A megértés kézikönyve – A hét könyve: Kate Murphy: Az értő figyelem

Ezek mindenkivel megesnek, de Kate Murphy szerint egyáltalán nem mindegy, hogy milyen gyakran. Az értő figyelem egy globális problémának, a figyelem teljes hiányának az okát keresi – rengeteg empátiával és humorral megtoldva.

Nagy ritkán jön csak szembe velem egy olyan könyv, melynek olvasása közben eljön az az „aha-élmény”. Murphy zseniális és részletesen kidolgozott könyvének befejezése után hagytam, hogy leülepedjen bennem minden, amit az imént olvastam, majd levontam egy fájdalmas, de annál fontosabb konklúziót: nem vagyok annyira figyelmes, mint azt szeretném.

És ez nem a félregépelt betűkben, vagy az összefirkált határidőnaplókban mutatkozik meg, sokkal inkább abban, hogy nem vagyok olyan jó hallgatóközönség, mint ahogy eddig hittem. Murphy kiemeli, hogy egy jó újságírónak elengedhetetlen erénye a mély és kitartó figyelem, ám ez nem egy szuperképesség, ami csak keveseknek adatik meg; hanem egy hatodik érzék, amit elsajátítani, majd tökéletesíteni kell.

A könyv tizenhét fejezete mindig újabb és újabb oldaláról mutatja be a figyelem erejét, mélyebb dimenziókat alkotva a figyelem hiányának a modern világban. Egymás mellett szerepelnek a túsztárgyalók, a bútorértékesítő, a coach, a rádiós műsorvezető és a pap tapasztalatai is, s a rengeteg történetet végigolvasva kiderül, hogy nincsen egyetemes igazság vagy útmutatás: mindenki a maga módján figyel.

Murphy többször is kihangsúlyozza, hogy teljesen más valakit nézni és hallgatni, mint valóban odafigyelni rá. Bár a látás és hallás egy hétköznapi környezetben alapfeltétele a másikra odafigyelésnek, mégis sokszor elkövetjük a hibát, hogy itt megállunk, és míg a legjobb barátunk végtelen monológba kezd az őt ért nehézségekről, az agyunk a saját útjára kel, álmodozunk, bevásárló listát írunk, rápillantunk a telefonunkon felvillanó értesítésekre. De a könyvből az is kiderül, hogy nagyrészben nem is a mi hibánk, hogy elfejtettünk figyelni, a modern világban valódi kincset ér ez a képesség; pontosan ezért fizetünk rengeteg pénzt pszichológusoknak, coachoknak, vagy keresünk fel lelkivezetőket.

Murphy is hivatkozik arra a kutatásra, miszerint a tömeggyilkosok, öngyilkosmerénylők túlnyomó többsége teljesen el volt szigetelve a társadalomtól, nem figyelt rájuk senki, így ők sem figyeltek többé másra. Az egyik legizgalmasabb fejezetben a közösségi média demokratikusságát és antidemokratikusságát állítja szembe egymással. A könyvben megszólaló Gómez atya foglalta össze legjobban az internet nagy problémáját:

Nagyon sokan akarnak beszélni, de kevesen akarnak figyelni, és ettől egyre többen szenvednek.

Míg a Facebook, Instagram, Twitter és társai lehetőséget nyújtanak, hogy akár az egész világgal megoszthassuk gondolatainkat, addig annak is teret enged, hogy csakis olyan oldalakat böngésszünk, melyek tükrözik véleményünket. Ma már csak az olvas ellentétes véleményeket taglaló platformokat, aki direkt hergelni akarja magát és felbőszült kommentháborúkat kíván vívni. Ez a fajta radikalizálódás egyre mélyebb árkokat váj az emberek közé, a végkifejlet pedig az, amikor már a saját családtagjainkkal, barátainkkal szakítjuk meg a kapcsolatot, mert mondjuk másra szavaztak, mint mi. Bár Murphy megoldása egyszerűnek és utópisztikusnak hangzik, de egy sor pszichológiai tanulmány és kísérlet támasztja alá a figyelem gyógyító és összetartó erejét.

Ettől a rövid, de annál elgondolkodtatóbb könyvtől kapunk egy torz tükröt, ami megmutatja milyen az emberiség megértő figyelem nélkül, ugyanakkor láthatunk benne sikertörténeteket is, hogy egy értő fül mennyi mindent tud elérni; legyen szó bútoreladásról, gyereknevelésről, vagy fókuszcsoport vezetésről.

Murphy könyvében pont az volt a legértékesebb, hogy egy percig sem ítélkezett vagy szidott – de nem is kínálta aranytálcán a megoldást. Ha úgy vesszük, semmi mást nem csinált, mint felvázolt egy generációs problémát, és feltette az olvasónak a kérdést: Most már ráérsz figyelni?

Szerző: Csibra-Kaizler Tamara