Így élek bipolárisként

Tizenhét voltam, amikor diagnosztizáltak, és sajnos az akkori pszichiáterem nem árasztott el információkkal azt illetően, hogyan kell élni ezzel a betegséggel. Az azóta eltelt tíz évben sokat megtanultam magamról és az állapotomról, azonban azt vettem észre, hogy a környezetem nem igazán ismeri ennek a zavarnak a valódi arcát. Hiszek abban, hogy a megértés elfogadást von magával, azért a többi bipoláris zavarban szenvedő nevében is, ezzel az írással szeretném bemutatni, milyen az életünk.

7 dolog, amit tehetsz, ha a párod vagy családtagod pánikbeteg

7 dolog, amit tehetsz, ha a párod vagy családtagod pánikbeteg

A bipolárisok élete egy érzelmi jojó
Bipolárisként a hangulatom az extrém feldobottság és a depresszió között váltakozik. Néha annyira levert vagyok, hogy szó szerint nem tudok mozogni, még az ágyból sem vagyok képes kikelni, vagy akár csak rámosolyogni arra, akit szeretek. Olykor viszont annyira föl vagyok dobva, hogy elveszítem a kapcsolatot a valósággal, be nem áll a szám, folyton ötletelek és legyőzhetetlennek érzem magamat. Néha egyszerre van jelen a két állapot, és ez az, amikor igazán őrültnek tűnik a viselkedésem. Amit a legtöbben nem tudnak, hogy a depressziós állapotaim fizikálisan is rettenetesek. Ilyenkor minden izmom fáj, a fejem majd széthasad, a mellkasom elnehezül, alig kapok levegőt, és szinte mozgásképtelenné válok. Amikor feldobott állapotban vagyok, akkor viszont úgy érzem, nekem vannak a világon a legjobb ötleteim, olyan elképzeléseim, melyekhez hasonló még soha, senkinek a fejéből nem pattantak ki. Egyesek a mániás állapotaikban autókat vesznek, idegenekkel létesítenek szexuális kapcsolatot, eljátsszák az összes megtakarított pénzüket, életveszélyes extrém sportokat űznek tapasztalatlanul vagy éppen napokig buliznak alvás nélkül. Én egyiket sem csinálom, viszont olyan gyorsan beszélek, hogy alig lehet érteni és hosszas monológokat tartok vadidegeneknek eldugott bárokban. Na, igen, mindenkinek megvan a maga stílusa. A napközbeni pihenés kötelező számomra. Pihenek, ha fáradt vagyok. Pihenek, ha szomorú vagyok. Pihenek, ha el kell menekülnöm a világ zajától vagy éppen a saját gondolataim elől. Pihenek, ha túl sok energiát emésztett fel a nap során az, hogy normálisnak mutassam magam. Pihenek, hogy ne gondoljak a halálra, és pihenek, hogy megnyugtassam magam. Rengeteget pihenek.

A sztárok is tudnak segíteni
Nem tagadom, sokat jelent az számomra, hogy tudom, csodálatos, tehetséges, nagyszerű emberek is éltek és élnek ezzel a betegséggel. Például Stephen Fry színész. Catherine Zeta-Jones, Demi Lovato, Carrie Fischer. Ebben szenvedett Edgar Allan Poe, Virginia Woolf és Robin Williams is. Nagyon jó érzés ezekkel az emberekkel közösséget vállalni egy olyan dologban, ami miatt általában csak elkeseredett vagyok. Ha jól ábrázolják, akkor a hollywoodi filmek vagy sorozatok is segíthetnek a betegség megértésében. Claire Danes fantasztikusan alakít bipolárist a Homeland: A belső ellenségben. Nagyon jól játssza a depresszióst is, de a mániás epizódjai tökéletesek. Ahogyan megszállottan gyűjtögeti az információkat, ötletel, alig alszik egy ideig, aztán összeomlik, felelőtlenül kezd viselkedni, és haragszik a családjára, amiért segíteni akarnak neki. Mindez tökéletes ábrázolása a mániának. Bradley Cooper karaktere a Napos oldalban viszont bosszantott. A viselkedése nagyon leegyszerűsített és eltúlzott volt. Nem bipoláris, hanem mérges, agresszív és veszélyes volt, anélkül, hogy a személyiségében a betegség apró, finom jellegzetességei megmutatkoztak volna. Én is éppúgy imádom a romantikus komédiákat, mint bárki más, de csupán azáltal, hogy egy táncversenyre fölkészül Jennifer Lawrence-szel, senki nem fog kigyógyulni a bipoláris zavarból.

7 jelenség, ami karácsony utáni depresszióra utal

7 jelenség, ami karácsony utáni depresszióra utal

Egy jó gyógyszer viszont csodákra képes
Nem volt könnyű megtalálnom a megfelelő orvosságot a betegségem kordában tartására, és rengeteg, esetenként nagyon nehezen viselhető mellékhatástól szenvedtem az évek során, de végül kaptam egy remek gyógyszert, ami beválik, és nagyon sokat segít. Sajnos a pszichiáterekkel is ez a helyzet. Több olyannal is találkoztam, akik nem segítették a gyógyulásomat, mert vagy nem volt megfelelő a hozzáértésük vagy nem tudott köztünk kialakulni egy bizalmi viszony. Fontos, hogy nem szabad föladni a keresést, nem szabad azt hinni, hogy nincs megfelelő szakember. Nekem több kudarc után sikerült egy remek pszichiátert találnom. Sajnos az intim kapcsolatainkban sem mindegy, ki hogyan áll hozzá a betegségünkhöz. Én majdnem hozzámentem valakihez, aki nem tudta megfelelően kezelni a betegségemet, és nem is akarta megtanulni azt. Pedig még a legsúlyosabb depresszió közepette is lehet segíteni. Nemrég egy barátnőm látta, hogy kezdek nagyon levert lenni. Ágyba dugott, hagyta, hogy kialudjam magam, aztán úgy ébresztett, hogy halkan elkezdte lejátszani a kedvenc együttesem, a One Direction egyik számát, utána pedig hozott egy hatalmas tál epret. Nem mindenkinek az eper és a One Direction a megoldás, de egy depressziós vagy bipoláris barátodon is sokat segíthetsz, ha végtelenül türelmes vagy hozzá, és megtanulod, számára mi okoz örömet.

Nehéz, de már nem változnék meg
A gyógyszer mellett is vannak napok, amikor rettentően szomorú vagyok és olyan levert, hogy a fekvésen kívül minden más nehézséget okozna. Ilyenkor olvasni sem vagyok képes, ezért a kedvenc sorozatomat a Would I Lie To You?-t szoktam nézni. Ezzel emlékeztetem magamat arra, hogy ki is vagyok valójában és hogy milyen érzés nevetni.

Mégis, minden nehézség ellenére, ha most jönne valaki, aki egy varázspálcával megszüntethetné a betegségemet, elutasítanám. Nem a bipoláris zavar határozza meg a személyiségemet, mégis, része annak, aki vagyok. Önmagamon megtapasztalni, milyen szélsőségesek lehetnek az emberi érzelmek, türelemmel és empátiával ruházott fel másokkal szemben is. Ez pedig nem olyasmi, amit szégyellnék, vagy meg akarnék változtatni magamban.

Ez a cikk eredetileg a GLAMOUR 2016. július-augusztusi számában jelent meg.