Amikor az online jelenlét átveszi az irányítást a saját gondolataink felett – A hét könyve: Erről nem beszélünk

2022. április 10.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mi az internet? Egy kollektív, közösségi tudat? Egy véget nem érő gondolatfolyam, amiben naponta több órát eltölthetünk? Az online térhódítása óta tesszük fel ezeket a kérdéseket, és még mindig nincsen biztos válasz.

Patricia Lockwood első regényében, a konstans online jelenlétről ír, a közös, hangos gondolatainkról, és a kulcsfontosságú dolgokról, amelyekről mégsem beszél senki.

Lockwood a Priestdaddy című memoárjával robbant be igazán a köztudatba, előtte online irodalmi fórumokon publikált és szerzett magának egy kisebb rajongótábort. A Twitteren rendszeresen posztol rövid, csattanós, lírai megfogalmazású tweeteket, amelyek vagy a kurrens politikára reagálnak, vagy csak véletlenszerű gondolatfelvillanások, verbális mémek.

Egy időben nagyon is aktív volt online, saját elmondása szerint naponta több órát töltött vizuális kontentek fogyasztásával, gyártásával. Az Erről nem beszélünk eredetileg naplónak indult, amiben meg akarta örökíteni a gondolatait és párhuzamot vonni az internet hömpölygő tartalmaival: meglátása szerint az internet nyelve és a szüntelen online lét átvette az irányítást a saját gondolatai felett, begyűrűzött a tudatába – már az internet türelmetlen metronómja diktálta a gondolatai minőségét, nyelvét, kaotikus váltakozását.

A könyv első része valóban ezt az állapotot idézi meg. Az önéletrajzi ihletésű regényhez csak annyi háttértudás szükséges, mint amennyit az ember akarva-akaratlanul begyűjtött a közösségi médiás oldalakon: a közös tudásként felhalmozott mémek, a mindenki által értett szólások, a viccek, amelyek talán nem is viccesek máshol csak is az internet rengetegjében. A könyv nem kérdez rá, hogy miért töltünk ennyi időt a fizikai valóságot magunk mögött hagyva a telefonunk kis képernyőjéhez ragadva – egyszerű tényként kezeli, hogy mindenki ezt csinálja, gondolkodás nélkül. A rövid, pár soros bekezdésekből álló fejezeteket ugyanolyan gyorsan és élvezettel lehet olvasni, mintha csak az Instagrammot pörgetnénk lefekvés előtt.

Lockwood számára az internet először egy alkotói terep volt, utána szórakozás, de leginkább egy olyan tér, ahol test nélkül, csak szellemként létezhetett, és nem kellett olyan a női mivoltából adódó kérdésekre válaszolnia: Mikor lesz végre gyereked? Az elején kevés információt tudunk a regény névtelen narrátora személyéről: tudjuk, hogy van egy férje, hogy profi módon navigál az online térben – vagy portálban, ahogyan ő hívja –, és hogy egy virális tweetnek köszönhetően mindenféle konferenciákra és előadásokra meghívják, hogy beszéljen az internetről, mint bennfentes. Mikor éppen nem csatlakozik az online közösségi élethez, a mindennapokban akkor is az interneten megtanult dolgokat, vicceket adaptálja: megmossa a lábát, mert kiderült, hogy sokan ezt nem teszik; undorító ételt rendel, mert egy másik létezési síkon ez viccnek számít.

A „nagyon online” elbeszélőt végül egy családi tragédia rántja vissza a valóságba: csakúgy, mint Lockwood életében, a könyvben is a narrátor húga terhes lesz és kiderül, hogy a baba egy nagyon ritka, de annál veszélyesebb betegséggel fog születni – a túlélésre az esélye a nullához közelít. Ezen a ponton kezdődik a regény második része: megtalálni a helyet a való életben. Lockwood több olyan témát is felvonultat, amelyekről rengeteg szó esik online, de mégis teljesen más mérges fejekkel reagálni egy kommentre, mint a saját bőrünkön megtapasztalni például az ultravallásos szülők radikális látásmódját, vagy Ohio állam drákói abortusztörvényeit. Az elbeszélő szépen lassan kiszakad a portálból, és próbál megbirkózni a való élet súlyával. Az a rengeteg tudás, amit online magába szívott, a sok szórakoztató tartalom, a belsős viccek mind értelmüket vesztik, és az egész világon semmi sem lesz fontosabb a babánál és a húgánál. Bár néha-néha reflex-szerűen visszatér az internet labirintusába, de már inkább érzi magát vendégnek, mint tősgyökeres felhasználónak.

Az első fejezetekben még a narrátorral együtt az olvasó is keresi a valóéletre utaló jeleket a pár soros posztokban, de az utolsó oldal befejezésével már nem kérdés, hogy egy mennyire mélyen emberi történetet olvastunk. Az Erről nem beszélünk alapjaiban képes megváltoztatni az internethez és a közösségi médiához fűződő szimbiotikus kapcsolatunkat, mert bár realisztikusan bemutatja, hogy a mindennapi életünknek és a belső világunknak is része az online tér; de ott vannak azok a pillanatok, amelyeket lehetetlen posztokban, videókban, kommentekben reprodukálni: a tengermély gyász, a világraszóló öröm, a szomorúság közepette felvillanó boldogság.

Szerző: Csibra-Kaizler Tamara

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Futótűzként terjed Katalin hercegné szívszorító videója, még sosem mutatta meg ennyi arcát a hercegné

Futótűzként terjed Katalin hercegné szívszorító videója, még sosem mutatta meg ennyi arcát a hercegné

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Pár használat és újra ragyogni fog a bőröd - Mutatjuk, az 5 legtutibb hidratáló krémet (x)

Pár használat és újra ragyogni fog a bőröd - Mutatjuk, az 5 legtutibb hidratáló krémet (x)

Így kerüld el otthon a bakteriális vaginózist (x)

Így kerüld el otthon a bakteriális vaginózist (x)

A nők több mint felét érinti az inkontinencia az élete folyamán – szülész-nőgyógyász beszél a tabukról (x)

A nők több mint felét érinti az inkontinencia az élete folyamán – szülész-nőgyógyász beszél a tabukról (x)

Ezeket a hatóanyagokat mindenképpen érdemes beépíteni a bőrápolási rutinba! Mutatjuk, miért (x)

Ezeket a hatóanyagokat mindenképpen érdemes beépíteni a bőrápolási rutinba! Mutatjuk, miért (x)