A magyar művész hímzéseivel meséli el, milyen a tökéletlenség - exkluzív interjú Palotás Ágival

Mikor, minek a hatására kezdtél el hímzéssel foglalkozni?
Kiskoromban anyukám tanított meg a keresztszemes hímzésre, de akkor még pár hónapnál tovább nem tudott lekötni. Mindig volt valamilyen kreatív hobbim, de a hímzéshez csak az Angliában töltött Erasmus félévem alatt tértem vissza. A MOME Design- és Művészetelmélet BA szakán végeztem, de a bristoli egyetem a textiltervezés szakra fogadott be, és ez a félév inspirált arra, hogy én is elkezdjek alkotóként működni.
Az elméleti közegből kiszakadva nagyon felszabadító volt tervezők között mozogni, első kézből megtapasztalni a munkafolyamataikat, és ekkor találtam rá újra a hímzésre is. Először leginkább a képzőművészeti lehetőségek fogtak meg a médiumban, aztán később, amikor egy személyes tragédiát próbáltam feldolgozni, jöttem rá, hogy mennyire meditatív ez a tevékenység. Ekkor három héten keresztül dolgoztam egy gyöngyözött képen, abban az időszakban ez volt az egyetlen dolog, ami igazán meg tudott nyugtatni. Mikor kész lett ez a munka jöttem rá, hogy mindenképp folytatnom kell a hímzést.

A legtöbb ember első asszociációja a klasszikus magyar matyó a hímzés szó hallatán. Te gyakorlatilag újraértelmezted ezt, és leromboltad a hímzés körüli sztereotípiákat. Honnan merítettél mindehhez inspirációt, volt előtted valamilyen minta?

Talán helyesebb lenne úgy mondani, hogy felcsatlakoztam erre a pár éve tartó hullámra. Nagyon sokáig a textil, mint médium, kiváltképp a hagyományos technikák mint a hímzés vagy a szövés, kézimunkának bélyegezve, teljesen ki voltak rekesztve a képzőművészet, magasművészet világából. Ez szerencsére már erősen változóban van, és ugyan még sokszor mindig mellékágon fut, egyre nagyobb teret hódít meg magának a textilművészet. Rozsika Parker - The Subversive Stitch című könyve egyébként részletesen foglalkozik ezzel a jelenséggel. Az idei Velencei Biennálé központi kiállításain például nagyon hangsúlyosan jelen van a textilművészet, szóval szerintem mindenképpen jó irányba tartunk.
Mire én elkezdtem ezzel foglalkozni, sok remek példa volt előttem. Tracey Emin pimasz képei, Szabó Eszter Ágnes zseniális, Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val című munkája, na meg az a számtalan, fantasztikus művész akiket Instagramon ismertem meg, mikor belevetettem magam ebbe a világba. Rengeteg lehetőség van ebben a médiumban, a feminista, politikai felhangú üzenetektől kezdve, a friss, humoros esztétikai megoldásokon át a divatba és lakberendezésbe oltott művészetig, épp ettől lett annyira izgalmas számomra.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne tartanám nagyra a népi iparművészetet, hiszen hihetetlen tudást és precizitást igényel, és nagyon fontos ennek az örökségnek a megőrzése. Ezt a történelmet maga a médium is magával hordozza, pont ettől lesz sok munka friss és könnyen emészthető - mindenki találkozott már legalább egy klasszikus hímzett terítővel vagy díszpárnával, és új motívumokat látni egy régről ismerős keretrendszerben, kifejezetten szórakoztató és figyelemfelkeltő.

Mi az ars poeticád? Milyen üzeneteket közvetítesz a mintáiddal?

Ha egy konkrét üzenetet kéne megfogalmaznom, akkor az a tökéletlenségek elfogadása lenne. Hajlamos vagyok túl komolyan venni az életet, mindent előre fejben eltervezni, aztán pofára esni és feladni, amikor semmi se úgy alakul, mint számítottam rá. A hímzésnél viszont pont tetszik amikor girbegurbák az öltéseim, és egy minta teljesen máshogy néz ki a végére mint ahogy elterveztem. Érdekes, hogy pont egy ilyen precíz, nagy figyelmet igénylő műfajban találtam meg, hogy hogyan legyek lazább.
De egyelőre még egy erősen kísérleti fázisnál tartok, próbálom megtalálni a stílusom. Eleinte próbáltam előre definiálni, hogy mi az, amit el akarok ezzel érni, de most már inkább a folyamatra hagyom, hogy vigyen ahova akar, aztán egyszer úgyis összeáll a kép, és onnantól tudok majd tudatosan építkezni.

A hímzés mellett blogolsz is Urban Sorceress néven. Milyen nő testesíti meg a "városi boszorkányt"? Miről mesélsz legszívesebben a követőidnek?
Évekkel ezelőtt próbálkoztam a divatbloggerkedéssel, innen jött az Urban Sorceress név - szerencsére hamar rájöttem, hogy nem leszek fashionista, de a név megmaradt. Eleinte csak egy futó poénként indult a baráti társaságban, a teljesen fekete ruhatáram, meg a kalapmániám miatt, de aztán egyfajta világszemlélet is társult hozzá. Meglátni a szépet az átlagosban, a szomorkásban, nagyvárosban élve is felvenni a természet ritmusát.
A boszorkányság akár mint vallási hozzáállás, akár mint öltözködési stílus, vagy egyszerűen mint egy attitűd különben is reneszánszát éli most a huszonéves nyugati nők körében. Ez egyszerűen magyarázható a kilencvenes évek ikonikus boszorkányos filmjeivel és sorozataival - kiskoromban imádtam, hogy mennyire függetlenek és vagányok a Bűbájos Boszorkák sorozat, vagy akár a Bűbáj film főszereplői (pedig utóbbit sose tudtam végignézni mert túl ijesztő volt). A városi boszorkányság nem arról szól az én felfogásomban, hogy tarot kártyát hordunk a táskánkban - bár az is tud izgalmas lenni - hanem sokkal inkább erről az önálló, merész attitűdről.
A blog sajnos egy ideje háttérbe szorult, pedig nagyon szerettem csinálni - a domainnel való bénázás miatt pedig a posztok nagy része el is veszett. A fennmaradt bejegyzésekben a formula az volt, hogy egy rövidke íráshoz társítottam rengeteg képet, leginkább az utazásaimról. Főleg telefonnal, és a 15 éves, szappandoboz-komolyságú analóg gépemmel fotózok, a blogolás pedig egy szuper módja volt az emlékek megőrzésének és megosztásának. Ha újra lesz időm foglalkozni vele, szerintem egy filozofikusabb megközelítésből fogok nekivágni az írásnak.

Tervezel mostanában nagyobb utazást, esetleg új művészeti projektet?Utazásból csak egy berlini kiruccanás van most konkrétan betervezve, de évek óta formálódik egy izlandi, illetve marokkói út is - ha nem hagyom, hogy spontán kisebb utak eltereljék a figyelmem, talán meg is valósulnak végre.
Nagyobb volumenű művészeti projekttervvel pedig tele van a padlás, már csak az önfegyelem kell, hogy végig is vigyem őket. De épp most egy csoportos kiállításra készülök, ami január első felében lesz megtartva a 2B Galériában - aztán reményeim szerint még 2018-ban eljutok addig, hogy önállóan is kiállíthassak valahol. De ahhoz még rengeteget kell tanulnom és dolgoznom.