Variációk az anyaságra – A hét könyve: Rose Napolitano kilenc élete
Biztosan előfordult már mindenkivel, hogy legalább egyszer átfutott fején a gondolat: „Mi lenne, ha...? Mi lett volna, ha...?”
Ezeket láttad már?
Donna Freitas második regényében párhuzamosan történetszálakon ismerjük meg a főhőse előtt álló lehetőségeket – és szembeállít minket a döntéseink súlyával.
Rose Napolitano egy sikeres professzor, akinek valódi szenvedélye a munkája, szereti a férjét, az életét teljesnek érzi. Harmincas éveit taposva viszont egyre többször teszik fel neki a kérdést (főleg a férje, Luke szülei), hogy mikor vágnak már bele a családalapításba. Eleinte Luke is kényelmesnek érzi a tudatos gyermektelenséget, de talán pont a szülői nyomás hatására valami átfordul benne, és gondolatai egyfolytában a gyerekek körül kezdenek el keringeni.
Rose nem ambivalens a témában, ő fiatal kora óta biztosan tudja, hogy nem vágyik az anyaságra, számára a szociológiai kutatásai és a gondosan felépített karrierje a prioritás; a férje viszont ezt egyre nehezebben viseli. Több körben veszekednek, érvelnek a témában, míg egy újabb vita tetőpontján kiderül, hogy Rose nem szedte a terhességi vitaminokat, amelyeket Luke vásárolt – innentől válnak szét Rose életei, attól függően, hogy a kritikus pillanatban hogyan dönt. Összepakol és elmegy, vagy Luke hagyja el őt? Beszedi a vitaminokat és teherbe esik, vagy továbbra sem szedi és elválnak? Együtt maradnak és gyermekük születik, vagy egy sor másik megpróbáltatással kell megküzdeniük?
Már az első oldalak is finoman jelzik, hogy Freitas regényében nemcsak az anyaság felvállalására fókuszál, hanem annak megannyi változatára is. A könyv bensőséges jelenetekkel fest képet Rose és édesanyja kapcsolatáról, későbbi, alternatív valóságokban pedig Rose-t látjuk, mint anyuka, aki biológiai vagy nevelt lányait tanítja sütögetni, vagy viszi el egy csajos bevásárlásra. A regény ilyen szempontból nem tesz különbséget a biológiai anyaság és a más felállásban betöltött anya szerepről – a gondoskodás és a szeretet pontosan ugyanolyan mindegyik állapotban.
A regény kendőzetlenül őszinte, és látszik, hogy Freitas nem fél az emberi psziché és a kapcsolatok legmélyére ásni, felszínre hozni a legrosszabb oldalaikat. Egyes variációkban Rose, vagy éppen Luke megcsalja a másikat; esetleg Rose hagyja, hogy a férje rámásszon a termékeny napokon miközben érezelemmentesen bámul ki az ablakon; vagy az egyik életében, Rose direkt megszegi a terhességi diéta szabályait, ezzel lázadva a nem kívánt állapot ellen.
Kifejezetten ritka, hogy a női karakterek nemcsak maternális, kedves és szerethető karakterként érvényesülnek, hanem teret kap a társadalmilag kevésbé elfogadott oldaluk is. Rose lázadásai, majd következő fejezetben bemutatott odaadó anyai viselkedése kiegyensúlyozzák egymást, így válik Rose teljessé – egy emberben egyszerre létezhet két, egymással ellentétes érzés is.
A regény konklúziója, az utolsó fejezet egyértelműen jelzi, hogy a szerző melyik alternatívát képzelte el valósnak, viszont a fejezetekben és az idősíkokban ugrálva, az olvasó is összerakhatja a számára legszimpatikusabb befejezést. Mindegyik életút egy kicsit más, és emiatt az olvasóknak is lehetősége van más és más életekben megtalálni saját magukat.
Freitas olyan regényt ír, amely könnyen olvasható akár a tengerparton vakáció közben, vagy otthon egy álmos vasárnapon – de mégis tovább megy az egyszerű romantikus síknál, és foglalkozik a szülők elvesztésével, a nőkre nehezedő társadalmi nyomással, és azzal, hogy igazából mindegy milyen nehéz döntéssel harcolunk éppen, a végén nincsen rossz végkifejlet, csak egy újabb variáció.
Csibra-Kaizler Tamara
