Öreg, kövér, terhes boszorkányok, ugye nem gondoljátok, hogy kereshettek annyit, mint a férfiak?
Néhány napja röppent fel a hír a sportsajtóban, hogy az amerikai futball egyik legbefolyásosabb női szereplője, az NFL jelenlegi legfontosabb adminisztratív pozíciójában dolgozó Dawn Aponte lehet az első női általános menedzser, vagyis főnök egy futballcsapatnál. Apontenak, aki 1994-ben, jogász gyakornokként került a New York Jets csapathoz. Mindössze harminc évet kellett dolgoznia ahhoz, hogy egy bármilyen szempontból alkalmas, vagy éppen alkalmatlan férfi kollégájának akárcsak az árnyékába is eljusson.
Ezeket láttad már?
Ez a tőlünk legalábbis térben távol eső történet megmutatja, hogy nemhogy Kelet-Európában, de még az esélyegyenlőségi intézkedések terén valamivel jobban álló globális északon is óriási hátránnyal indul egy nő, és sokkal kevesebb támogatással és láthatósággal találkozik, mint amennyire szükség lenne – még akkor is, hogyha középosztálybeli és fehér. Ez a magazin is minden évben kiáll nemcsak az egyenjogúság, hanem az egyenlő bérezés mellett: idén is megjelent, hogy az év végéig kizárólag női szakembereknek adnak megbízást, hangsúlyozva az esélyegyenlőséget, és felhívva a figyelmet a bérkülönbségekre.
Miért nem zárul az olló?
Még az Egyesült Államokban és az Európai Unió országaiban is nagyjából 13% (az EU átlag 12.7%) az átlagos bérkülönbség a női és férfi dolgozók között, és ez nemigen látszik csökkenni. Mondhatnánk, hogy csak idő kell hozzá, hiszen amikor 1963-ban megszavazták az egyenlő bérezésre vonatkozó törvényt, akkor a nők mindössze 59%-át keresték egy azonos pozícióban dolgozó férfi keresetének – az olló azonban öt évtized alatt sem zárult be.
Sőt, bizonyos esetekben, például a nem fehér bőrű vagy fizikai munkát végző nők esetében még nagyobb ez a különbség, ami mutatja, hogy a társadalom működése mindig a kivételezetteket segíti – a fehéreket, a középosztályt, a piramis csúcsán pedig a férfiakat. És ha már piramis:
„A nők foglalkoztatása piramis alakú. Az alacsonyabb társadalmi megbecsültségű, presztízsű és kevesebb jövedelemmel járó munkakörökben a nők felülreprezentáltak. Ahogy egyre feljebb megyünk a foglalkoztatási hierarchiában, a nők egyre szűkebb rétege képes felkapaszkodni, s képzettségük, ambícióik ellenére sem tudnak a férfiakéval azonos karriert befutni.” – mondja Dr. Gulya Fruzsina jogász és szociológus, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszék oktatója, akinek egyik kutatási területe a nőket érő munkahelyi diszkrimináció és annak jogi, illetve társadalmi következményei.
Az egyenlő bérezés körüli vitákat sokan tartják álproblémának, feminista hisztinek, kvótasiralomnak, a túlzásba vitt politikai korrektség ördögi kórusának, hogy csak néhányat említsünk a felmerülő, egyébként minden, a társadalmi egyenlőséget célzó intézkedést sújtó kritikából. Érdekes módon ezen kritikák általános jellemzője, hogy legtöbbször azok szájából hangzik el, akiket éppenséggel nem érint a hátrányos megkülönböztetés.
A megfordítós játékok hajlamosak demagógiához vezetni, de azért – politikai korrektség ördögi kórusaként – képzeljük el, hogy minden férfi 13%-al keres kevesebb pénzt, mint az azonos vagy hasonló munkakörben dolgozó női kollégája. Sikerül elképzelni? Ugye nem.
Diverzitás és férfikultúra ütközése a munkahelyeken
Rocío Lorenzo diverzitás kutató és a Boston Consulting Group igazgatósági tagja The Mix That Matters – Innovation Through Diversity című tanulmányában ismerteti a cég és a müncheni Technische Universität kutatását, amelynek során 2017-ben 171, 2018-ban pedig 1700 (!) cég esetében vizsgálták a dolgozók sokféleségét, nemzetiségi, társadalmi nemi, képzettségi alapon, és, ahogyan az efféle kutatások általában, arra jutottak, hogy a sokféleség jót tesz a cégnek – anyagi szempontból is.
A svájci, német, osztrák, amerikai, kínai, brazil, francia és indiai vállalatok körében végzett kutatás szerint ha egy cégnek több mint 20%-os arányban vannak női munkavállalói, akkor az innovációs és piaci bevételek 1-3%-al magasabbak a nőket ilyen arányban nem foglalkoztató intézményekhez képest. Nemcsak a politikai korrektség és a liberális jogvédők, hanem a piac is díjazza tehát a sokféleséget, mégsem tűnik úgy, hogy ezek az elvek beépülnek a céges kultúra mindennapjaiba.
Az egyik oldalon ott van a számos kampány, kutatás, cikk és felhívás az egyenlő bérezés és úgy általában a munkahelyi egyenlőség mellett, aminek ráadásul a kiváltó okait és a lehetséges megoldásait is ismerjük – a másik oldalon viszont ott van az érinthetetlen férfikultúra, ami az anyagi és társadalmi privilégiumok évszázados előnyével indul. A férfikultúra és az egyenlőtlen bérezés persze nemcsak a beágyazott előnyök és privilégiumok, hanem a társadalmi előítéletek és szimbólumok sajátos működése miatt is nehezen mozdítható.
Intézményi változások és női reprezentáció
Amikor egy lány úgy nő fel, hogy a lányos dolgok kevésbé értékesek a társadalom vagy a tudomány szempontjából, amikor azt látja, hogy alig van hozzá hasonló politikai, kulturális, vagy sportvezető, amikor a 21. században még mindig megkülönböztetnek nőies és férfias témákat, nagyon nehéz folyamatosan szembe menni mindazzal, amit a világ tanít nekünk. Ezért fontos, hogy legyenek egyrészt intézményes, céges, állami, szervezeti intézkedések, szabályozások és törekvések, amelyek felülről alakítják a lehetetlennek tűnőt.
Ugyancsak fontos azonban, hogy legyenek kevésbé ismert, szellemes, szimbolikus vállalkozások, amelyek pedig alulról bontják meg az örökérvényű társadalmi hierarchiát. Ilyen például a WhiteFeather Christie Hunter néven alkotó kanadai művész és kutató 2024-es doktori projektje, amelyet a University of Western Australia dizájniskolájának biológiai művészetekkel foglalkozó központjában készült, a címe pedig The Witch in the Lab Coat; Doubling, Doubling Toiling and Troubling the Narratives and Methodologies of Standard Scientific Research Practices.
Ebből is sejthető, hogy egyszerre számos, a női testhez, a nőknek a kutatásban és a tudományban betöltött szerepéhez, és természetesen a boszorkánysághoz kapcsolódó sztereotípiát használ fel. A nyilvánosan is elérhető disszertáció azzal foglalkozik, hogy a női reprodukcióhoz kapcsolódó testi jelenségek hogyan építhetők be a mesterséges anyagok létrehozásába, vagyis egyfajta technofeminista biomérnökösködés, ami a női testhez kapcsolt tabukat használja fel és keveri újra, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt.
A dolgozat tézisében olvasható leírás szerint „a projekt a testet elsődleges erőforrásként, a menstruációval kapcsolatos formateremtő anyagként pozícionálja; feromonokat, hüvelyi mikrobiom adatokat, szérumot és sejteket használnak laboratóriumi kísérletekhez és kreatív kimenetekhez, hogy így támogassák a testi autonómia biopolitikai ethoszát, amely autonómiát a boszorkánysághoz is szokás kapcsolni.”
Mihail Bahtyin orosz-szovjet (férfi) irodalomkutató híres anekdotája szerint hogyha valaki elképzel egy meztelen, öreg, terhes boszorkányt, akkor egyszerre szembesül a társadalom legfontosabb tabuival – és nem tette hozzá, hogy egy olyan öreg, kövér, terhes boszorkányt képzeljünk el, aki ráadásul ugyanannyit keres, mint a férfiak.
