Ilyen menyasszonyt még sosem láttál - bugyit villantott, és a KALAP hihetetlen

2018. június 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Talán nem mond túl sokat neked a Emma Leth neve, pedig a dán lány elég nagy szenzáció mostanság a divatvilágban.

Eredetileg újságírónő, tévés, aki első sorban a feminista művészekről készített dokumentumfilmjével vált szélesebb körben ismertt. Emma emellett néhány cégnek vállalt kisebb modellmunkákat, így figyelt fel rá a nemzetközi divatszakma is, és tavaly várandóssága idején a Balenciaga modelljeként is felbukkant a francia márka kampányában.

11 ikonikus menyasszonyi ruha a filmvászonról

11 ikonikus menyasszonyi ruha a filmvászonról

Emma Leth azonban most nem a karrierjével került az érdeklődés középpontjába. A modell-újságírónő ugyanis nemrég férjhez ment, és valószínűleg az egyik legváratlanabb menyasszonyi outfitjét villantotta. Az egy dolog, hogy egy teljesen átlátszó csipkeruhában mondta ki a boldogító igent, hiszen a bugyivillantó menyasszonyokon manapság már nem illik meglepődni. Nagyon sajátos azonban a ruhához választott pöttyös cipője is, ami elég szokatlan és mókás választás, de ez mind semmi az óriási, hihetetlen szalmakalaphoz képest. Az első hitvesi csókhoz alaposan el tudtak ezalatt bújni a férjével a kíváncsi tekintetek elől, illetve az esküvői csoportképen az egész ünneplő sokaságnak napernyőként is funkcionálhatott ez az impozáns darab. Nem tudjuk, hogy mi vitte rá a modellt, hogy egy ilyen elképesztő kiegészítőt vegyen fel, de hogy emlékezetes menyasszony volt, az biztos.

Emma Leth az esküvőjén
Fotó: Vogue
Emma Leth menyasszonyi ruhája
Fotó: Vogue

data-instgrm-permalink="https://www.instagram.com/p/Bjj8W1zgJmG/" data-instgrm-version="8" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> we got married yesterday and my new name is emma rosenzweig. Thank you for the beautiful @jacquemus hat @birgerchristensen E.P.A.H.H.A.M (@emma_leth) által megosztott bejegyzés, Jún 3., 2018, időpont: 4:55 (PDT időzóna szerint)

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az idei trendek vagy a hagyományok szerint díszítsük fel idén karácsonykor a lakást? Magyarország első számú virágkötője segít

glamour plusz ikon Az idei trendek vagy a hagyományok szerint díszítsük fel idén karácsonykor a lakást? Magyarország első számú virágkötője segít

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Már nem úgy veszünk ajándékot, mint eddig - ez gyökeresen megváltozott (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)