A Shaibo énekesnője elárulja, milyen ócsároló kommenteket olvasni egy zenésznek
Szigeti Zsófi, a Shaibo énekesnője Amszterdamba költözött, ahol zeneakadémián tanul. Blogjában bemutatja egy külföldi egyetemista mindennapjait, a kétlaki élet kihívásait, és rengeteg érdekes tapasztalatát, tippjét osztja meg veletek. Az előző bejegyzést itt olvashatjátok!
Ezeket láttad már?
Két hete jelent meg az új klipünk és a sok pozitív megerősítés és építő kritika mellett néhány olyan "hozzászólást" is kaptam, amiről úgy érzem beszélnem kell, hiszen nem én vagyok az egyetlen, akinek volt már baja az önképével.
Először is, akármennyire fájdalmas, hogy néha szembesülnöm kell azzal, hogy amit csinálok valakinek nem tetszik, vagy egyenesen zavarja a fülét/szemét ugyanúgy szükségem van az ilyen jellegű visszajelzésekre is. A harmónia az én gondolkozásom szerint a pozitív és a negatív együtthatója, tehát mindkettő kell ahhoz, hogy az ember a földön tudjon maradni, mégis meg tudja valósítani az álmait. De van különbség a negatív kritika és a szardobálás között.
Számomra a zene és a család a legfontosabb dolgok az életemben, a dalaimban és otthon merem igazán kinyitni magam, és minden egyes emberért nagyon hálás vagyok, aki hallgatja a számainkat. Éppen ezért mindig is nehezen tudtam mit kezdeni azzal amikor a nézőben annyi ragadt meg, hogy de kicsi a mellem, vagy milyen rossz lehet a pasimnak, hogy "csonttal" kell otthon játszania. Természetesen ennek már az ellenkezőjével is találkozhattam néhány éve amikor egy koncert ajánló oldal szerkesztője azt javasolta, hogy egyek kevesebb csokit ha nem tetszik a fotója amit alulról készített, de abban is biztos, hogy A ZABÁLÁS ELLENÉRE egy pasi sem rugdos ki az ágyából....
Nos ha valaki egy kicsit kevésbé szerencsés és nem hívhatja fel az anyukáját bömbölve éjnek évadján, akkor egyedül kell megküzdenie az ilyen jellegű külső atrocitásokkal és akkor még jön az Instagram, meg a rengeteg Kylie Jenner és kész is a fincsi önbizalom hiány, kompenzálás, depresszió stb.
Azt gondolnám, hogy 2019-ben amikor már túl vagyunk egy "metoo"-n és a feminizmus illetve a Budapest Pride végre nem ördögtől való "sarlatánságok", akkor talán egyre kevesebb az olyan megszólalás, amivel az emberek egymás kinézetére, testi adottságaikra, hova tartozásukra tesznek megjegyzést, de sajnos nem.
Mindenkinek feladata van ezen a bolygón, és minden ember emberből van, hibákkal, anyagcserével, terhességi csíkokkal, kicsi vagy nagy mellel, izmosan, soványan, szívvel, lélekkel együtt, ezt pedig sosem szabadna elfelejtenünk.
Az én esetemben egy meglehetősen rögös út vezetett odáig, hogy mára már tudok ezekről beszélni és nem azt gondolom, hogy velem van a baj és próbálok még inkább olyan lenni mint amit a külső elvárások diktálnak, de ebben benne van öt év terápia, rengeteg önkontroll, és olyan függőségek elhagyása amikről azt hittem hogy egész életemet végig kísérik majd. És itt jön a képbe az, hogy a harmónia belülről fakad és nem a világ tesz minket beteggé, hanem mi magunkat és a környezetünk csakis a mi visszatükröződésünk, és ha ezt megértjük és megtanuljuk használni, akkor csodálatos dolgokra lehetünk képesek. Szerintem.
