Miért éppen Dánia? Személyes történetem a dániai továbbtanulásról és az ottlétről
A nevem Fricska Zoé. Jelenleg a gyakorlatomat töltöm a Glamournál Budapesten mint újságíró gyakornok. Viszont ahogyan vége van a nyárnak, visszamegyek Koppenhágába, hiszen a mai napig ott tanulok. Most éppen a KEA-Copenhagen School of Design and Technology Communication and Media Design szakán végzem a tanulmányaimat. Immár 4,5 éve, hogy Dániában tanulok és dolgozom. Na de honnan is jött nekem ez az ötlet, és mennyire volt egyszerű ennek a megvalósítása?
Ezeket láttad már?
Az életem nagy részét, beleértve a gimis éveimet egy nagyobb, vidéki városban töltöttem. Viszonylag tudatosan építgettem a tanulmányi "karrieremet", már egészen általános iskolás koromtól.
Szerencsére több mindenben jó voltam. Jó nyelvérzékkel rendelkeztem, professzionális sportoló voltam, illetve az irodalom is nagyon érdekelt.
Mégis, már 3 éves korom óta a divat volt a mindenem. Mindig megvettem a legújabb divatmagazinokat (köztük a Glamourt is), könyveket és ezekkel kapcsolatos filmeket néztem.
De úgy voltam vele, hogy hát mit is tehetnék, hiszen nincsen ilyen gimnázium. Az a legjobb, ha az angolra fektettem a hangsúlyt, mivel onnan még sok irányba el tudok menni.
Így a következő négy évemet emelt angol tagozatos gimnáziumban töltöttem. Ha őszinte akarok lenni, szerintem egészen 11. osztályig úgy gondoltam, hogy az angol nyelvvel szeretnék foglalkozni, mert már akkor tisztában voltam vele, hogy Magyarországon sajnos nincsen olyan egyetem, ahol bármilyen divattal kapcsolatos dolgot tanulhatnék.
Kivéve a divattervezői szakot, amely annak ellenére, hogy nagyon érdekes, mégsem vonzott soha. Sokkal inkább érdekelt a divatszakma üzleti oldala. A marketing, a beszerzés, az arculattervezés és a kommunikáció. A sportra is tudtam volna összpontosítani, és elmenni egy testnevelési egyetemre, de nem szerettem volna ennyire egy lábon állni, hiszen egy nem várt sérülés sok mindent tönkretehet.
Így hát az anglisztika és a nemzetközi tanulmányok álltak a listám elején egészen addig, amíg el nem mentem életem első Educatio kiállítására Budapesten.
A standokat szorgosan körbejárva figyelmes lettem egy dániai továbbtanulásos logóra. Előtte sosem jutott még eszembe, hogy engem bármilyen szinten is vonzana Skandinávia.
Itt találkoztam egy fiúval (aki később a mentorom lett). Ő mesélt nekem a dániai életről: milyen ott tanulni, milyen költségekre lehet számítani, mennyire lehetséges az iskola mellett dolgozni, és csak úgy általában, milyen ott az élet. Ahogyan ezt ecsetelte nekem, eléggé felcsigázott. Pont egy olyan szakra járt, ahol marketinget lehetett tanulni angol nyelven a divat és az életmód iparra összpontosítva.
Ennél több nem is kellett, innentől kezdve csak ez az opció járt a fejemben. A szüleim és a környezetem persze elég kritikusan fogadták ezt az egészet.
Nem hitték, hogy tényleg megcsinálom azt, amit kitaláltam.
Ahogyan teltek az évek, sor került a felvételire. Ez egy elég stresszes időszak volt, mivel a külföldi jelentkezés mellett ott volt az érettségi is. Szerencsémre az Educatio-n látott szervezet a segítségemre volt a jelentkezés és ügyintézés zavaros folyamatában.
Igazából csak egy angol nyelvi teszten kellett átmennem, átfordíttatnom az összes bizonyítványomat, írnom egy angol CV-t, motivációs levelet és átmennem egy vizsgán (ez persze szakról szakra változik).
Itt megjegyezném, hogy a dánok számára sokkal fontosabb az, hogy milyen motivációval és angol nyelvtudással rendelkezik valaki, mint hogy hány emelt érettségit sikerült 5-ösre megírnia.
Ezt követően sikerült továbbjutnom az első fordulón. Itt jött el az ideje egy Skype beszélgetésnek a jövendőbeli tanáraimmal. Ez arra szolgált, hogy felmérjék a nyelvtudásomat, a motivációmat, illetve, hogy elmondják, hogy ez nem egy könnyű út, mivel elég sok pénzzel és eltökéltséggel kell nekivágni.
Reménykedtem, hogy ez nem lesz probléma számomra, mert biztosan találok valamilyen munkát.
Az érettségi után pár nappal meg is kaptam a leveleket, hogy itthon is felvettek, viszont kint is. Mérlegelve mindent, úgy döntöttem, hogy nekivágok ennek az izgalmas útnak és kiköltözöm Dániába tanulni.
A döntésemet nagyban befolyásolta, hogy tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy bárhogyan is választok, pénzügyileg teljesen magamra leszek utalva.
Tudtam, hogy a szüleim nem tehetik meg, hogy vegyenek vagy béreljenek nekem egy lakást Budapesten, ahogyan azt sem, hogy pénzt küldjenek nekem Dániába. Tehát mindenképpen muszáj lesz az iskola mellett dolgoznom.
Sokan felkészítettek rá, hogy abban az esetben, ha magyar egyetemen tanulok, elég nehéz lesz mellette dolgoznom a sok tanulás miatt, így maradt volna a diákhitel. Nem szerettem volna az életemet egy hitellel a nyakamban kezdeni, és ott lebegett a szemem előtt az is, hogy ha kimegyek azt tanulhatnám, amit igazán akarok, olyan nyelven amilyenen akarom.
Így történt az, hogy egyik este megvettem a jegyet Billundba. Eközben találtam is egy szobát közel az egyetemhez. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy tudtam, a barátom is velem tart, így együtt vágunk neki az ismeretlennek és segítjük egymást.
Annak érdekében, hogy minél több eséllyel induljak, az összes spórolt pénzemet, a ballagási ajándékokat mind a szobám kauciójába és költözésembe tettem bele. Sőt, a Sziget bérletemet is eladtam, csak minél tovább húzzam ki, mielőtt munkát találnék.
Ekkor még nem Koppenhágában éltem, hanem egy kisebb városban, amely a Jylland félsziget közepén helyezkedik el. Konkrétan a semmi közepén. De én mégis úgy gondoltam, hogy ez az iskola mindent megér. Az első időszak nagyon izgalmas volt. Többször ért úgymond "kulturális sokk", mivel akárhogyan is Európán belül maradtam, mégis annyi furcsa, dán szokásra lettem figyelmes. Az iskola nagyon tetszett és persze az is, hogy angolul tanulhattam és végre azt, amit szerettem volna. A problémáim akkor kezdődtek, amikor rájöttem, hogy egy kisvárosban (ami tele van diákokkal, akik mind munkát keresnek) dán nyelvtudás nélkül nem leszek képes munkát találni. Még jó, hogy a tanulás ingyenes volt, viszont a megélhetési költségeimet mégis finanszíroznom kellett valahogyan.
Így történ az, hogy elkezdtem újságot hordani egy utánfutóval, amelyet a biciklimre erősítettem (ezt a munkát általában dán gyerekek végzik, mivel ők már egészen kiskoruk óta munkát vállalnak az iskola mellett). Mivel Dániában körülbelül nincsen olyan nap, hogy ne esne az eső, elég gyorsan be kellett ruháznom egy esőkabátra és esőnadrágra (igen, én is meglepődtem, hogy létezik ilyen). Sajnos ez a munka elég megterhelő volt fizikailag és az állandó esőben való biciklizés sem tett jót. Az utolsó egyetemi évemben éjszakai takarításra váltottam, illetve párszor eljártam raktárakba pakolni. Ezen a ponton még mindig nagyon hálás voltam, hogy egyáltalán van valami, amit tudok csinálni az iskola mellett, még akkor is, ha az nem fedezi teljesen a költségeimet. Viszont a suli igazán megérte. Olyan dolgokat tanulhattam, amikről előtte sosem hallottam még.
Dániában az oktatási rendszer eléggé különbözik a magyartól. Sokkal kreatívabb módon tanulhattunk, illetve a legtöbb dolgozatunk és vizsgánk digitális formában történt, kivéve, ha egy terméket kellett elkészítenünk. Az egyéni és a csoportmunka körülbelül 60-40%-ban volt jelen a képzés során, így volt szerencsém megtapasztalni, hogy milyen is lenne egy multinacionális cégnél csapatban dolgozni, mivel a legtöbb esetben különböző specializációkról érkezik egy-egy ember, így egy teljes csapat jön össze. Emellett, sokszor dolgozunk igazi cégekkel, amelyek vezetői bejönnek az iskolába és előadnak egy valós, a cégüket érintő problémát. Ezekre a problémákra a csoportoknak kell megoldást találniuk egy új termék, app vagy kampány kitalálásával. Ha jól sikerül a projekt, akkor a cég komolyan elgondolkodik az ötleteinken és lehetőséget kínál jövőbeli együttműködésre. Például volt, hogy a Flying Tiger tulajdonosa tartott előadást a diákoknak.
Dániában, ahogyan Magyarországon is, létezik a Bachelor képzés, amely 3-3,5 évet vesz igénybe. Ellenben, a 2+1,5 év sokkal gyakoribb. Így, úgymond két szakot végezhet el a diák és abból lesz a végén egy Bachelor Degree.
Nekem ez nagyon szimpatikus volt, mivel Purchasing Managementet (Beszerzés menedzsmentet) tanultam, de mindenképpen meg akartam tapasztalni valami mást is.
Annak érdekében, hogy eldöntsem, mi is legyen a következő lépésem, úgy döntöttem, hogy kihagyok egy évet a két szak elvégzés között, Koppenhágába költözök és dolgozni fogok.
Az, hogy a kisvárosból Koppenhágába költöztem, életem egyik legjobb döntése volt. Azt tudni kell, hogy a dán (és összességében skandináv) emberek elég zárkózottak a magyarokhoz képest. Ha nem muszáj, nem fognak hozzád szólni az utcán vagy a metrón. Sőt, sok esetben, ha melléjük ülsz a vonaton, inkább leszállnak. Erre persze rátett, hogy az egyetem és munka mellett nem volt időm dánul tanulni, és a kisvárosokban nem nagyon szívlelik, ha valaki nem dánul beszél hozzájuk. Legtöbbször már fiatal koruktól kezdve megvan a baráti körük, így nem feltétlen nyitnak új emberek felé. Szerencsére az internacionális diákok nagyon barátságosak, így könnyen össze lehet velük ismerkedni.
Viszont Koppenhágában teljesen más volt a helyzet. Mindenki sokkal nyitottabb, a város elképesztően modern és élettel teli, illetve sokkal több munka és szociális lehetőség akad. Lévén, hogy Európa egyik legdrágább országának a fővárosa, gondolom mondanom sem kell, hogy iszonytató árak vannak, mind lakások, mind programok és éttermek terén. Érzékeltetés képpen, ha valaki lakást keres Koppenhága városában, akkor 7 havi lakbért (3 hónap kaució, 3 hónap előre fizetett lakbér, illetve e havi lakbér) kell kifizetnie. Sajnos ez az összeg elég horribilis, még a dánok számára is.
A kihagyott évemben úgy döntöttem, hogy a munka mellett elkezdek dánul tanulni. A dán nyelvet úgy kell elképzelni, mintha forró krumplikkal a szádban próbálnál meg angolul beszélni. Legalábbis sokan ezt mondják. A kiejtés elég nehezen elsajátítható (sajnos nehezebb, mint az angol) de a nyelvtan elég könnyű.
Hála az intenzív nyelvtanfolyamnak, amit elvégeztem sikerült pár hónap alatt elérnem a középfokot. Ezt követően jelentkeztem a mostani egyetememre, a KEA-ra.
Majd kiugrottam a bőrömből, amikor megtudtam, hogy álmaim szakára a Communication and Media Designra vettek fel (Kommunikáció és médiadizájn). Az iskola, a környezet, az emberek, minden lenyűgözött.
Ahogyan elkezdtem a sulit, ugyanúgy dolgoztam mellette és végre lehetőségem volt megkapni életem első SU-ját (ez egy olyan támogatás, amelyet a dán állam kínál a diákok számára, ha képesek az egyetem mellett heti kb. 12 órát dolgozni). Igaz, a mai napig nem kaptam még igazán professzionális, "irodai" munkát, de valamilyen szinten mégis a divatiparban dolgoztam. Végre, ennyi év után megtehettem olyan dolgokat, amelyeket előtte soha: különböző éttermekbe járhattam utazgathattam, új elektronikai eszközöket vehettem magamnak és félre tudtam rakni. Volt például, hogy a Copenhagen Fashion Weeken vettem részt, divatbemutatókon dolgoztam vagy éppen modellkedtem feltörekvő dán márkáknak.
A legfontosabb lecke számomra, amit valószínűleg itthon nem tudtam volna ilyen gyorsan megtanulni, az az, hogy egyik pillanatról a másikra önálló és önellátó felnőtté kellett válnom. Ezalatt a 4,5 év alatt tudtam, hogy nekem kell megteremtenem magamnak mindent, amit szeretnék. Főzni, dolgozni, takarítani, ügyeket intézni stb. Mindkét egyetememnek eszméletlenül hálás vagyok, ahogyan az országnak is, hogy ilyen lehetőségeim akadtak. Annyi élménnyel, baráttal, tudással és tapasztalattal gazdagodtam, hogy teljes magabiztossággal állíthatom, hogy megérte 19 évesen fognom egy bőröndöt és nekivágnom ennek az ismeretlen országnak. Biztos vagyok benne, hogy ha hazaköltözök, sok kint tanult szokást adaptálok majd az itteni életembe. Mint például, hogyan éljek egészségesen, vagy hogyan tartsam fenn az egyensúlyt a munka és a személyes életem között.
Ahogy említettem, sok pozitív (internacionális légkör, nyelvtanulás, ingyenes és kreatív oktatás, pénz) és persze megannyi negatív (hihetetlenül rossz időjárás, lefúj a szél a bicikliről, zárkózott helyiek, a család hiánya, sok-sok bonyodalom és küzdés) dologgal jár, ha az ember külföldön tanul és dolgozik, de tudom, hogy nem cserélném el ezeket az éveket semmi másra, és ha újrakezdeném, valószínűleg mindent ugyanígy csinálnék.
Hiszen ez juttatott ide, ahol most vagyok. Életem egyik álommunkájához. Ahhoz, hogy igaz csak egy rövid ideig is, de újságíró lehessek Magyarország egyik legjobb divatmagazinjánál. Örömmel és izgalommal várom a folytatást és azt, hogy hova sodor legközelebb az élet.
Fricska Zoé
Yohji Yamamoto: „Az igazi divat eltűnőben van, de amíg élek, harcolok érte”