„Az nem lehet, hogy azért van itt ennyi ember, hogy engem lásson" - Budapesten koncertezett Alec Benjamin
Telt házas koncertet adott Alec Benjamin Budapesten az Akvárium Klubban. A 28 éves énekessel a buli előtt beszélgettünk a rajongóiról, turnékról, az új lemezéről, és arról is, hogy mit jelent számára az, hogy zenél.
Ezeket láttad már?
A Time magazin úgy jellemezte nem olyan régen Alec Benjamint, mint a következő generáció pop mesemondója. Ezt a nézetet osztja a több mint 10 millió követője is, a Youtube-on pedig már elérte a milliárd megtekintést, Budapesten pedig már kapunyitáskor rengeteg rajongó várta a koncertjét.
Volt lehetőséged szétnézni a városban?
Meg tudtam nézni néhány dolgot, de őszintén be kell vallanom, hogy egyiket sem tudom megnevezni. De volt egy, ami kifejezetten csodálatos, egy nagy épület. Jó tudom, van egy csomó nagy épület, ezzel még nem jutottunk közelebb, és azt sem feltétlenül tudom, hogy mi a funkciója, mert nem mentünk be, arra sajnos nem volt idő. Nagy oszlopok, egy csomó lépcső, és egy nagy kupola a tetején. Tudod, melyikről beszélek? Itt a szomszéd utcában van, és valami latin felirat is volt rajta.
A leírásod alapján a Szent István Bazilika lehet.
Lehet, a bazilika jelleg illik is rá. Voltunk enni, és az is kiderült számomra, hogy nagyon sok jó étterem és klassz hely is van itt, úgyhogy azt is kikövetkeztettem, hogy ez a koncerthelyszín a legjobb helyen van. De az a helyzet, hogy a legtöbb esetben nem tudok egy-egy városban annyi időt tölteni, amennyi alatt megismerném, ezért az a tervem, hogy egyszer csinálok majd egy olyan körutat, amelyen körbejárom azokat a városokat, ahol turnéztam ugyan, de nem tudtam szétnézni. Ez lesz a turnék turnéja.
Egyébként tényleg nagyon sokat turnézol, Európa után jön az Egyesült Államok és Kanada. Mik azok a dolgok, amik nélkülözhetetlenek számodra?
Az emberek. Lehet, hogy a látnivalókat nem tudom felfedezni egy-egy városban, de nagyon sok új embert ismerek meg a világ minden pontjáról, és ez a legfontosabb. Igaz, ezeket inkább hazaviszem magammal. Persze nem lehet elindulni a gitárom, a telefonom, néhány alsó, zokni és a zenekarom nélkül. Néha egyébként tényleg csak ennyit pakolok össze, és aztán a szüleim küldenek utánam ezt-azt. De egy hónapra is szeretek nagyon kevés dolgot vinni magammal, most például direkt úgy indultam el erre a turnéra, hogy a bőröndöm fele üres volt, hogy tudjak új ruhákat venni. Az a helyzet, hogy egy turné jelentős része abból áll, hogy ide-oda visszük a cuccainkat, ezért jó, ha azok minél kisebbek és minél könnyebb őket cipelni.
A rajongóid nagyon-nagyon hűségesek hozzád, és hatalmas követői bázist építettél ki. Szerinted ennek mi a titka?
Nagyon nehéz megmondani, mert sokszor nekem is szürreális ez az egész. Van úgy, hogy kinézek a közönségre, és azt gondolom, hogy az nem lehet, hogy ennyi ember azért van itt, hogy engem lásson. Amit én csinálok, az szimplán annyi, hogy megpróbálok olyan jó dalokat írni, amilyeneket csak tudok, és csak remélni tudom, hogy az embereknek tetszik, átérzik, amit ki szerettem volna írni magamból, és aztán úgy döntenek, hogy eljönnek a koncertemre. Én pedig mindent beleadok, próbálok őszinte és valódi lenni, és minden helyzetben önmagamat adni.
Áprilisban jött ki a legutóbbi, (Un)Commentary című lemezed, most már egy ideje turnézol is - melyik az a dal a lemezről, ami a legnagyobb kihívást jelenti előadni érzelmi és technikai szempontból?
A második felére könnyű a válasz, mert a Devil Doesn't Bargain című dalom az, ami kihívást jelent ének szempontból. Érzelmileg összetettebb a dolog, mert nem az történik, hogy minden este újraélem azt az érzelmi állapotot, amit akkor éreztem, mikor írtam a dalokat, ráadásul élőben nagyon komolyan hat rám az is, hogy a közönség hogyan reagál a dalokra, hogy együtt rezonálunk. Azt mondanám, hogy talán a The Way You Felt című dal.
A zene nagyon fiatal korodtól az életed része. Gondoltál már arra, mit csinálnál, hol lennél zene nélkül?
Az az igazság, hogy nem. Tudom, hogy sokan úgy gondolják, hogy a zene határozza meg őket, de én azt gondolom, hogy zenével vagy zene nélkül is ugyanaz az ember lennék. Azt hiszem, ha nem lenne a zene, akkor egy másik módot keresnék, de ugyanúgy az lenne a célom, hogy megosszam a világgal a történeteimet.
