A szülés élményét idézi fel teljes őszinteséggel a Tünet Együttes új produkciója!

2018. április 4.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Február 2-án mutatta be a Tünet együttes Burok című darabját, amely a szülésélménnyel foglalkozik. Több, manapság elterjedt szülészeti eljárást mutat be a gyakorlatok és három táncosnő valós szülésélményein keresztül.
Milyen választási lehetőségeink vannak, mi fölött van hatalmunk, és mi fölött nincs? És leginkább: el lehet-e mesélni egy ilyen elementáris élményt, mint a szülés valakinek, aki még nem szült? Ezeket a kérdéseket járja körül a darab, humorral, dinamikával.

Szabó Rékával, a Tünet Együttes művészeti vezetőjével és Dányi Viktória táncosnővel beszélgetett Maróy Ditta a darabról, a próbafolyamatról, és a szülésre való felkészülésről, az élmény feldolgozásáról.

Ditta: Először azt szeretném megkérdezni, hogy honnan jött az ötlet? Erről már olvastam is, de örülnék, ha részletesebben is elmesélnéd.

Réka: Onnan jött, hogy szültem 9 és fél évvel ezelőtt. Ez annyira váratlan és elementáris élmény volt számomra, és annyira nem az történt, mint amire számítottam, hogy ez megmozgatott. Teljesen átadhatatlan. Ez rögtön el is kezdett birizgálni, hogy mit jelent az, hogy átadhatatlan. Mégis 9 évig csak így őrizgettem magamban valami miatt. Idő kellett hozzá, hogy megközelítsem a témát. Most éreztem úgy, hogy bele kell fognom.

Ditta: Azt is hallottam, hogy nagyon izgalmas volt az előkészület, hiszen a táncosok is már mindannyian szültek, Vica pedig mindemellett még várandós is.

Réka: Négy táncos nőt kértem fel, akik már mind szültek. Vica is köztük volt, az pedig, hogy Vica terhes, igazából akkor derült ki, amikor már belevágtunk a próbafolyamatba. Először arra kértem, hogy maradjon a próbafolyamatban koreográfus asszisztensként, de aztán megtalálta ez a terhes szerep, így végül mégis a színpadon van. Én sosem úgy dolgozom, hogy megmondom, hogy ki mit csináljon. Az ismeretlen érdekel, hogy egy adott próbafolyamat kapcsán azokkal az emberekkel a próbafolyamat szüli meg az előadást. Rengeteget beszélgetünk, egy csomó olyan improvizatív feladatot adok, amiben az elődadók kreativitására, személyiségére támaszkodom, igazából nagyon sok mindent merítek belőlük. Az előadás tulajdonképpen egy próbálkozás, egy újra- és újrapróbálkozás, hogy megpróbáljuk átadni, hogy milyen ez az élmény. Ezt mindenféle eszközzel és egyre mélyebben és intenzívebben próbájuk megtenni, és ennek a folyamatnak Vica a bábája, mi így hívjuk őt ebben a szerepben…

Ditta: És mi lesz, ha Vica megszül?


Réka: Színházban vagyunk. Az élet rendezett Vicának egy ilyen szerepet, amit meg fogunk tartani az után is, hogy ő megszült. Tehát szerepe szerint ugyanúgy terhes kismama marad.
Vica: Kihívás lesz biztosan visszahozni ezt az állapotot. Akár mozgásban is. Ez lesz a legkényelmesebb darabom, hiszen eleve minden úgy van kialakítva, hogy ideális legyen egy kismamának is.

Ditta: Mit gondolsz a visszajelzések alapján sikerült átadni a szülés élményét?

Vica: Nekem az fontos, hogy nagyon közel tudjon kerülni a darab az emberekhez. Olyanokhoz is sikerült közel kerülni és hatással lenni rájuk, akiknek semmi közük a dologhoz, de azokhoz is akik tartottak tőle. Ez egy nagyon fontos elem és a visszajelzések alapján szerencsére sikerült, amit szerettünk volna!

Réka: A saját születésénél bizonyos értelemben mindenki átélte ezt az élményt! Valahogy nem emlékszünk rá, de mégis biztos vagyok benne, hogy őrzünk róla emlékeket. Mivel az előadás nyelvezetében nagyon erőteljes fizikalitás, sokaktól kaptam olyan visszajelzést, hogy mozgott az előadáson, vagy, hogy feszültségben tartotta a testét, és azt vette észre magán, hogy folyamatosan pulzál vele, mintha ez felébresztene valami tudatalatti emlékeket, amik a születésünkhöz köthetők. Mindenkivel annyira másképp történik. Másképp tudjuk akár ugyanazokat a folyamatokat vagy ugyanazokat a fájdalmakat vagy érzeteket átélni vagy megnevezni.
Én nagyon féltem egyrészt, hogy csupa nő fog ülni a közönségben, csupa olyan, aki már szült vagy most terhes. Ehhez képest nagyon örültem, hogy rengeteg férfit láttam, és sok olyan nőt is, aki nem is szeretne szülni, vagy még nem gondolkodik rajta. Valahol olyan, mintha megnyitna vagy feloldana az előadás valamit.

Ditta: A táncosok a saját történetüket mutatják be?

Réka: Igen. Én nem ismertem az ő történetüket. A háromnapos műhelymunka során derült ki, amikor elkezdtük az egész próbafolyamatot.
Mindenkinek fel kellett idéznie a szülését. Rekonstruálni kellett amennyi mozzanatot csak lehetett, nem verbálisan, hanem fizikálisan is, tehát a pozíciók, az érzetek a gondolatok, a környezet, a kérdések, a kételyek, a víziók, lehetőleg minden rétegét, és ez egy nagyon jó alap volt a munkafolyamathoz.

Ditta: Mennyi a darabban az improvizáció?

Vica: A keret kötött. Fel van építve az alap, a bázis, amiből dolgozunk, és a többi meg van hagyva olyannak, hogy élőn tartsa a dolgot.

Ditta: Van a darabban üzenet arra vonatkozóan, hogy szerintetek milyen a jó szülés, ha van ilyen?

Réka: Én azt remélem, hogy ez az előadás, ez úgy fog hatni az emberekre, hogy elkezdenek, beszélni és gondolkodni a szülésről. Az, hogy veszekedjünk az orvos kontra otthonszülés témájáról egyáltalán nem visz előre senkit. Viszont az előadás próbafolyamata alatt rengeteg olyan dologgal találkoztam, amit nagyon bánok, hogy nem tudtam a szülésem előtt.

Ditta: Említesz egy-kettő ilyet?

Réka: Talán a legfontosabb, hogy nem mértem fel annak a jelentőségét, hogy mennyire fontos volna megteremtenem azokat a körülményeket, amikkel én önazonos vagyok. Bíztam is magamban, másrészt viszont egy csomó minden kialakított bennem szorongást és félelmet is. Későn szültem, öreg voltam. Én későn szültem, az orvosi szisztémában ilyenkor már beraknak téged egy olyan kategóriába, ahol teletömik a fejedet egy csomó aggasztó dologgal, amitől nem mertem megkockáztatni az otthonszülést. Tényleg nem szeretnék az orvosok ellen beszélni, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon sok jó szülész-nőgyógyász van. Tehát ez nem kórház kontra otthonszülés, de az biztos, hogy az orvosi protokollnak vannak olyan válaszai egy adott helyzetre, amik alapvetően elviszik egy olyan irányba a szülést, amiben nem biztos, hogy feltétlenül el kéne menjen. Tehát, hogyha mondjuk egy tágulási folyamat megakad, akkor arra az orvosi protokollnak van egy válasza. Nem kérdezi meg, hogy miért akad el, nincs javaslata, ami a szülő nőt hozzásegíti, hogy maga oldja meg. Más helyzetekben viszont vannak javaslatok a nő számára a pozícióváltásra, lelki támogatásra, valamifajta pszichés vagy bármilyen más segítségre.

Vica: tehát a testre vonatkozó válasza van csak. A szülés egy iszonyatosan erős, emocionális és lelki folyamat… Az emóció nagyon erősen jelen van a nőnél, azzal pedig nem kezdenek semmit.

Réka: Egy ilyen esetre az orvos válasza az, hogy akkor beadunk oxitocint. Aminek van egy csomó olyan hatása, amibe most nem akarok belemenni. A szülés nagyon nagy fizikai és lelki teljesítmény. Minden sportoló vagy élsportoló mellett ott a pszichológus, a mentális felkészítő szakember, mindenki tudja, hogy akinek drukkolnak, az háromszor akkora teljesítményre képes, mint akinek nem. Ezekben a helyzetekben teljesen el van ismerve, hogy ennek a dolognak mekkora a jelentősége, hogy melletted olyan áll, aki neked drukkol, vagy valaki olyan, aki igazából közömbös, mármint, hogy érzelmileg nem vesz részt, nem empatikus. Ennek a jelentőségét én nem mértem fel előre például.

Ditta: Tehát az orvos olyanfajta támogatást nem nyújt, mint mondjuk megsimogatná valakinek a hátát, vagy hogy pozícióváltást javasolna.

Réka: Az is más kérdés, hogy akarnád-e elfogadni az orvosodtól azt a simogatást, mert ugye nem vagy vele olyan viszonyban. Ha egy helyzetben az lenne a megoldás, hogy állj négykézlábra, mert az a testhelyzet segítene, de a kórházban nem tudsz hol négykézlábra állni, mert nem olyan a környezet, ahol te szívesen négykézlábra állnál, meg ő sem fogja javasolni, hogy ezt csináld.

Ditta: Vica neked hogyan változott meg a szüléshez való viszonyod?

Vica: Én anno azt hittem, hogy tisztában voltam a szülésemmel, hogy mi történt, hogy történt, és most jöttem rá, hogy nem. Sok mindenre nem volt magyarázatom, az orvos sem adott magyarázatot. 7 év után jutottam el oda, hogy teljesen értem és feldolgoztam a szülésemet, ami nekem nagyon pozitív élmény volt. Azok a válaszok, hogy mit miért éreztem, és az orvos miért csinált bizonyos dolgokat, 7 évig várattak. Az nagyon jó volt, hogy másoktól intenzív, vagy nagyon részletes képet kaptam.
Nincs két egyforma szülés. Én olyan alap dolgokat nem tudtam, mint hogy a méhlepényt is meg kell szülni. Én nem szültem meg, nem is tudtam, hogy az ilyen értelemben micsoda, vagy hogy az egy külön dolog, mert nálam ez nem így történt.

Ditta: Akkor mi lett a lepénnyel?


Vica: Hát valószínűleg kihúzták. Bennmaradt először, és végül kikaparták, igazából egy rém sztori a vége, de számomra ez így derült csak ki. A másik fontos dolog, hogy tudd mi normális és mi nem. Az által, hogy rengeteg nő szüléséről részletes beszámolót hallgattam végig már be tudom azonosítani, hogy a saját szülésem esetében mi nem volt normális.
Már határozottabb vagyok. Akár az orvossal szemben is. Elmondom, hogy én mit szeretnék, vagy mit nem fogadok el, de ott nem éreztem azt, hogy nekem van erről tudásom, hiába olvastam utána, hiába voltam felkészítőn, de ezt a biztosságot vagy a bizonyosságot magamban nem éreztem. Most viszont már igen.

Ditta: Az jutott még eszembe, hogy milyen klassz lenne, hogy ha nők összeállnának, és vegyesen ilyen fehér darabokat csinálnának, vagy műhelymunkákat a szülésélményeikről, hogy az mennyire tudna segíteni. Azoknak is, akik már szültek, és meg akarják érteni, és azoknak is, akik nem szültek még, de akarják, hogy legyen róla valami fogalmuk.

Réka: Kaptunk egy ilyen levelet egy ismeretlen nézőtől, aki azt javasolta, hogy vezessünk szülésfeldolgozó táncos foglalkozásokat. Biztos, hogy akkor szakember segítségét kellene kérjük, mert azért azt is látom, hogy iszonyatos, milyen erős emóciók tudnak fakadni akár a traumatikus szülésélményekből, akár félelmekből, vagy tudattalanban rejtőző rémséges történetekből.
Nekem mindig az a furcsa, hogy sokszor beszélünk mindenféle veszélyekről, és a veszélyekben mindig a fizikai veszélyek vannak benne, de a pszichés veszélyek nincsenek. Az, hogy mit okoz egy traumatikus szülés egy anyában és esetleg a csecsemőben is. Ezeket nem veszik számításba. Pedig egy ilyen fajta trauma olyan erőteljes kihatással van az életedre, mintha levágják a fél kezedet. Én ezt gondolom.

Ditta: Őszintén azt gondolom, hogy amit át lehet adni a szülésről, az benne van ebben a darabban. Sőt a megőrülés határa is benne van, elviselhető módon. Szerintem zseniális előadás úgy, ahogy van.
Köszönöm a válaszokat!

Itt láthatsz részletet a darabból!

Következő előadás: Április 27. Trafó

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Ennél a multinál bátran szólhatunk a HR-nek vagy a főnöknek, ha a menopauza megnehezíti a munkavégzésünket

glamour plusz ikon Ennél a multinál bátran szólhatunk a HR-nek vagy a főnöknek, ha a menopauza megnehezíti a munkavégzésünket

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Tényleg rájönnél, ha át akarnának verni? Teszteld le most! (x)

Tényleg rájönnél, ha át akarnának verni? Teszteld le most! (x)

Így kerüld el otthon a bakteriális vaginózist (x)

Így kerüld el otthon a bakteriális vaginózist (x)

Íme 4 tipp, hogy a stressz ne tegye tönkre az ünnepeket! (x)

Íme 4 tipp, hogy a stressz ne tegye tönkre az ünnepeket! (x)

Három zseniális budapesti étterem, amit ki kell próbálnod (x)

Három zseniális budapesti étterem, amit ki kell próbálnod (x)