A világsztár, olasz milliárdos is fellép az EFOTT-on

2019. március 19.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az 51 éves olasz milliárdost ma már szinte az egész világ ismeri. Vagyonát 500 millió dollár köré tippelik, Instagram követői pedig egyenesen odavannak érte – mind a 12 millióan. Naponta posztolt képei 200 000 like alatt meg sem állnak, de a fél milliós kedvelés sem ritka. Stílusa és tánctudása összetéveszthetetlen, Velencére érkezését pedig legújabb hóbortjának köszönhetjük: a 2019. július 9-15. között rendezett EFOTT fesztiválon DJ-ként fogja szórakoztatni a közönséget.

VACCHI elmondása szerint az iskolai évek alatt iszonyatosan félénk és szégyenlős gyerek volt. Nemigen barátkozott, profi síelőként a sport volt az élete. A Bolognai Egyetemet 25 évesen fejezte be és egyből beszállt a családi, gyógyszeripari vállalkozásba. 10 évet csak a munkának és az adósságok kifizetésének szentelt, nyaralás, szabadság és felesleges költekezések nélkül – a ma luxuséletet élő olaszról ezt valószínűleg kevesen gondolnák, pedig állítása szerint már nem a pénz áll nála fókuszban: mindössze olyan vagyont szeretne, amellyel fent tudja tartani saját, illetve barátai életszínvonalát.

Következő 10 év aktív vállalkozói lét után ugyanis az akkor 45 éves Gianluca Vacchi rádöbbent, hogy az idő telik, ő pedig nem élvezi azt úgy, ahogy tehetné. Feladatait ekkor átadta bizalmasának, így hirtelen rengeteg szabadideje lett, amit hedonista módon ki is élvezett, az erről készített videókkal és képekkel pedig elkezdte szórakoztatni a világot.

Hitvallása, hogy az álmainkért kell élnünk, nem a túlélésért, hiszen így léphetünk ki a megszokott mókuskerékből: Ha nem álmodoztam volna, nem tartanék ott, ahol most. Sokszor beszélek fiatalokkal és megkérdezem, mit akarnak az élettől. A válasz gyakran az, hogy Gianluca Vacchi-k akarnak lenni, de hát ez nem egy munka! – mondta nevetve egyik videós interjújában az 51 éves sármőr.

Táncával először J Balvin és Willy William Mi Gente című slágerének klipjében szerepelt, amely 2,2 milliárdos megtekintésnél jár az ismert videómegosztón.

Élete az emberek szórakoztatása lett, és ehhez körülbelül egy éve a legjobb utat találta meg: nemzetközi DJ karrierbe kezdett. Sebastián Yatraval közösen kihozták a nagysikerű LOVE című számot, de a rádiókból folyamatosan dübörög a Viento és a Luis Fonsival közös Sigamos Bailando is.

″A DJ-k sorát szerettük volna megdobni egy olyan fellépővel, akit először köszönthetünk hazánkban, és aki óriási bulit tud csinálni. Gianluca Vacchi már biztosan ott lesz velünk Velencén, az EFOTT-on, de az egyelőre még talány, hogyan robban be az általában luxus yachttal, helikopterrel vagy meggypiros Rolls-Royce-szal közlekedő olasz milliárdos ″
– mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató, hozzátéve, hogy az egyhetes tóparti nyaralások éjszakáit olyan nemzetközi lemezlovasok pörgetik még fel, mint Borgore vagy Tujamo, továbbá a hazaiak közül Metzker Viktória, Ludmilla, Andro és Pixa is.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)