamatosan tájékoztatjuk a követőinket.

Honnan merítetek ihletet az új termékekhez?

Sokszor csak úgy jön, van úgy, hogy éjszaka bevillan valami, és gyorsan lejegyzetelem, utána pedig alig várom, hogy megvalósuljon. Az ihlet bármikor jöhet, ezért általában van nálam papír, toll, hogy jegyzeteljek, ilyen régimódi vagyok.

Mely vásárlóktól kapott visszajelzések voltak eddig a legemlékezetesebbek számotokra?

Nagyon sok ilyen van szerencsére. A legutóbbi online megrendelésekből egy kedves törzsvásárlónk köszönő üzenete így szólt: „Minden a szokásos csúcsszuper, imádom a karkötőt, a tollak is gyönyörűek, a nyakláncok is!" Egy utóbbi vásáros élmény is közel áll a szívünkhöz, egy kedves hölgy vásárlónk, aki szintén visszatérő, köszönte meg nekünk, hogy sikeresen kigyógyult a pánikbetegségéből a stresszoldó szettünknek köszönhetően. Ezekért a dolgokért érdemes csinálnunk, tovább és tovább.

Milyen további terveitek vannak a vállalkozásotokkal?

Szeretnénk fejleszteni a vállalkozást, próbálunk folyamatosan kicsit megújulni, új termékeket készíteni, hozni. Hamarosan lesz egy átvevő pont, ahol a megrendelt termékeket személyesen át tudják venni a kedves vásárlók. Sok vásáron leszünk jelen idén is, nagyon készülünk és várjuk sok szeretettel a vásárlóinkat.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Csak kapkodjuk a fejünket: 8 alkalom, amikor Katalin hercegné lélegzetelállító szettben jelent meg karácsonykor

Csak kapkodjuk a fejünket: 8 alkalom, amikor Katalin hercegné lélegzetelállító szettben jelent meg karácsonykor

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)