A Diana-jelenség nyomában - Miért rajongunk még mindig annyira a walesi hercegnőért?
Diana Spencer 24 évvel ezelőtt hunyt el egy tragikus autóbalesetben, mégis olyan, mintha még mindig köztünk lenne. A média továbbra is rendszeresen foglalkozik vele, a családjával, a munkásságával, az életével kapcsolatos különböző teóriákkal. Napjainkban is töretlen népszerűségnek örvend fiatalok és idősek életében egyaránt. De mi az oka annak, hogy lassan két évtized után is úgy éltetjük a hercegnőt, mintha el sem távozott volna? Mi a titka örökké fénylő glóriájának?
Ezeket láttad már?
Diana Frances Spencer néven vált a brit királyi család tagjává, miután házasságot kötött Károly walesi herceggel, II. Erzsébet királynő legidősebb fiával, a brit trón várományosával. A párnak két fia született, Vilmos és Harry herceg.
Diana már eleve a brit nemesség tagja volt, John Spencer gróf és Frances Shand Kydd legfiatalabb lányaként, ennek köszönhetően a királyi család közelében nőtt fel a sandringhami birtokukon. 1978-ban Londonba költözött, ahol barátnőivel élt, és különféle rosszul fizetett munkákat vállalt, többek között egy óvodában dolgozott. Akkor került igazán előtérbe, amikor 1981-ben eljegyezte Károly, majd a későbbi aktivizmusa és csillogása hamarosan nemzetközi ikonná tette, amivel kiérdemelte a „Népek hercegnője” címet.
A média örök kedvence
Az egyik kézenfekvő válasz arra, miért foglalkozunk vele örökösen, az lehetne, hogy a média tesz róla. Rendszeresen jelennek meg cikkek, melyek összehasonlítják az öltözködését Katalin hercegné stílusával, de olyanok is szép számmal akadnak, melyek arról szólnak, hogyan neveli Vilmos és Katalin gyerekeiket Diana tanácsai szerint.
Természetesen abból az időszakból is lelkesen szemezgetnek, amikor barátnőivel élt Londonban és a mai napig megjelennek cikkek arról, hogy heti 18 fontért adta ki barátnőinek londoni lakása szobáit. Amióta berobbant a Korona című sorozat, amelynek negyedik évadában Emma Corrin színésznő tökéletesen megtestesítette az elhunyt hercegnőt, a közérdeklődést újbóli őrület váltotta fel, de a közmegszállottság mindig is jelen volt. Elkezdtek a felszínre kerülni a királyi család vélt és valós titkai, még többet foglalkoznak a magazinok a magánéletével, a házasságával, a királyi családban betöltött helyével és problémáival.
Ha pedig itt tartunk, akkor valóban: nem nehéz vele foglalkozni egy olyan jelentős sorozat után, mint amilyen a Korona, ami igyekszik lehetőségeihez mérten hűen bemutatni a királyi család életét. De itt van most a legújabb róla készült film is Kristen Stewarttal, a Spencer, ami egy harminc évvel ezelőtti karácsony eseményeit eleveníti fel.
Ám nem az Alkonyat sztárja az egyetlen, aki a hercegnő bőrébe bújhatott. Megtette már ezt 2013-ban Naomi Watts is, akárcsak Genevieve O`Reilly 2007-ben. A legkorábban pedig Julie Cox testesítette meg a filmvásznon az 1996-os Princess in Love-ban.
Tehát filmek, sorozatok, könyvek foglalkoznak még mindig a hercegnővel. Szinte egytől-egyig ugyanazt mesélik el, néha pedig amikor napvilágra kerül egy eltitkolt részlet, akkor tovább bővül Diana soha véget nem érő meséje, nem beszélve a rengeteg színes összeesküvés-elméletről, ami a halálát övezi.
Azt hihetnénk, ez nem más, mint színtiszta üzlet és a média újra meg újra előhúzza a kalapjából a walesi hercegnőt egy újabb produkció keretei erejéig. Ám ez a bűvészmutatvány nem lenne sikeres, ha a nézők nem lennének rá vevők. Márpedig az igazság az, hogy ennyi év után sem tudunk betelni Lady Dianával és ha az ezredik bőrt húzza le a témáról, mi arra is vevők leszünk.
A különcsége és példamutató viselkedése emelte ki a tömegből
Ahhoz, hogy megértsük a máig tartó Diana-varázslat működését, vissza kell utaznunk az időben, a hercegnő első nemzetközi turnéjára, mikor 1983-ban Károly herceget kísérte Ausztráliába és Új-Zélandra, amelyen fiuk, Vilmos herceg is velük tartott, ami akkoriban merőben szokatlan volt.
Az ilyen hivatalos túrák során a királyi család tagjai általában otthon hagyták gyermeküket. Lényeg, hogy a turné óriási sikert aratott, a pár tömegeket vonzott, ám a sajtó leginkább Dianára fókuszált és megalkották a „Dianamania” kifejezést, ami az iránta való megszállottságára utalt.
Imázsát tovább erősítette azzal, hogy 1987-től rendszeresen látogatott AIDS-es betegeket. Mivel a betegséget akkoriban tabuként kezelték, nagy port kavart, hogy Diana egyáltalán nem tartotta a távolságot tőlük, sőt megölelte a beteget.
Vagy mikor 1997-ben védőfelszerelést öltött és átsétált egy aknamezőn Angolában, hogy felhívja a figyelmet a taposóaknák felszámolására.
Mindezek mellett számos jótékonysági szervezet védnöke lett. Lady Diana volt a fiatalok, a hajléktalanok, a kábítószer-függők, az idősek, a súlyos betegek, a hátrányos helyzetűek támogatója.
A jótékonyságra gyakorolt hatása valószínűleg jelentősebb, mint bárki másé a 20. században
– mondta Stephen Lee, az Egyesült Királyság Jótékonysági Alapkezelők Intézetének igazgatója.
A társadalmi státuszával ellentétben közvetlenül viselkedett. Az emberek egy elérhető, hétköznapi hőst kaptak, aki figyel rájuk, végtelen türelemmel és szeretettel fordul feléjük. Ráadásul személyes varázsát, természetes báját és emberségét dicséri az, hogy varázsa a válása után is kitartott. Innen látszik, miszerint az embereket nem a királyi címmel járó tündérmese fogta meg, hanem Diana valódi lénye.
Ennek a jele az is, hogy az 1997. augusztus 31-én bekövetkezett hirtelen halála példátlan gyászt váltott ki az Egyesült Királyságban és az egész világon. Hónapokig égtek a gyertyák a Kensington-palota előtt, mert az emberek úgy érezték: egy csodálatos, jótét lelket veszített el a világ. Igen, a világ kevesebb lett Diana Spencer halálával. Vele együtt meghalt a legenda is, akárcsak Arthur király meséjében, kinek távozása a szebb világ, az Aranykor elvesztéséről is szólt.
Már életében is szentként tekintettek rá
Mi áll tehát a Diana-jelenség hátterében? Hogyan képes 40 éve a bűvkörében tartani minket?
Dianára már életében valóságos szentként tekintettek az emberek. Egy élő jelkép, szimbólum volt a világ számára, ami a kedvességet, a reményt, a jóságot és egyúttal a bátorságot jelképezte. Olyan, mint azoknak a legendáknak a hősei, akik gyerekkorukban elbűvöltek minket, mint Arthur király és a Grál-lovagjai. Van benne valami azokból a szentekből, akik alázatos életet éltek, és létezésüket mások megsegítésének szentelték. Napjainkban is ugyanúgy meghallgatjuk, elolvassuk ezeket a történeteket, néhányan még hitüket is lelik ezekben a különleges személyekben, ugyanis az embereknek ők jelentik a fényt a szürke, sötét hétköznapokban. Az ilyen rendkívüli jellemek miatt hisznek a csodákban, a jóságban.
Minden túlzás nélkül állítható: a hercegné is kezd ilyen legendás alakká válni. Azonkívül, hogy példamutató tetteket vitt véghez, az emberekben együttérzést ébresztenek élete viszontagságai. A gyönyörű, jó szívű Lady Diana, aki egyszerre küzdött a bulimiával, a királyi családdal, meg a házassági problémáival, nem vágyott egyébre az érzelmileg rideg környezetben, mint egy kis szeretetre és figyelemre, amit végül az őt imádó emberektől kapott meg. Bátran szembe ment a királyi család szokásaival, végigvitt egy válást, majd új románcba kezdett ahelyett, hogy feladta volna.
Szinte mindannyian találunk kapcsolatot önmagunk és Diana között, legyen az a szomorú gyerekkor, szüleink válása, vagy azért találunk hasonlóságot, mert előttünk sem ismeretlen a házasságtörő férj, a beilleszkedési problémák vagy a testképzavar. A történetében fel-felfedezzük a saját életünk tragédiáit. Példakép lehet azok számára, akiket megcsaltak, akik fájdalmas váláson vannak túl és azoknak is, akik szeretnék jobb hellyé tenni a világot. De még azok számára is jó példakép lehet, akik nem hisznek magukban, mivel Diana azután vált igazán magabiztossá, erőssé, miután életcéljává vált a jótékonykodás. A férje és a királyi család megtiporta önbizalmát, de azután, hogy szakított a „mérgező környezettel”, képes volt ismét virágba borulni.
Ugyanakkor ő képviseli erkölcsi ambícióinkat és késztet bennünket arra, hogy jobbak legyünk. Hiszen nem kellenek milliók ahhoz, hogy felhívjuk a figyelmet a taposóaknákra, az éhezőre Afrikában vagy lehetőségeinkhez képest mások segítségére legyünk.
Diana egy sokoldalú jelkép, de ha csak egy dolgot emelhetnénk ki vele kapcsolatban, az a szeretet lenne. Őszinte szeretettel fordult férjéhez. Imádta a gyermekeit, szeretett másokat boldoggá tenni és csak arra vágyott, hogy szeressék. Ha úgy vesszük, a vágya teljesült, hiszen négy évtized után is szüntelenül rajonganak érte az emberek. Nem lenne túl meglepő, ha Diana emléke száz év múlva sem halványulna el, és ugyanolyan élénk lenne, mintha még mindig élne.
Szerző: Orsolya Wadolowski-Balogh
Ennél a multinál bátran szólhatunk a HR-nek vagy a főnöknek, ha a menopauza megnehezíti a munkavégzésünket