Itt a bizonyíték: elég az álszentségből, a legtöbb nő félrelép

2017. szeptember 18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A hagyományos társadalmi berendezkedés tanításai szerint ideális esetben körülbelül 25 éves korunkra megtaláljuk az igazit, akivel aztán a következő 70 évben tökéletes harmóniában, soha nem ki nem múló szerelemben, örök hűségben élünk. Ez az elképzelés gyönyörű, és minden bizonnyal vannak olyan kapcsolatok, ahol működőképes is, de ha őszintén magunkba nézünk, bevallhatjuk: a legtöbb esetben nem így működnek a dolgok. Ha a világ legbecsületesebb embereiről is van szó, sajnos a szenvedély egy idő után halványul, és a helyét a szeretet, a törődés, és a biztonság veszi át. Ez egy természetes folyamat, ami a legtöbb párnál bekövetkezik, de álszentség lenne azt állítani, hogy a tűz elmúlása után, a következő 60 évben megszűnik létezni a libidónk, és nem kívánunk meg senkit, soha többé.

Jelenet a Closer c. filmből
Fotó: giphy

Egy amerikai randioldalon keresztül kutatást végeztek a házaspárok körében, és kiderült, hogy a nők nagy része nagyjából azonos időben félrelép a kapcsolatában. Körülbelül 36 éves korban, a boldogító igen után 7-8 évvel megjelenik a kisördög a vállunkon - de nevezzük inkább természetes, biológiai jelenségnek - és arra késztet bennünket, hogy keressünk újra valakit, aki izgalmas, újszerű, és még az önértékelésünknek is jót tesz.

Jelenet a Closer c. filmből
Fotó: giphy

Láttad már? Le a tabukkal! 6 ok, amiért a nők is megcsalják a párjukat, nemcsak a pasik

"Rengeteg oka lehet annak, hogy viszonyt kezd egy házas nő. Előforulhat, hogy nem kapják meg a férjüktől a kellő figyelmet vagy tiszteletet, amit megérdemelnének. Az is lehet, hogy nagyon szeretik egymást, de elmúlt a tűz kettőjük között. Sőt, van, aki nyitott kapcsolatban él, és míg a fizikális szükségleteiket mással elégítik ki, a mély, érzelmi kötelék továbbra is megvan a házassukban" - árulta el egy szakértő

Egy valamit fontos kikötnünk: ahányféle ember létezik, annyiféle párkapcsolat, és kívülállóként lehetetlen megítélni, mitől lesz egy viszony jó és kielégítő. Míg egyes párok 10 év után is napi háromszor bújnak ágyba, előfordulhat, hogy mások egyáltalán nem szexelnek egymással, vagy éppen nyitott kapcsolatban elégítik ki az efféle igényeiket. Míg a klasszikus értéktrend szerint ezek elítélendőnek vagy rendellenesnek számítanak, a valóságban elképzelhető, hogy a pár mindkét fele ezen feltételek között talál boldogságot és testi-lelki kielégülést.

Sőt, mi több! Már több pszichológus is alátámasztotta, hogy a félrelépés akár pozitív hatást is gyakorolhat a párra, ugyanis egy kis kaland után könnyebben visszatalálnak egymáshoz az egykori szerelmesek.

Ti mit gondoltok minderről?

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Hatalmas botrány! Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg kollégáját, a Velünk véget ér sztárját

Hatalmas botrány! Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg kollégáját, a Velünk véget ér sztárját

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Tényleg elképesztő minőségű fotókat készít ez a telefon, és még karácsonyi ajándéknak is tökéletes! (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)