A XX. század legismertebb holland fotósa magyar származású: Besnyő Éva kiállítás a Kassák Múzeumban

2020. november 6.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Személyes távolság névvel nyílt időszakos kiállítás Besnyő Éva fotóművész terjedelmes életművéből.

Besnyő Éva, Önarckép, Berlin 1931
Besnyő Éva, Önarckép, Berlin 1931

Besnyő Éva (1910-2003) Budapesten született, majd Pécsi József jónevű fényképészeti magániskolájában tanult – ekkor kezdték el foglalkoztatni a szociofotózással. Húszas évei elején Berlinbe költözött, ahol Kepes György és Robert Capa táraságában a Weimari Köztársaság színes kulturális életének volt aktív tagja. A második világháború kezdetekor első férjével, a holland John Fernhout fotográfussal Amszterdamba költözött, ahol első önálló kiállításával azonnal beírta magát a kortárs művészet nagyjai közé.

Besnyo Eva: A Wannsee-i strandon, Berlin, 1931

Ezután készített "fotófalakat" személyszállítóhajóknak, építészeti fotókat a De 8 en Opbouw lap számára, s magyarországi látogatásai során a budapesti Kiserdő nevű nyomortelepet és a nógrádi parasztembereket fotózta leggyakrabban.

Besnyő Éva: Aratók, Szokolya, 1938

A negyvenes évek német megszállása alatt származása miatt nem dolgozhatott, hamis papírokkal bujkált, ebben az időben ételért cserébe készített igazolványképeket. Egy évtizeddel később viszont már a New York-i MoMA-ban nyitotta meg első tengerentúli kiállítását. A hetvenes években a holland feminista szervezet, a Dolle Mina dokumentátora lett. Később, Te lány, most lettem igazán tudatos címmel adta ki a róluk készült fotósorozatot.

Besnyő Éva lenyűgöző életművében egyesülnek a huszadik század különböző pólusai: a mélyszegénység, a női felszabadulási mozgalmak, rászoruló gyerekek az utcákon és a meghitt családi portrék.

Minden képét egyfajta szemlélődő távolságtartás határozza meg, az alanyokat sosem művi pozitúrákban örökítette meg, éppen ellenkezőleg: az őszinte emberi élményeket dokumentálja a saját, személyes távolságából.

A kiállítás december 13-áig a Kassák Múzeumban tekinthető meg.

Szöveg: Csibra-Kaizler Tamara

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)