5 program, amit semmiképp ne hagyj ki, ha a Művészetek Völgyében jársz!
Július 21-30. között ismét megrendezésre kerül a Művészetes Völgye Kapolcson, Vigándpetenden és Taliándörögdön, immár 27. alkalommal.
A fesztivál 10 napig tart, ez alatt pedig csaknem 1200 program várja a kikapcsolódni vágyókat. Koncertek, kézműves foglalkozások, közösségépítő programok, színházi bemutatók, különböző játékok és irodalmi estek.
Ezeket láttad már?
Ha egy igazán sokszínű fesztiválon szeretnél részt venni, csábítsd el barátaidat a völgybe és legyen részetek egy felejthetetlen élményben együtt!
Összeválogattuk nektek azt az 5 programot, amit a tíz nap során semmiképp sem szabad kihagynod!
Lackfi János, Lovasi András és Heidl György mesélnek arról, milyen is az, amikor az életed felénél jársz. Múltbeli és jelenkori történetek, vicces sztorik kerülnek elő, és az is kiderül, lehet-e még újrakezdeni ennyi idősen, és mikor jön el a kapuzárási pánik. A beszélgetést a Lovasi-Lackfi lemez dalai kísérik.
Kató Móni több kreatív foglalkozást is tart kicsiknek és nagyoknak egyaránt a fesztivál ideje alatt. A művésznő segítségével kerámia-festést és egyéb barkolcsó technikákat sajátíthatsz el. A program egész nap várja a látogatókat, így akár két koncert között is átugorhatsz Mónihoz.
A hazai fellépők közül persze gyakorlatilag bárkit kiemelhetnénk, hiszen idén is koncertet ad a Napra, a (halál;orgazmus), a Middlemist Red és a Balaton zenekar is, de most ezúttal a Csaknekedkislány meghallgatására buzdítunk. A CSNK az elmúlt két évben vált igazán népszerűvé, és ha őket kérdezik, miért, csupán annyit válaszolnak, hogy "mert szexi a zenéjük".
...de ezúttal kicsit másképp! Stredl Terézia pszichológus segítségével egészen új oldalról ismerhetjük meg a személyiségünket, a szorongásainkat, és minden gondolatot, ami foglalkoztat bennünket. A beszélgetések kötetlen keretek között zajlanak a Tilos Udvarban, így bármikor csatlakozhatsz és távozhatsz is.
A francia zenekar nem véletlenül nevezi "újhullámnak" a zenéjét: származásuk és dalaik hangzásvilága meglehetősen innovatív, hiszen nagyrészt olyan előadók dalait dolgozzák át lágyabb verzióra, mint a Dead Kennedys vagy a Joy Division. Ilyet garantáltan nem hallottál még!