„Megtaláltam az én Mr. Bigemet, de tényleg így akarom leélni az életemet?” - Hevesi Krisztina szexuálpszichológus válaszol
A Szex és New York tipikusan az a történet, amiről szinte minden húszas és harmincas éveiben járó nő ábrándozik. New York, karrier, szerelem és Manolo Blahnik cipők. A kérdés már csak annyi: valóban álom vagy valójában rémálom Carrie és Mr. Big párkapcsolata? Mit tegyen a nő, aki hasonló helyzetben találja magát? Hevesi Krisztina szakpszichológus válaszol.
Ezeket láttad már?
A Szex és New York minden idők egyik legnagyobb nő-bibliája. Ez a sorozat segít a legtöbbünknek átvészelni a szakításokat, a párkapcsolati kríziseket, valamint a problémás ismerkedéseket is. Ez egy örök klasszikus, amely bár az 1990-es években debütált, még ma, a 2020-as években is releváns. Olyannyira, hogy a saját románcom tökéletes tükörképe lehetne Carrie és Mr. Big képernyőn látott viszonyának.
Happy end vagy népnek szóló illúzió a Szex és New York befejezése?
Első látásra szerelem, tomboló szenvedély, észbontó szex – ezek egy olyan izgalmas párkapcsolat jellemzői, amelyről valószínűleg milliárdok álmodoznak ezen a bolygón, egészen addig, ameddig maguk is megtapasztalják a magas lángon égő tűz egyik fundamentális tényezőjét, a toxicitást.
Az igaz szeretet mindent túlél és minden akadályt legyőz, legalábbis a romantikus filmek és sorozatok nagy többsége ezt a reményteljes üzenetet közvetíti. Ezt a klisét a Szex és New York kreátorai is meglovagolták. A produkció egy olyan hosszú éveken át tartó „se veled, se nélküled” kapcsolatot prezentált és normalizált, amely nem biztos, hogy a való életben követendő példa.
Carrie és Mr. Big szerelme tökéletesen definiálja az érzelmi hullámvasú kifejezést. Röviden: szerelmesek, szakítanak, visszatalálnak egymáshoz, majd megint szakítanak, majd az új párjaik háta mögött viszonyba kezdenek, természetesen lebuknak, majd újra szakítanak. Ezt követően néha randizó és olykor-olykor szexelő barátokként folytatják, miközben mindkettejük új párkapcsolatai zátonyra futnak. Végül, a hat évadon keresztül tartó huzavonát követően elkötelezik magukat az egymás iránt érzett mély és el nem múló szerelem mellett.
Igen ám, de a sztori itt nem ér véget. A sorozatot követően piacra dobtak két Szex és New York-filmet, amelyek szintén nem kímélik az ember idegrendszerét. Az első részben Mr. Big otthagyja Carrie-t az oltárnál, majd hosszú hónapokon keresztül nem beszélnek egymással. Természetesen a végén realizálják, hogy nem tudnak egymás nélkül élni, így végül mégiscsak összeházasodnak. A duó a filmsorozat második részben is problémákkal küzd, Carrie egy csók erejéig megcsalja élete párját egy volt nagy szerelmével – a kapcsolat végül ezt is túléli.
Itt kezdődik csak igazán a „minden jó, ha a vége jó”, de a nagysikerű produkció 2021-ben debütált És egyszer csak... című spin-off sorozatának első részében Mr. Big váratlanul meghal. (Ennek nemes egyszerű oka, hogy a karaktert alakító színészt szexuális zaklatással gyanúsították, így a gyártás nem kívánt vele a továbbiakban együtt dolgozni. Így egy kérdés örökre megválaszolatlan marad: vajon boldog vagy borzalmas volt a filmvilág ikonikus duójának házassága?)
A lényeg a lényeg, hogy Carrie és Mr. Big, megfogyva bár, de törve nem, kitartottak egymás mellett. Ez mind szép és jó, de ez felvet néhány kérdést. Oké, hogy a filmek világában a toxikus párkapcsolati dinamika ellenére „happily ever after” a történet befejezése, de vajon a valóságban is azt mondanánk egy ilyen szerelemre, hogy egészséges? Lehet-e egészségessé tenni egy mérgező módon működő párkapcsolatot? Valamint, megéri önmagunk mentális egészségének a kárán kitartani a másik mellett?
Miért működött Carrie és Mr. Big kapcsolata úgy, ahogy?
Carrie és Mr. Big párkapcsolatának milyenségére egyszerűbb pszichológiai magyarázat van, mint azt a legtöbben gondolnák. Sok nő feltételezi, hogy Mr. Big nem szerette Carrie-t eléggé, egyszerűen csak szívatta őt. Én ezzel nem értek egyet. Miért? Azért, mert én is egy Carrie vagyok. Egy olyan Carrie vagyok, aki nem csak azt látja, hogy Mr. Big mit rontott el. Látom a saját felelősségemet is.
Szerintem a szeretet hiánya Mr. Big és Carrie kapcsolatának esetében soha, de soha nem volt kérdés, mert tényleg mindennél jobban szerették egymást. A probléma inkább az volt, hogy a két karakter másképp szeretett és különbözőségükből fakadóan nem tudták megadni egymásnak azt, amit egy pártól várnak.
Míg Carrie kiabálással, sírással, kiborulással szerette volna kifejezni az érzéseit, addig Mr. Big elzárkózással és eltávolodással próbálta orvosolni a problémákat. Igen ám, de ez a megoldás az állandóan szorongó főhősnőt még szorongóbbá tette, a fokozódó riadalom pedig még messzebb üldözte az egyébként is menekülő férfi karaktert.
A szituációt a fejlődéspszichológia egyik legmeghatározóbb hipotézise, a kötődéselmélet segíthet megérteni. A Bowlby nevéhez fűződő teória szerint a babakor történései és a szülők gondoskodása révén szerzett tapasztalatok meghatározzák a felnőttkori intim szeretetkapcsolatokat. Miért kell a babakori tapasztalatokról beszélnünk? – fogalmazódhat meg sokakban a kérdés, gondolván, hogy a Szex és New York „csak egy sorozat”, felnőttekről felnőtteknek, szexről.
Azért kell ilyen mélyre nyúlni, mert az ember tényleg babaként, az első pár évében tanulja meg, hogy lehet-e őt önzetlenül szeretni, számíthat-e másokra, törődnek-e vele, megbízhat-e másokban. Ezek a csecsemőkori élmények bevésődnek, idegrendszeri szinten rögzülnek, majd ennek talaján három alapvető felnőttkori párkapcsolati mintázat alakulhat ki - írja Hevesi Krisztina szakpszichológus a SZEX. A psziché labirintusában című könyvében. Ez a három kötődési stílus a következő: biztonságos, szorongó, elkerülő.
„A biztonságosan kötődő személy korai babaéveiben azt tapasztalta, hogy a mama elérhető és válaszkész, intimitás és gondoskodás várható tőle, így pozitív kép él benne az emberi kapcsolatokról. Ezzel szemben a másik két kötődési stílus a szeretett személy érzelmi/fizikai hozzáférhetetlensége, például az anya hűvös és elutasító viselkedése miatt átélt stresszre a „harcolj vagy menekülj” (fight or flight) reakció két ellentétes stratégiáját sajátította el, s ez rögzült benne a másokkal való viszonyaiban.
A hiperaktív, „harcolj” stratégia a szorongó kötődőt jellemzi, aki első éveiben azt tanulta meg, hogy ha elég sokat sír, egyszer majd csak odafigyelnek rá, s kivívja a mama törődését. Célja: a vágyott közelség elérése mindenáron.
A deaktivált, „menekülj” stratégia az elkerülő kötődő önvédelme – ő viszont már feladta a kötődési személy, az anya elérését, s röviddel világrajövetele után azt a szomorú élettapasztalatot szerezte, hogy az érzelmi űr betöltésében a világon senki másra nem, csakis önmagára számíthat. Célja: távolságtartás és az érzelmek kontrollálása az újabb csalódások elkerülése végett.” (Hevesi Krisztina: SZEX. A psziché labirintusában).
A szorongó, más néven ambivalens kötődők erős késztetést és vágyat éreznek arra, hogy közeledjenek másokhoz, ugyanakkor félnek az elutasítástól. Esetükben gyakori a „szerelem első látásra”, a partner nagyfokú idealizálása, a folyamatos féltékenység és a megszállottság. A párkapcsolataikban sok fájdalmas élmény és visszautasítás éri őket túlzott szeretetéhségük miatt. Ezzel szemben az elkerülők távolságtartóak, nem szívesen kerülnek közel másokhoz és nem szeretnek másoktól függeni. Félnek az intimitástól, kevésbé ragaszkodnak a partnerükhöz, és mivel nem kötődnek hozzá túlzottan, így nem is viseli meg őket igazán egy-egy szakítás. Kapcsolataikat gyakran élik meg negatívan.
A Hevesi Krisztina tollából származó sorok elolvasása után könnyen azonosítható, hogy míg Carrie valószínűleg szorongó kötődőként éli meg szerelmi életét, addig Mr Big. feltehetőleg elkerülő kötődőként működik a társas kapcsolataiban. Ez az oka annak, hogy véleményem szerint egyikőjük sem hibáztatható a kapcsolat milyenségéért. A kötődési mintáik különbözősége eredményezi azt, hogy nem tudnak egészségesen működni egymás mellett. Napjainkban használatos szlenggel élve, Carrie és Mr. Big triggerelik egymást.
Jó gyógyír szakításra a Szex és New York?
A személyes tapasztalataim alapján megfogalmazott laikus válaszom az, hogy nem biztos, hogy jó gyógyír szakításra a Szex és New York. Miért? Ahogyan a szakításom után belekezdtem a sorozatba, Carrie és Mr. Big kapcsolata inspirált és reményt adott. Azt gondoltam, hogy ahogyan a sorozatkarakterek, úgy a párom és én is újra egymásra találhatunk. Ez a patetikus gondolat kitartott egészen a 2. évad 12. epizódjáig, ami találó módon a Gyönyörteli fájdalom címet kapta. Ebben a részben az álompár másodjára is szakított egymással, majd Carrie egy olyan monológot mondott, ami egy kis túlzással megváltoztatta az eddigi perspektívámat.
„Miután szeretkeztünk, tudtam, hogy vége. Szerettem én valaha is őszintén Biget? Vagy csak a gyötrelem ejtett rabul? Az a rendkívüli fájdalom, hogy veszettül vágyom valakire, aki abszolút elérhetetlen” – ezen elhangzott mondatok ütöttek, de felszabadítottak a minden áron ragaszkodó gondolataim béklyói alól. Tényleg szerettem a páromat vagy azt szerettem, hogy úgy bánik velem, ahogyan azt már megszoktam?
„Oda akartam bújni hozzá, de úgy éreztem, mintha a székhez kötöztek volna. Volt valami, ami visszatartott, tudván, hogy túl messzire mentem. Elértem a végső határt. Ezzel a lendülettel elszakítottam magamat Bigtől. Szabad lettem, de nem volt benne semmi lélekemelő.”
Megtaláltam az én Mr. Bigemet, de tényleg így akarom leélni az életemet? – merült fel bennem a gondolat minap. Hiába érez valaki végtelen szerelmet valaki iránt, ha egyszerűen az eltérő viselkedés- és kötődésmintákból fakadóan hergelik és bántják egymást. A sorozatban, mint ahogyan azt már kifejtettem, Carrie és Mr. Big a végsőkig harcolnak a kapcsolatért. Annak ellenére, hogy Carrie már a második évadban tudja, hogy nem tudnak együtt működni. A kérdés már csak annyi: jó vagy rossz ötlet a valóságban Szex és New York nagy szerelemábrázolását például venni?
Megtaláltam az én Mr. Bigemet, de tényleg így akarom leélni az életemet? Hevesi Krisztina válaszol
„Tény, hogy nagyon izgalmas a veszekedésből fakadó tűz, valamint a szakítások utáni kibékülés, de hosszútávon ez a dinamika felőrli mindkét felet. Ennek egyszerű oka van: az ember jobb esetben egy háttérországra vágyik, egy olyan dologra, ami képes csillapítani a külvilág viharait. Nem jó, ha a külvilágból hazaérve is dúl a háború. Klisésen hangzik, de az otthonnak a béke szigetének kellene lennie. Egy olyan kikötőnek, ami biztonságot nyújt” – adott választ életem nagy kérdésére Hevesi Krisztina szakpszichológus.
Tudom, hogy igaza van, ennek ellenére a bennem élő vágy irracionális módon csillapíthatatlan. „Sokszor az új és járható út helyett a régi göröngyöset választjuk. Ennek oka a megszokásból fakadó biztonságérzet. Tudjuk, hogy merről érkeznek a pofonok és mire kell figyelni. Mondhatjuk azt, hogy a saját sérüléseink mentén választunk magunknak párt. Van olyan, amikor a párunktól a korábbi problémák megoldását várjuk. Van olyan, amikor egymás gombjait nyomogatjuk, ezzel fájó, de ismerős dolgokat érezve. Klinikusok szokták mondani, hogy a szerelem a patológiák tökéletes illeszkedése.”
Van kiút a toxicitásból?
„Ha toxikussá válik egy kapcsolat, akkor csak és kizárólag pszichológus nyújthat megoldást a problémára. Lehet ez párterápia, lehet ez egyéni terápia, de egy dolog biztos: ez csak akkor működik, ha mindkét fél hajlandóságot és fejlődni akarást mutat. Igen ám, de az egyéni terápia hatására akár ki is szerethetünk egymásból. Ha a régi sebek begyógyulnak, akkor a másik fél elveszítheti a vonzó mivoltát. Ennek oka, hogy a vonzalom a nagyon hasonló sérülésben vagy a sebek komplementerségében rejlett.”
Addig, ameddig csak az egyik fél dolgozik gőzerővel a problémákon és azok megoldásán, nem fog működni a dolog. „Bizakodhatunk és hihetünk az adott párkapcsolatban, de ezzel csökkentjük az esélyét egy másik, sokkal kielégítőbb szerelem megtalálásának. Fel kell tenni a kérdést: meddig akarjuk gyötörni magunkat? Be kell látni, hogy hiába dolgozik az egyikünk magán, ha a másikunk megfelelő problémamegoldás hiányában csak bántani képes.”
Lehet boldog egy szorongó és elkerülő együtt?
„A szorongó szorong és küzd a szeretetért, míg az elkerülő iszkol előle és nem érti, hogy mit akar a másik. Ennek ellenére a szorongó és az elkerülő lehetnek együtt, de nem feltétlenül lesznek kiegyensúlyozott és boldog pár” – árulta el szakmailag megalapozott véleményét Hevesi Krisztina.
„A szorongó és az elkerülő szerelme nem jelent egyet a heves párkapcsolattal. Ne felejtsük el, hogy az embernek számos más tulajdonsága és hozott szokása van. Ott vannak a kapcsolatai, a család, a barátok, a kollégák. Sok hatás ér egy embert, így sok minden befolyásolhatja a viselkedését.”
Természetesen minden kapcsolat más és más, így számos tényező függvénye, hogy a kapcsolat megtartandó vagy elhagyandó. „A folyamatosan összevesző, majd kibékülő pároknál elérkezik az a pont, amikor elfárad ez a lendület. Az első kibékülés nagy katarzist tud hozni, tényleg magasabb szintre emelheti a párkapcsolatot. Majd minden azt követő kibékülés egyre kisebb hőfokon égő szerelmet jelent. Nehéz belátni, de a sokadik ilyen alkalom már csak egymás gyötrése. A sokadik szakítás-kibékülés inkább a kapcsolat haldoklásával egyenlő.”
