A nők helyzete a filmiparban siralmas!

2017. augusztus 7.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lassan magától értetődőnek tűnik, hogy a hollywoodi filmekben felmerülnek olyan témák, mint a másság kérdése, vagy az életkor-, nem- és származás alapú megkülönböztetés. Azonban az, hogy reprezentálva van, közel sem jelenti azt, hogy a megfelelő módon. Sőt! A filmipar az egyik legveszélyesebb szegmens a sztereotípiák táplálására, hiszen emberek millióiba táplálnak ezáltal előítéleteket, és még csak észre sem vesszük.

A legtöbb amerikai filmet látva könnyen azt gondolhatjuk, a világ csupán 20 és 40 közötti fehér férfiakból áll, akik tűzön-vízen át harcolnak a céljaikért. Egy kaliforniai egyetem hallgatói úgy döntöttek, felmérést készítenek a nemi szerepek eloszlásáról a filmiparban, és kiderült, hogy 1000 film 7000 karakteréből mindössze 2000 volt nő.

Láttad már? Mérő Vera, aki a feminizmussal kapcsolatos tabukat döntögeti

És ha mindez nem lenne elég, a nők feleannyi dialógusban szerepeltek, mint a férfiak, sőt, sok esetben azt is kimutatták, hogy nem lenne jelentősége a cselekmény szempontjából, ha egyszerűen kiírnák őket a forgatókönyvből. Bizony, ez a csúf igazság: a színésznők fele annyi jelentőséggel sem bírnak, mint férfi kollégáik.

Szintén érdemes megfigyelni azt, hogy amennyiben szerepet kap egy nő, milyen tulajdonságokkal rendelkezik, és milyen szerepbe kerül. Nőtársaink elsősorban horror filmekben játszanak központi karaktert, hiszen itt megtestesíthetik az elesett, "gyengébbik nemet", akit meg kell menteni.

Mindehhez társul, hogy a női párbeszédek fő témája a szeretet, a szerelem, a család és a pozitív életszemlélet, míg a férfi szereplők a hatalmas ambícióik megvalósítását, ellenfelek leküzdését, és karrieri előrelépést hangoztatnak általában. Hogy még tovább tetőzzük, az is kiderült, hogy a sötét bőrű szereplők többet káromkodnak, a latin származásúak többet beszélnek a szexről, az idősebbek pedig általában vallásosak - nyilván konzervatív módon.

Az eredmény magáért beszél: a kulturális előítéletek és sztereotípiák sajnos még mindig erősen jelen vannak a filmiparban, a nézők nagyrésze pedig tudatalatt elfogadja, és beépíti az itt látottakat az értékrendjébe. Míg az ázsiak bűnözőkké, addig a nők háziasszonnyá válnak, és beépülnek a társadalom mindennapi értékrendjébe.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Katalin hercegné felháborító dolgot tett Vilmos herceg barátnőjeként: kivételes meghívást utasított vissza

Katalin hercegné felháborító dolgot tett Vilmos herceg barátnőjeként: kivételes meghívást utasított vissza

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)