Z-generációs vagyok, mégsem Tinderen szeretném megtalálni az életem párját - és az ok egyszerű
Már 2012 óta húzogathatunk jobbra és balra a Tinder társkereső alkalmazásban. Tehát az internetes ismerkedés, mint trend már 12 éve dübörög, ez pedig azt jelenti, hogy mi, Z-generációsok abszolút beleszülettünk ebbe a jelenségbe. Számunkra mi sem természetesebb annál, hogy különböző applikációkban keressük az igazit vagy az egyéjszakás kalandot. De tényleg ez a módja az igaz szerelem megtalálásának?
Ezeket láttad már?
Sorsszerű megismerkedés, mesébe illő szerelem, soha el nem múló szeretet, álomesküvő. Egy ideig minden kislány erről álmodozik, de ahogy telik-múlik az idő ezek a dolgok sokat szürkülnek az ember képzeletében. Egyrészt beüt a valóság, másrészt ott a Tinder - ami az én jövőmmel kapcsolatos álmaimnak és terveinek továbbra sem része. Ennek pedig egyszerű oka van!
A modern románc halott
Az van, hogy én Z-generációs vagyok, mégsem a Tinder segítségével szeretném megtalálni az életem párját - és nem is a Bumble, a Badoo, a Facebook, az Instagram vagy a TikTok platformokon. 2016-ban, tehát 16 évesen szórakoztattam magamat először a jobbra-balra húzogatással, majd 2019-ben és 2020-ban, 2022-ben, majd végül idén, 2024-ben próbáltam ki magam az online ismerkedésben.
Mit kerestem? Őszintén, fogalmam sincs, csak sodródtam a digitalizált árral. Az évek telnek, közben a trendek jönnek-mennek, de mindig rá kellett jönnöm arra, hogy az emberek elkeseredettebbnél is elkeseredettebben keresik a kapcsolódási lehetőségeket és a szerelmet. Szinte minden Z-generációs szingli versenysportot űz a kapcsolatkeresésből. A kérdés már csak annyi: valóban jó ez így nekünk?
Kapcsolódni könnyebb, mint valaha - vagy mégsem?
Tudjuk jól, hogy minden túlzás nélkül állítható: egy gombnyomás és bárkivel beszélgetést kezdeményezhetünk. A kapcsolatteremtés egyszerűbb, mint valaha, ennek ellenére egy amerikai kutatás alapján a többség magányosabb is, mint valaha. A Kaliforniai Egyetem kutatása alapján 1986 óta 50%-kal nőtt azok száma, akik nem tudnak állandó és stabil párkapcsolatot létesíteni.
A szakértők szerint ezt a jelenséget a közösségi médiának és a társkereső alkalmazások térhódításának köszönheti a társadalom - írja a Michigan Daily. A kutatásokban részt vett amerikai fiatal felnőttek közel fele számolt be arról, hogy használt már online társkereső platformot, amelyek mindegyike hirdeti az igaz szerelem megtalálásának lehetőségét. Ennek ellenére nem jön ki a matek, a számok valahogy nem állnak össze, mert nagyjából 12% az, aki végezetül rátalál arra a románcra, amit keres.
Szomorú vagy sem, de az online társkeresés egy több milliárd dolláros iparággá nőtte ki magát. Egy olyan iparággá, amely elsősorban a felhasználók függőségéből profitál, ráadásul úgy, hogy szingliként tartja a felhasználóit. A jópofának tűnő jobbra-balra húzogatás nem olyan jópofa mint hisszük, ezt az állítást pedig Barry Schwartz elmélete támasztja alá a legjobban.
A választás paradoxona
Barry Schwartz megítélése szerint a választás nem tesz minket szabadabbá, sőt. Bénultabbá, boldogtalanabbá, és elégedetlenebbé tesz minket. Csakúgy, mint vásárlás közben, Tinderezés közben az agyunkat elárasztja a választási lehetőségek sokasága. Ez bénultságot okoz, amely megakadályozza, hogy valóban átütő döntést hozzunk. Tehát, valójában a lehetőségek számának emelkedése a döntésünk utáni stressz növekedésével jár együtt. A kérdés mindig ott lesz: vajon jó döntést hoztunk, biztos az optimálisat választottuk?
„Nem kérdés, hogy néhány választási lehetőség jobb, mint a semmilyen lehetőség. Ez viszont nem egyenlő azzal, hogy a sok opció jobb, mint a néhány” - hangzik el a mondat Barry Schwartz TED beszédében. A pszichológus úgy gondolja, hogy már nem a jólétünket szolgálja a végtelen lehetőségek tárháza.
Így érthető, hogy az online randizók nem tudják elkötelezni magukat egy-két pár mellett. Hiszen mindig ott lesz még x felhasználó, akit nem láttak és akiről még nem döntöttek. Mi van, ha nem húzogatnak tovább jobbra-balra és lemaradnak egy potenciálisan jobb lehetőségről? Arról nem is beszélve, hogy a választási paradoxon a tárgyiasítás problémakörét is tovább fokozza.
Sokan hajlamosak megfeledkezni a felhasználók emberi mivoltáról, miközben a választást a bőség és a külsőségek befolyásolják a valódi kompatibilitás helyett. Így sajnos elmondható, hogy a Tinder (és a többi) gyakorlatilag egy online húspiacként funkcionál, amelynek valódi és egyetlen missziója a monetizáció - ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az igazán jó funkciók bizony pénzbe kerülnek. Milyen romantikus, nem igaz?
Lehet old school, de tündérmesére vágyok
Igen, a Tinder a randizás kapitalizmusa, de nem ez az egyetlen oka annak, hogy nem online szeretnék párt találni. A másik ok, hogy hiszek még a tündérmeseszerű megismerkedésekben. Az applikációk létezése előtt is megtalálták az emberek életük szerelmét, így úgy gondolom, hogy továbbra sincs szükség ehhez az internetre. Bár, az is igaz, hogy a patetikus módon felgyorsult világunkban olyan ritkán állunk meg egy pillanatra és olyan ritkán nézünk ki a telefonunk mögül, hogy ha szembe jönne velünk az utcán a „NAGY Ő” sem vennénk őt észre.
A véleményem persze nem jelenti azt, hogy nincsenek kivételek. Sok boldogságot kívánok azoknak, akik az online társkeresés megannyi hátránya és nehézsége ellenére megtalálták azt, akihez őszintén és mélyen kapcsolódni tudnak. Arról nem is beszélve, hogy a nap végén nem az számít, hogy hol ismertük meg a párunkat. Végezetül az számít, hogy a kapcsolat egészséges, végtelenül boldoggá tesz és önmagunk legjobb verzióját hozza ki belőlünk. A nagy egészet tekintve ebben hiszek.
Tényleg jó nekünk, ha Bridgerton-típusú elsöprő szerelemre vágyunk? Íme a pszichológus válasza
