Filmkritika: ˝A Wonder Woman életem első szuperhősös filmje, és máris frusztrál!¨
Június 1-től már Magyarországon is láthatjátok a szuperhősös filmek nagy reménységeként emlegetett Wonder Womant. Én is úgy éreztem, meg kell néznem ezt a filmet, már csak azért is, mert egy szuperhősös filmet sem láttam még. Viszont most, hogy itt ráadásul a nőé a főszerep, úgy éreztem, nem hagyhatom ki!
Ezeket láttad már?
Abban az illúzióban ültem be a moziba, hogy egy kitalált dimenzióban játszódó történetet fogok látni, csodás lények és megfoghatatlan dolgok sokasága mellett. Ez az elején így is történt, hiszen az amazonok titkos és mesebeli világában játszódik a sztori, viszont ez a szemet gyönyörködtető környezet nem tart sokáig.
Az alaptörténet egészen egyszerű. Az amazonok visszavonultan élnek, az emberiségtől elzárva, kisajátítva a világ minden természeti és női szépségét. Férfiak nélkül. Na itt van a hiba. Ennyi nő egyszerűen elképzelhetetlen, hogy megférjen egymás mellett békésen, tehát a feles energiák levezetése érdekében (férfiak hiányában) gyepálják is egymást rendszeresen, hogy felkészüljenek egy esetleges harcra a gonosszal, Árésszal, aki bármelyik pillanatban visszatérhet. Érzik ezt az amazonok a szél állásából, vagy a hajuk minőségének romlásából. Fene se tudja, hogy miből, de érzik. Valószínűleg ők is tudják, hogy nem lenne történés a filmben, ha ez nem így alakulna.
Az első bonyodalom akkor kezdődik, amikor egy férfilény kerül a szigetre és a legfiatalabb amazon, Diana, aki egyébként nem más, mint a gyönyörű Gal Gadot, azonnal fel is adná érte a tökéletes amazon életét, annak ellenére, hogy rajta kívül még sose látott férfit. A naiv lány a biztonság kedvéért meg is kérdezi a fiútól, hogy különleges-e ő a maga nemében. A fiú természetesen azt mondja, igen. Ez valóban egy életszerű mozzanata volt a filmnek - talán az egyetlen.
Az érdekesség azonban még csak most jön. Együtt elmennek a csodálatos amazon szigetről a valóságba, ahol épp egy világháború dúl és a gonosz németek vegyi fegyvert kísérletezésén ügyködnek.
Diana természetesen meglepődik mindenen, amit még sose látott, és ugye ezekből a dolgokból van pár. Kifejezetten üdítő része ez a filmnek, már-már poénosnak is mondható. Nem annyira, mint a Jöttünk, láttunk, visszamennénk-ből ismert Jacquart rácsodálkozásai, de azért ez szép próbálkozás volt a készítőktől.
A film készítői nagyon tudatosan ráépítették a történetet a külvilágról mit sem sejtő, kívülálló karakterre, aki által nekünk is bemutatják a háború szörnyűségeit, a gonoszságot, és az emberek szenvedését. A probléma csak az, hogy főhősünk végig egy fő gonoszt okol a háború kirobbanásáért, a nyomorért és igazából minden másért is, ő pedig nem más, mint Árész. Diana úgy gondolja, ha Árész meghal, a világba visszatér a jó, távozik a gonosz és visszaáll a béke, beáll a kalokagathia (a testi-lelki egyensúly) és még a fű is zöldebb lesz. Viszont sajnos ez még a filmben sem igaz, legalábbis egy ideig. Az elgondolás azonban, hogy a világháború kitöréséért és a vegyi fegyverek gonosz célra való használatáért egy istenség a felelős, finoman fogalmazva is összezavaró és frusztráló, hiszen egy nagyon is valóságos és borzalmas történelmi eseményről beszélünk. Hiába kívánjuk azt, bárcsak egy földön túli erő állt volna a háttérben, aki megfertőzte a jó emberek lelkét gonoszsággal, ez nem igaz.
A történet üzenete egyértelmű, tanulságos és minden korban megállja a helyét, ezért sose lenne szabad megfeledkeznünk róla:
Az emberek nem jók, vagy rosszak. Minden emberben ott van a jó és a rossz is egyaránt. A lényeg, hogy megtaláljuk a szeretetet a világban!
Összességében tehát azt mondom, nem csalódtam életem első szuperhősös filmjében. Bár sem a történet, sem a karakterek nem nyűgöztek le túlságosan, nem voltak benne olyan őrületes csavarok, hogy az agykapacitásom száz százalékát igényelték volna, de a film üzenete zseniális, és érdemes elgondolkodni rajta!
A film magyar feliratos előzetesét itt megnézhetitek:
