„Ahol Tokió sírt, én ott tényleg sírtam” - Dobó Enikővel, A nagy pénzrablás főszereplőjének magyar hangjával beszélgettünk
Ha szinkronosan nézel HBO vagy Netflix-sorozatokat, már biztosan találkoztál Dobó Enikő hangjával. Ő a nagysikerű A nagy pénzrablás című sorozatban megformált Tokió magyar hangja. Egy sokoldalú színésznő, aki most az életébe is nyújt egy kis betekintést.
Ezeket láttad már?
Dobó Enikő a Tiktokon is nagyon népszerű, A nagy pénzrablás című sorozatban megformált Tokió-videója már egymillió megtekintés felett jár. A közösségi média jelenlétével a magyar szinkront is szeretné népszerűsíteni.
Amikor A nagy pénzrablásban Tokió magyar hangja lettél, már sikersorozatnak számított?
Igen, már én is rajongó voltam. Nagyon bejött Tokió karaktere. Bár az őt játszó színésznőt sok kritika érte, én azért nagyon szeretnék úgy játszani, ahogy ő, mondjon bárki bármit... Egyszer jött a hívás egy castingra, ami szinkron területen elég gyakori, nem is kérdeztem rá, hogy mi lesz ez. Amikor megtudtam, hogy mire érkeztem, rögtön átfutott rajtam a szereplők sora.
Életkorból adódóan vagy Nairobi vagy Tokió jöhetett szóba. El is könyveltem, hogy ez úgysem fog sikerülni, túlzottan rajongom a sorozatért ahhoz, hogy összejöjjön. Eltelt egy hónap, gyakorlatilag is el is búcsúztam a szereptől, és épp a Bledi-tó partján ültem egy étteremben, amikor két fogás között jött a telefon: „te vagy Tokió”. Elképesztően jó érzés volt... Hatalmas a sorozat rajongótábora magyar részről is, a minap a Vígszínházban volt előadásom, és utána emiatt kértek tőlem autogramot. A Tiktokon is csináltam videókat a sorozat kapcsán, a szinkron helyzete amúgy is a szívügyem: nagyon nehéz szakma, és magammal szemben is nagyon kritikus vagyok.
Milyen volt a sorozat rajongójából ilyen fontos közreműködővé válni?
Mindannyian rajongtunk a stábból. A rendező Báthory Orsolya, a hangmérnök Csomár Zoltán... Mindenkin gyermeki izgatottság volt. A felvétel is különleges hangulatban telt. Ahol Tokió sírt, én ott tényleg sírtam, nem volt megúszás. Addig csináltuk, amíg olyan nem lett, amivel mindannyian elégedettek voltunk. Nagyon sokat agyaltak a szövegeken, közben is fordították, hogy tökéletes legyen.
Erre egyébként is van idő, vagy ez egy ritka szerencsés szituáció volt? Sokan szidják a magyar szinkront, hogy már nem ugyanaz, mint egykor...
A kereskedelmi csatornák többszáz részes sorozatait olyan tempóban vesszük fel, hogy nincs idő tökölésre. Sokszor kell improvizálni, egy török sorozat fordításánál gyakran előfordul, hogy hosszban egyáltalán nem stimmel a magyar szöveg az eredetin. De itt is száz százalékot igyekszem adni, én a szimpla hangalámondásra is úgy érkezem, hogy odateszem magam. Szeretem ezt a szakmát. Az viszont tény, hogy egy mozifilmre, Netflix- vagy HBO-sorozatra több idő jut. Az igényességre való törekvés viszont minden munkára jellemző.
Legutóbb egy lakásátalakítós műsor hangalámondásában szúrtam ki a hangod. Még egy ilyen egyszerű feladatban is átjött a maximalizmusod. Nem a megúszásra mentél.
Pedig ez a tipikusan darálós feladat. De szívből örülök, ha így látod, hallod.
Sok a szinkronmunkád?
Látástól Mikulásig. Nagyon szeretem. A szinkronban is van olyan, hogy egy-egy hónapig azt érzed, hogy elfelejtettek. Munkamániás vagyok és elégedett a helyzetemmel. Otthon is van egy kis házi stúdióm a gardróbszekrényben, a ruháim között. Baromi kényelmetlen, de a Covid alatt mondtam fel onnan hangoskönyvet és reklámot is. Ez mind elszántság kérdése, semmire sem mondok nemet, a legkisebb feladatra sem. Szerelmes vagyok a munkámba.
Egy szinkronnal teli nap után mennyire nehéz megérkezni a színpadra?
Játszani más állapot. Így, hogy sokkal kevesebbet játszom mostanában, még inkább áldásos lehetőségnek érzem. Terápia. Végre bemehetek játszani, végre másnak a bőrébe bújhatok. A várakozás pedig felőröl, utálok várni. Egy premier napján is szívesen vállalok szinkront, sokkal nyugodtabban megyek be este a színházba.
Amikor a főiskola után Kecskemétre szerződtél, mindent is eljátszhattál, műfaji megkötés nélkül.
Így utólag visszagondolva akkor talán túl is vállaltam magam, ami kihat a végeredményre is.
Miközben jó iskola. Pályakezdőként egy vidéki színházban, rengeteg lehetőséggel.
Mindenkinek ezt javaslom és kívánom. Szuper társulatban, jó emberekkel dolgozhattam, rengeteg feladattal, a kicsitől a nagyig. De egy idő után megrekedtem, hét évig ugyanazokat az embereket láttam. Eljutottam oda, hogy másoktól is szeretnék tanulni. Mindig Budapestre vágytam. Eztán jött a Vígszínház, ahol végül nem volt helyem, nem az én utam lett. A jövő évadban újabb izgalmas feladatok várnak, de ezekről még nem beszélhetek. Én hiszek abban egyébként, hogy ha gondolatban megvan a vágyam, az megvalósul. Még szeretnék játszani, még nem tudok otthon maradni egy gyerekkel. Le kell nyugodnom, rengeteg minden gyülemlett fel bennem az évek alatt.
Nagyon jó, hogy ezt ki tudod mondani.
Ebben a világban – és itt nem csak a színházra gondolok – nagyon nehéz egy társas kapcsolat, teljesen átalakult az életünk. Én anno az egyedüllétre rendezkedtem be, egy csaj a nagyvárosban, aki a jég hátán is megél, és nincs szüksége senkire sem. De ez persze nem igaz, mert elhervadok, ha nincs mellettem valaki, akivel szeretetet adhatunk egymásnak. Ez szuper, de gyakorlatban összerakni ebben a rohanásban két teljesen különböző életet... Ebben nem hiszem, hogy ötöst kapnék. Van még mit tanulnom ahhoz, hogy családban gondolkozzak.
Egy pasinak ráadásul nagyon nehéz lehet egy színésznő szerelmének lenni. Hiába tudod, hogy munka, mégiscsak a párod látod egy másik férfival akár intim helyzetekben is a színpadon.
Igen, egy postás alaphelyzetben nem csókolózik a kollégáival.
Volt ebből adódóan kényes helyzeted?
Korábbi kapcsolatomban volt kőkemény féltékenységi jelenet premieren. Volt kirohanás, volt „ebben a csókban több volt” vád. Nem nehéz összekeverni laikusként a színpadon megteremtett kémiát a valóságossal. Én most pont azt tanulom, hogy az a temperamentum, amivel a színpadon létezem, nem való otthonra. Egy civil ettől az amplitúdótól sokkot kap. Egy bolhából is elefántot tudok csinálni, és hatalmas vehemenciával élek meg apróságokat.
A Tiktokon is megtaláltad a hangod, ami elég ritka harmincévesen. A tizen- és huszonévesek valahogy komfortosabban mozognak ezen a felületlen.
Kísérletezgettem, és a kutyám robbant először egy nagyot, aztán jöttek a szinkronos videók, Tokióval. Attól brutálisan belendült. De igazából külön munka egy ilyen oldalt jól üzemeltetni, nekem erre nincs kapacitásom. Hogy önazonos legyen, minőségi, és olyan, amit nem bánsz meg később. Az utazásos tartalmaim nem mennek nagyon, de azokat meg kifejezetten szeretem.
Mihez kezdenél most egy szabad nappal?
Valami tengerparti helyen lennék, jó messze. Csak úgy lenni, enni, kirándulni. Reggeli az ágyban, séta a tengerparton, hatalmas beszélgetések. Szerelmes pillanatok.
Pedig olyan egyszerű ez, nem? Reggeli az ágyban...
Nagyon nehéz megélni a pillanatot. Már egy Insta-oldal is megmérgezi, elkezdesz posztokban gondolkodni. A lényeges dolgok meg elfutnak melletted. Van, akinek nincs közösségi oldala. El tudnám képzelni, hogy nekem ne legyen? Nem tudom, sok emberrel így tartom a kapcsolatot. De sokszor próbálom elengedni. Annyi jó dolog van körülöttünk, csak észre kell venni.
