„Nő vagyok, nekem is van testszőrzetem, és nem kérek elnézést”
Borotválkozni, vagy nem borotválkozni? Ez itt a kérdés, amit nagyon sürgősen körbe kell járnunk. Tény: a 2020-as években még mindig ott tartunk, hogy a társadalom szépségideálként tekint a nők csupaszságára, miközben a női testszőrzet növekedése egy olyan természetes emberimivoltunkból fakadó dolog, mint a légzés, az evés-ivás, vagy éppen a szex.
Ezeket láttad már?
1999-es vagyok, tehát én már egy olyan társadalomba születtem, ahol a női testszőrzet testrésztől és mennyiségtől függetlenül rettenetesen cikinek számít. Nagyjából egy évtizedbe telt, mire realizáltam, hogy nem nekem kell kellemetlenül éreznem magamat a létező szőrszálaimtól. Érezzék kellemetlenül magukat azok a férfiak, akik nem tudnak szembenézni az egyébként ártatlan és a teljes létjogosultságot élvező szőrökkel.
Az általános iskola óta kísértenek a szőrszálak
Életemben először 10 évesen aláztak meg azzal, hogy szőröm van, pedig lány vagyok. Emlékszem arra a napra, amikor az első szál hónaljszőröm egyik pillanatról a másikra kibújt, majd a fiú osztálytársaim kendőzetlen kegyetlenséggel vetették bele magukat a piszkálásba. Sokat elmond a történtekről, hogy ezt a változást ők előbb kiszúrták rajtam, mint én magam. Nem én voltam az egyetlen általános iskolás nőnemű, akit ilyen jellegű atrocitások értek. Sőt, volt, hogy a fiúk az osztályteremben több lányt is arra kényszerítettek, hogy emeljék a kezeiket a magasba, mert tudni akarták, hogy szőrösödnek-e már.
Nem ez volt az utolsó eset, amikor nőként férfiak a testszőrzetem miatt zaklattak. A gimnáziumi évek során is előfordult, hogy az egyébként pihejellegű, szőke bajuszom miatt értek szégyenítő kommentek: „Juj, látom a bajuszod, gyantázd már le!” Olyan is volt, hogy egy fiú, aki nagyon tetszett karon simogatott, majd döbbenettel az arcán azt mondta: „Milyen szőrős a karod! Szőrtelenítésen nem gondolkoztál még?”. Hihetetlen belegondolni utólag, hogy naiv tinédzserként nem lettem rá mérges az éretlensége miatt, csak hazamentem, leborotváltam a karomat, majd még négy éven keresztül voltam belé szerelmes.
Az egyetemi évek alatt sem mondhattam búcsút ezeknek a tapasztalatoknak, pedig azt gondolta az ember, hogy 18 felett már összeszedik magukat a férfiak. Természetesen ez nem így alakult, sőt, még a valenciai Erasmus-félévem alatt is történt hasonló eset. Egy részeg huszonéves lengyel fiú szembesített azzal a bűnömmel, hogy nem gyantáztatom spanyol napsütésben néha meg-megcsillanó bajuszomat. Ekkor voltam 20 éves, akkor már valamit kapizsgáltam azzal kapcsolatban, hogy ez a komment testszégyenítésnek felel meg. „Hát, amigo, sajnálom, hogy ez a legnagyobb problémád az életben. Tudod mit? Kívánom, hogy soha ne legyen ennél nagyobb gondod!” - feleltem.
Ez még sajnos nem minden, párkapcsolaton belül is értek megaláztatások. 21-22 éves voltam, amikor az akkori párom rendszeresen megjegyezte, ha a szemöldököm szedésre, a bajuszom pedig gyantára szorult. A legdurvább emlékem vele az volt, amikor egy hátmasszírozás közben felajánlotta, hogy segít megszabadulni a hátszőrömtől, mert látja, és zavarja, hogy van. Sírva aludtam el, mert a szerelmemnek gondolt embertől nem ezt vártam. Másnap a barátnőimmel nézettem meg, hogy mi a helyzet a hátamon. Természetesen szó szerint semmi nem volt a helyzet, az exemet csupán a szőr bárminemű létezése zavarta egy női testen. Ezt követően közöltem vele a véleményemet.
„Figyelj, ha tetszik, ha nem, marad a szőrzetnek sem nevezhető pár darab hátszőröm. Tudom, hogy nem sok női testet láttál még előttem, tapasztalatlanságodból fakadóan pedig nem tudhatod, hogy nem csak a férfiak, a nők is szőrösek. Ez az élet vele járója, ilyen egy hús-vér nő, ha nem tetszik tovább lehet állni” - köpni-nyelni nem tudott, majd elnézést kért. Szerencsére nem voltunk olyan sokáig együtt, azóta egy olyan férfi mellett találtam meg a boldogságot, aki ezeket észre sem veszi, szimplán csak szőröstül-bőröstül gyönyörűnek tart, és ezt minden nap el is mondja nekem.
A szőrös és szőrtelen ugyanúgy dögös
Hihetetlen belegondolni abba, hogy a nőket kisgyermekkoruktól kezdve férfi szépségideálok regulázzák meg. Hihetetlen belegondolni abba is, hogy már az általános iskolás kisfiúk is diktálni akarják a szabályokat a nőnemű kortársaiknak, sőt, hatalmat és befolyást akarnak gyakorolni a kislány testek milyensége felett, miközben semmi, de semmi közük hozzá. Az pedig még hihetetlenebb, hogy sok férfi felnőttként sem realizálja, hogy a gyermekként hitt elvek és elgondolások sokszor alaptalanok.
Úgy gondolom, hogy nem definiálhatjuk a szőrös nőket bozontos feministaként, a szőrtelenekről pedig nem állíthatjuk, hogy a műanyag borotvaipar marketingjének áldozatai, sem azt, hogy a patriarchátus bábjai - csak a szélsőséges eseteket említve. Felejtsük el a címkéket! Mindenki akkor szőrtelenít, amikor akar, valamint azt szőrtelenít, amit akar. Ilyen egyszerű. Itt az ideje, hogy búcsút mondjunk a társadalmi normáknak, valamint a női ideál konkretizált definíciójának is. Ha szőrteleníteni akarunk, akkor szőrtelenítünk, ha nem, akkor pedig nem, és ebbe senkinek, de senkinek nincs beleszólása. Ez a nő egyéni döntése. Ennyi az egész.
