A Bastille frontembere pánikrohamokkal küzd, mielőtt színpadra lép, de sosem mondana le a zenéről
A hazai fesztiválszezonok egyik állandó headlinere, a Bastille idén végre visszatérhet az egyik kedvenc koncerthelyszínére, hiszen augusztus 11-én újra a Sziget Fesztivál nagyszínpadára állnak. Ám hiába várják sokan a fellépésüket, a banda tagjai (főként a frontemberük, Dan Smith) máig nem hisznek magukban – és bátran felvállalják a kétségeiket. Így váltak a világ egyik legszerethetőbb zenekarává.
Ezeket láttad már?
A Bastille zenekar az elmúlt 12 évben több mint tizenegy millió lemezt adott el világszerte, meghódította a slágerlistákat, teltházas koncerteket adott, és közben számtalan rangos jelölést (például Grammy vagy Billboard Music Awards), illetve díjat is bezsebelhetett. Olyan sorozatokban hallhattuk a dalaikat, mint a Vámpírnaplók vagy a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?, a „World Gone Mad” című számuk pedig a Netflix Bright című filmjének soundtrackjére került fel. (Fun fact: a Trónok harca 7. évadának utolsó epizódjában cameozhattak egyet a turnémenedzserükkel, bár végül csak ketten „élték túl a vágószobát”.)
Egyszóval, kétségtelen, hogy a brit csapat beírta magát a zenetörténelembe – a frontemberük és alapítótagjuk, Dan Smith azonban máig pánikrohamokkal küzd, ha színpadra kell lépnie. Sőt, alig akarja elhinni, hogy a hálószobájában íródott szerzeményei ilyen sikeressé válhattak. De egyáltalán nem fél attól, hogy beszéljen ezekről az érzéseiről – és éppen a sebezhetősége az, amivel az évek során belopta magát emberek millióinak szívébe. Köztük az enyémbe.
A rocksztár, aki sosem akart az lenni
„Nem is igazán tudom megmagyarázni ezt” – állítja Dan, aki bevallottan negatív véleménnyel van önmagáról. „Azt hiszem, disszonancia van a fejemben lévő valóság és aközött, amit elértünk, illetve, ahogyan engem észlelnek mások.” Egyáltalán nem tartja magát rocksztár alkatnak, sosem szerepelt a tervei között, hogy egyszer azzá váljon – és állítólag még az egyetemi haverjai is viccesnek találják, hogy nemzetközileg ismert előadó lett belőle az introvertált személyisége ellenére. Pedig Dan valójában már tinédzserként dalokat írt a zongoráján és a laptopján – csakhogy elképzelni sem tudta, hogy kiálljon mások elé és előadja őket. A szerzeményeit egészen egyetemista koráig megtartotta magának, majd a barátai biztatására részt vett egy tehetségkutató versenyen, ahol második helyezést ért el. Bár ideges volt a komfortzónáján kívül, mégis színpadra állt – és mire befejezte a tanulmányait, Chris Wooddal (dob), Kyle Simmonsszal (billentyű) és Will Farquarsonnal (gitár, basszusgitár) együtt zenekarrá bővítette a szólóprojektjét. (A koncertekre ma már Charlie Barnes is elkíséri őket ötödik tagként.)
Hálószobából a slágerlisták élére
A Bastille nevét egyébként tulajdonképpen maga Dan ihlette, ugyanis az ő születésnapján, július 14-én ünneplik a Bastille-napját - vagyis az egykori nagy francia forradalom kezdetét. És bár előfordulhat, hogy pusztán a csengése miatt esett erre a szóra a választásuk, utólag már tudjuk, nem is dönthettek volna jobban. A pop, az indie pop, a pop rock, a szintipop, az elektropop, az alternatív rock és az indie rock elemeit ötvöző, többnyire melankolikus szövegű számaik ugyanis forradalmian új hangzást hoztak a zenei életbe.
A srácok önállóan kiadtak egy EP-t, kölcsönautókkal jártak koncertezni az országban, ráadásul Dan hálószobájában írták az első albumuk, a Bad Blood dalait – így a Pompeii, a Things We Lost in the Fire és a Flaws című szerzeményeket is. A többi pedig már tényleg történelem, hiszen a megjelenés évében, azaz 2013-ban rekordszámban adták el a lemezt. De ha azt hinnéd, hogy Dan ezután más szemmel nézett magára, tévedsz! „Mindig is nagyon pesszimista voltam. Folyamatosan arra számítottam, hogy az egész darabjaira hullhat” – vallotta be a most 36 éves frontember.
A karanténnak vannak győztesei
Dan borúlátó hozzáállása ellenére a Bastille mégis sikerre született, és immár négy nagylemezzel büszkélkedhetnek. A legutóbbi, a Give Me the Future 2022 februárjában jelent meg és – ahogyan azt már tőlük megszokhattuk – hamarosan elérhetővé teszik az album bővített, delux változatát is. A Give Me The Future + Dreams Of The Past nem sokkal az idei Sziget Fesztiválos fellépésük után, augusztus 26-ától lesz elérhető, és több olyan dalt fog tartalmazni, ami az eredeti verzióra még nem került fel – például a legfrissebb kislemezük, a Revolution. (Külön érdekesség, hogy eddig mindegyik korongjukat három év különbséggel adták ki, ezért a következővel jó eséllyel 2025-ben jelentkeznek majd.) A legutóbbi lemezük elkészülését egyébként tulajdonképpen a lezárásoknak köszönhetik, mivel koncertlehetőségek hiányában Dan kizárólag a dalszerzésre fókuszálhatott - amikor éppen nem egy élelmiszerbanknál önkénteskedett. „Bizonyos értelemben ez egy nagyon szép időszak volt számomra, minden bizarrsága ellenére” – ismerte el. „Minden percemet alkotással kellett töltenem, ami egyszerűen csodálatos volt.”
Furcsább a fikciónál
Ahogyan az a címéből is kiderül, a Give Me the Future esetében a jövő kérdésköre került a középpontba – és az, hogy a sci-fi filmek, amiket egykor néztünk, ma már korántsem olyan futurisztikusak. Az új dalokban arról a – régen talán szürreálisnak tűnő - valóságról beszélnek, amiben ma élünk. Így szóba kerül a milliárdosok űrversenye, a klímakatasztrófa, a virtuális pornó vagy akár a robot(okkal való) szex is, illetve a tény, hogy immár képesek vagyunk alapjaiban megváltoztatni a külsőnket. Dan úgy látja, aligha akad kifejezőbb mondás a világ jelenlegi állására, mint a „furcsább a fikciónál” – elég, ha csak arra gondolunk, hogy a technológia és főként az internet gyakorlatilag az élet minden területére hatással lehet, a politikától kezdve az egymással való kommunikációnkon át. „A társadalom és a kultúra egy furcsa pontján állunk, ahol – ha nem tetszik az igazság – sok ember kitalálhat egy másikat, vagy kiválaszthatja, hogy az úgynevezett igazságnak’melyik változatát akarja elhinni. Ez őrültség. Az alternatív tények nem tények.”
Tükröm, tükröm…
Éppen ezért Dannek eszében sincs eltitkolni, hogy bár borzasztóan hálás a közönsége szeretetéért és kiváltságos helyzetben érzi magát, mégsem rajong a turnézásért – aminek részben a testdiszmorfiás zavara az oka. Tinédzserként túlsúllyal küzdött, és máig emlékszik rá, mennyire szerette volna megváltoztatni a külsejét akkoriban. Mielőtt harmadéves lett az egyetemen, Thaiföldre utazott, ahol elkapott egy vírust, ami kihatással volt étvágyára is és a súlya csökkenni kezdett. Amikor hazaért, elkezdett mozogni és egészségesebben étkezni, és hamarosan egy egészen más ember nézett vele szembe a tükörből – ám mégis csak a régi énjét látta. Azt mondja, a változás nem turbózta fel hirtelen az önbizalmát.
„Hosszú időn keresztül még mindig egy nagy darab srácként azonosítottam magam, a mai napig ezt teszem. Szerintem sokan szenvednek a testdiszmorfiás zavar különböző változataitól. Mindannyiunk fejében él egy kép önmagunkról, és ez a verzió gyakran nagyon különbözik attól, ahogyan mások szemében élünk.” És hogy milyen hatással lehet ez a betegség egy előadó pályafutására? Nos, akár el is lehetetleníthetné azt. „Elég bonyolult dolog minden este színpadra állnia a közönség elé annak, akinek testképzavara van, hiszen az ösztöneim azt súgják, rejtőzzek el” – ismerte be Dan. De (nagy szerencsénkre) hétről hétre szembenéz ezzel a félelmével és kilép a reflektorfénybe – augusztus 11-én például a Sziget Fesztiválon hagyja el a komfortzónáját. Én biztosan ott leszek, amikor megteszi ezt.
A meg nem értett addikció, ami épp annyira alattomos és veszélyes, mint a drog, vagy az alkohol: a társfüggőség